Kreatív ajándékok az eljegyzési gyűrű átadása előtt

Ha úgy döntünk, hogy megtesszük életünk egyik legnagyobb lépését, azaz megkérjük kedvesünk kezét, nem árt előre bemelegíteni a terepet. Ha már eldöntöttük, hogy mikor tesszük fel a nagy kérdést, előtte pár héttel vagy nappal kedveskedjünk a leendő arának egy kis aprósággal, hisz minél boldogabb a lánykérés időszakában, annál nagyobb eséllyel mond igent.
Térkép titkos helyekkel
Papírszaküzletben vásároljunk réginek tűnő, sárgás papírt. Erre rajzoljuk fel annak a városnak a térképét, ahol élünk kedvesünkkel. Jelöljük be azokat a helyszíneket, melyek fontosak a kapcsolatunk szempontjából, mint például az első randi helyszínét, a parkot, ahova sűrűn kiülünk, vagy az éttermet, pizzériát, ahova eljárunk. Újra elutazhatunk egy olyan városba, faluba, ahol korábban töltöttünk el boldog órákat. Ebben az esetben ezeket kell bejelölni a térképen. Bármelyik megoldást választjuk is, párunk boldog lesz, hogy újra átélhette ezeket az eseményeket.
Szerelmes üzenetek
Saját kezűleg készítsünk egy díszdobozt. Ezt be tudjuk borítani valamilyen szép csomagolópapírral, de még jobb megoldás a saját képeinkkel díszíteni. Gyártsunk neki fedelet, melyet könnyen lehet levenni és visszarakni. Hagyjunk benne szerelmes üzeneteket a párunknak. Itt nem kell komoly levelekre gondolni, csak apróságokra, melyek viszont teljesen leveszik majd kedvesünket a lábáról. Kívánjunk kellemes napot, írjuk le, mennyire szeretjük, vagy épp hívjuk el vacsorázni vagy piknikezni.
Fotómontázs
Szerezzünk egy nagy képkeretet. Ennek a közepére válasszunk képet az internetről, amin a közös kedvenc hobbink van, például túrázás, pecázás vagy épp az olvasás. E köré rakjuk a fényképeinket, melyeken épp ezt tevékenységet csináljuk közösen. A fotók mellé írjunk olyan megjegyzéseket, amiket csak mi értünk. Ugyanezen a koncepción több megoldás is alapulhat – rakhatunk középre egy naplemente képét, ekkor köré nagyon romantikus fotók kerülnek. Párunk örömmel fogja nézegetni, és azonnal fel akarja majd rakni a falra.