Romantikus ötletek lánykéréshez – Hogyan adjuk át az eljegyzési gyűrűt?

Életünk egyik legfontosabb állomása, mikor a szeretett nőnek feltesszük a nagy kérdést: „Leszel a felségem?” Fontos, hogy az eseményt, jól szervezzük meg. Ügyeljünk arra, hogy kedvesünk milyen beállítottságú, és ennek tekintetében találjuk ki a részleteket. Cikkünkben szemezgethet a jobbnál-jobb ötletek közül.
Ha párunk imádja az állatokat, és van is neki otthon, akkor a kedvence nyakába egy szalaggal kössük fel az eljegyzési gyűrűt. Amennyiben még nincs állata, de megvannak hozzá a körülmények, fogadjuk egyet örökbe neki, és segítsünk a gondozásában.
Talán nincs is romantikusabb, mint a naplemente. Vigyük el párunkat a strandra, a homokba tegyünk mécseseket. Az ég narancssárgává, vörössé változik, visszatükröződik a vízen, szívünk választottját pedig teljesen lenyűgözi a látvány.
Ha barátnőnk igaz könyvmoly, szerezzük meg neki azt a könyvet, amit már régóta szeretne, hatalmas plusz lehet, ha még dedikálva is van. Az első oldalra írjuk be a nagy kérdést.
Médiában dolgozók számára, készítsünk videóüzenetet, de ha elég bátrak vagyunk, akár élő adásban is megkérhetjük a kezét.
Igazi romantikus ötlet, ha készítünk neki egy fotóalbumot, amiben a képek a kapcsolat fontosabb állomásit mutatják. Az utolsó kép utáni lapra íjuk be: „Leszel a feleségem?” Fontos, hogy az album, legalább kétharmada a kérdés után még üres legyen, ahova a további fotók kerülnek majd.
Művészeknek, műkedvelőknek a legtökéletesebb lánykérés egy galériában, kedvenc képei között van, ahol, párja suttogva kérdezi meg, hogy lesz-e felesége.
Újságíróknak vagy azoknak, aki minden reggel átnézik a napi sajtót, egy jól látható hirdetésben tegyük fel a nagy kérdést.
Amennyiben kedvesünk a borászat szerelmese, válasszuk ki a legnevesebb borozót a környéken, bontsunk fel egy különleges bort, majd a lánykérés után egy jó évjáratú pezsgőt.
Ha párunk családcentrikus mindenképpen rokoni összejövetelt szervezzünk, ahol az édesapjától kérhetjük meg a kezét. Párunkat az eljegyzési gyűrű mellett más tradicionális jegyajándékkal, mint például eljegyzési kosárral is meglephetjük.
Ha kedvesünk a természet szerelmese, akkor szervezzünk egy kirándulást, szép helyeken, romantikus kis ösvényeken, patakokkal és szökdelő mókusokkal. Választhatunk egy romantikus botanikus kertet is, különleges tavakkal, vízimalommal és ritka növényekkel.
A Hári Ékszerkészítő és Ékszerjavító Műhely várja megrendelését. Ékszerkészítés és ékszerjavítás mellett ékszertisztítást is végzünk üzletünkben. Eljegyzési gyűrűk, jegygyűrűk, nyakláncok, fülbevalók és sok más ékszer széles választéka várja látogatóinkat ékszerüzletünkben, műhelyünkben pedig egyedi megrendeléseket is szívesen teljesítünk. Látogasson el hozzánk még ma!