Romantikus lánykérések – 3. rész

Magyarországon a jeles ünnepek környékén számíthat a lány a legnagyobb eséllyel arra, hogy menyasszony lesz belőle. Valentin-napon igazi leánykérés dömping szokott lenni az országban. A férfiak sokszor bajban vannak, amikor a jeles eseményre készülnek, és sokan fordulnának profi segítséghez barátok, vagy szolgáltatók formájában. A hölgyek ezt pontosan tudják, hiszen több mint egynegyedük, vallja, hogy nem bánta volna, ha valaki segít a párjának kicsit romantikusabbá, különlegesebbé varázsolni a lánykérést.
Magyaros leánykérés
A fiút mindig is kreatívnak, ötletesnek tartották barátai, ismerősei. A lánykérést illetően sem esett nehezére kiötleni valamit. Mikor úgy érezte, készen áll, hogy magasabb szintre emelje a kapcsolatukat, kitalálta, hogy rendhagyó módon fogja megkérni kedvese kezét. Nem szeretett volna klasszikus, mesebeli lánykérést, mert szerinte a barátnője valami ötletesebbre vágyott. Ezért egy barátjával igazi, magyar betyárnak öltözött be. Óriási ujjongás közepette átlovagolták a városkát, a járókelők nagy örömére. Körülbelül fél óra után megérkeztek végre a lány házához, aki persze mit sem sejtett. Csodálkozva jött ki a házból, felkeltette a figyelmét a hangoskodás. Mivel addigra már a hangulat is a tetőfokára hágott, a fiú izgalma és lámpaláza is elszállt. Könnyedén kezdett hozzá a monológjához: “Nincs itt se szőke herceg, se fehér ló, viszont itt vagyok én, fekete lovon, betyárként, és nagyon szeretlek. Hozzám jössz feleségül?” A lány nagy meglepetésére előhúzott egy arany-fehérarany, cirkóniával díszített, szív alakú gyűrűt. A történet persze jó magyar meséhez méltóan boldogsággal és lakodalommal végződött.
Lánykérés Párizsban, a romantika fővárosában
Aki Párizsba megy a párjával, biztosan felejthetetlen napok elé néz. A lány sem számított másra, mégis sikerült rendesen meglepnie kedvesének. Történt ugyanis, hogy néhány gyönyörűen eltöltött nap után – hajózás a Szajnán, séta a festők negyedében -, párja azzal állt elé, hogy kér egy kis bizalmat, mert arra feltétlenül szüksége van a kis terve megvalósításához. A lány gondolkodás nélkül belement a dologba, mert nagyon kíváncsi volt. Ezután párja bekötötte a szemét egy sállal és beültette egy taxiba. Fogalma sem volt hova tartanak, remekül meg volt szervezve minden. A taxiból kiszállva sokat kellett sétálniuk, majd lépcsőzniük. Azért ez már kicsit gyanús volt a lánynak, de a meglepetés mégis sikerült. Mikor kedvese megengedte, hogy levegye a szeméről a kötést, ott térdelt előtte egy csodaszép, fehér aranyból készült, gyémántos eljegyzési gyűrűvel a kezében. Hol? Több száz méter magasban, az Eiffel-torony tetején, háttérben a gyönyörű, festői szépségű Párizzsal. A körülöttük álló emberek meg csak tapsoltak és örültek a szerelmeseknek. A lány belekiabálta a szélbe az igent, hagy vigye hírül a szerelmüket.
A Hári Ékszerkészítő Műhely eljegyzési gyűrűi között gyönyörű fehér- vagy sárga arany, gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűket is találhatsz. Válaszd ki a megfelelőt és éljétek meg ti is életetek legromantikusabb sztoriját!