Ékszerek a Római Birodalomból
Minden történelmi korszak ékszerei különlegesek valamilyen szempontból. Nincs ez másként a római ékszereknél sem. Ezek a darabok magukon viselik a kor technikai lehetőségeit, és szimbólumait.
A római ékszerek anyaguk jellegzetességéről híresek, ami meghatározta a díszítő hatást és látványvilágot is. A választott forma az alapanyag megmunkálhatóságától, alakíthatóságától függött, így a nemes anyagú ékszerek formáinak utánzására csak bizonyos korlátok között volt lehetőség. Ékszerként sokféle alapanyagot felhasználtak: elsősorban a fémeket (aranyat, ezüstöt, bronzot) kedvelték, de készült ékszer vasból, üvegből, üvegpasztából is. A szerves anyagok közül állatcsontot, borostyánt használtak fel.
További díszítésre szolgálhattak drágakövek, illetve az ezeket utánzó színezett üvegpaszták, igazgyöngyök, ritkábban kagylók, csigák és még egyes esetekben korallok is. Az anyagfajtákat az uralkodó stílusirányzatnak megfelelően választották meg, de gyakran több anyagot is kombinálták egymással.
A legbecsesebb ékszereket a római kézművesek is leginkább aranyból készítették. A nap fényét visszatükröző fém nem csak ritkasága, hanem értéke miatt is közkedvelt volt. Ékszerként történő felhasználásában szerepet játszott könnyű alakíthatósága, valamint a számtalan megmunkálási lehetősége is. Kiegészítő anyagként a smaragdot vagy, ha erre nem volt lehetőség, akkor a zöld színű üvegpasztát, illetve az igazgyöngyöt alkalmazták, de használtak más drágaköveket, például zafírt, ametisztet, gránátot is. A könnyebben megfizethető fémekből, ezüstből és bronzból készült ékszerek formái némi eltéréssel a legegyszerűbb arany ékszereket utánozták.
A többféle hatás eredményeképpen létrejött ékszerek stílusában alapvetően három nagy korszakot lehet megkülönböztetni, ám nem mondhatjuk, hogy nagy váltás volt ezen időszakok között.
Az első periódus folyamán, a kora-császárkorban az arany ékszerek készítői részben folytatták a hagyományokat, egy részt az etruszk aranyművesség technikáihoz nyúltak vissza. A tradícióból a természetes elemeket és a színes kövek, gyöngyök használatát vették át.
A későbbi korra jellemző vonások körvonalai már a II. század közepétől kialakultak, de úgyszintén a korai időszak bizonyos tendenciái is továbbéltek. A másik nagy korszak jellemzői nyomokban fellelhetők a II. század második felében is, de a nagy váltás a III. század elejére vezethető.
A harmadik korszaknak csak egyes területeken volt érezhető hatásra. Jellemzője a helyi aranyművesség további fennmaradása volt. Leírhatjuk a felület mozgalmassá tételére való törekvéssel, valamint a pénzérmék (mindenekelőtt az aranypénzek) ékszer-alapanyagként történő felhasználásával.
Előtérbe került az aranylemez kivágásával, áttörésével megformált minta. A korábbi zárt, egységesebb tömegű formák feloldódtak, a minták összetettebbek lettek.
