Így választottuk ki a jegygyűrűnket

Tagadhatatlanul életünk egyik legnagyobb döntése, mikor összeházasodunk a szeretett párunkkal. Az esküvő szervezése mellett a legfontosabb feladat, hogy kiválasszuk a jegygyűrűnket, melyeket majd egy életen át fogunk viselni. Három házaspár mesélte el nekünk, hogyan döntötték el, milyen karikagyűrűvel fogadjanak egymásnak örök hűséget.
Krisztina és Dániel: Klasszikus jegygyűrűk
Húszas éveink elején ismerkedtünk meg, és három évnyi együtt járás után következett be a lánykérés egy romantikus vacsora keretében. Az eljegyzés után gyorsan belefogtunk az esküvőszervezésbe. Mivel mindketten vidékről származunk, egyetértettünk abban, hogy egy hagyományos, sátoros lakodalmat szeretnénk.
A jegygyűrűk kiválasztásánál is összhangban voltunk. Mindkettőnk stílusa egyszerű és letisztult, ezért azt szerettük volna, hogy a karikagyűrűink is ilyenek legyenek. A díszítetlen, sárgaarany darabok közül kezdtünk el válogatni. Mivel az ujjaink elég vékonyak, így egy olyan gyűrűpárt választottunk, melynek darabjai nem túl szélesek. Arra azonban figyeltünk, hogy a gyűrűk kellő vastagságúak legyenek, és minőségi aranyból készüljenek, hisz ezeket egy életen át fogjuk majd viselni. Azóta is boldogan hordjuk őket, és örülünk, hogy e klasszikus és minőséges darabok mellett döntöttünk.
Mónika és Arnold: Egy modern gyűrűpár
Harminc éves korunkhoz közeledtünk, mikor úgy döntöttünk, hogy összeházasodunk. Az esküvőszervezés mindkettőnknek fontos volt, hisz a divatszakmában dolgozunk. Szerettük volna, ha minden nagyon elegáns, e mellett a modern vonalat is képviselni akartuk. Ugyanez volt a fő szempontunk a jegygyűrűk kiválasztásánál is.
Eleinte platina darabokat akartunk választani, de a keresgélés közben nagyon megtetszettek a rózsaarany-fehérarany kombinációk. Szerettük volna, ha a férfi és a női jegygyűrűk alapja egyforma, de más-más díszítésű. A választás végül két olyan karikagyűrűre esett, ahol a férfi darabot gravírozások, míg a női párját apró kövek díszítik. Az esküvőnk óta már három év telt el, de a gyűrűk ma is ugyanolyan szépen csillognak, mint a nagy napon.
Angéla és István: Egyedi tervezésű karikagyűrűk
Nagy szerelem a miénk, hisz fél év együtt járás után eljegyeztük egymást, és összeköltöztünk, a következő évben pedig összeházasodtunk. Nem szerettünk volna nagy lakodalmat, a megtakarításunkat egyedi tervezésű jegygyűrűkbe fektettük inkább. Ez azért volt fontos nekünk, mert szerettük volna, hogy ez az ékszer minél jobban tükrözze a szerelemünket. Egy tapasztalt és megbízható ötvös mesterhez fordultunk a kérésünkkel.
A jegygyűrűk alapanyagául a fehéraranyt választottunk. A karikagyűrűkre kerülő vésések, minták, a gyémántok száma és elhelyezkedése gondosan lett megtervezve. Ezek szimbolizálják életünk fontos eseményeit. Emellett arra is figyeltünk, hogy a női darab illeszkedjen majd a vele együtt viselendő eljegyzési gyűrűhöz is. Az egyedi jegygyűrűinkbe tett befektetést később sem bántuk meg, mivel nagyon személyesek, és mindig jó érzés fog el minket, ha rájuk nézünk. E mellett azt is biztosan tudjuk, hogy magas minőségűek, és hosszú évek múltán sem veszítenek majd a szépségükből.
Ha párjával épp az ideális jegygyűrűt keresgélik, Hári Ékszertervező és Készítő Műhely a legjobb választás, amit hozhat. Kínálatunkban megtalálhatóak a klasszikus karikagyűrűk, és a modern jegyűrűk is. E mellett nagy tapasztalattal rendelkezünk az egyedi ékszerek készítésében is. A hagyományos kézi munka mellett, a legmodernebb technológiával dolgozunk, aminek segítségével garantálni tudjuk a legmagasabb minőséget és pontosságot. Vegye fel velünk a kapcsolatot még ma.