Az Intel okos karperecei

Ritkán fordul elő a világban, hogy az informatikusok és az ékszertervezők összefogjanak, ám idén nyáron ez mégis megtörtént. Az Intel augusztus végén jelentette be a nagy hírt: Hasznos technikai kütyüket építenek be elegáns, dizájnos karperecekbe.
Aysegul Ildeniz az Intel üzletfejlesztési igazgatójának elmondása szerint e luxus modellekkel az olyan hölgyeknek szerettek volna kedveskedni, akik imádják a technikát, és e mellett a szép ékszereket sem vetik meg. Ezekkel a karperecekkel mindkét élvezetnek hódolhatnak majd.
A csodaékszer megvalósításának technikai részéért természetesen az Intel volt a felelős, míg a dizájnozást az Opening Ceremony divatház vállalta magára. Az okos-ékszerkollekció a My Intelligent Communication Accessory, röviden a MICA nevet kapta.
A MICA karkötők 1,6 colos érintőképernyővel vannak ellátva, emellett kígyóbőr és drágakövek díszítik. A karácsonyi szezonra természetesen ünnepi kivitelben is kaphatóak lesznek majd. A karperecek 3G-vel vannak ellátva, így egy okostelefontól függetlenül is működni tudnak – az üzenetek, e-mailek, Facebook-értesítések közvetlenül a karperecre érkeznek.
Az Intelnek nem ez volt az első lépése a viselhető technika felé. Korábban 50 Cent cégével működött együtt és egy olyan fejhallgató fejlesztésével foglalkoztak, mely a viselője szívverését is méri. Emellett a Michael J. Fox Foundation for Parkinson’s Research (MJFF) céggel is együttműködött a „Big Data” és a „Viselhető számítástechnika” témakörökben.
A cégnek ezek csak az első lépések voltak a viselhető kütyük felé, és a közeljövőben minél több ilyen befektetést szeretne. A vezetőség valószínűleg tudja, hogy mit csinál, hisz a cég részvényei május közepéstől harminc százalékkal megugrottak, és ez az utóbbi tíz év legjobb eredménye.
Az okos ékszereket jelenleg csak New Yorkban, Barneys üzletében lehet megvásárolni. Addig, míg nem érkeznek meg ezek a csodadarabok Magyarországra, válasszon magának ékszert a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely kínálatából, ahol megtalálhatóak a jegygyűrűk, nyakékek, karkötők, fülbevalók, medálok, brossok és egyéb kiegészítők is. Ha egy szép és elegáns, netán modern irányzatú új darabra vágyik, üzletünkben biztosan rátalál arra az ékszerre, amit majd büszkén viselhet. Ha egyedi darabot szeretne, mi megtervezzük és kivitelezzük azt. Régi ékszerek tisztítására, javítására is lehetősége nyílik. Ne habozzon, keressen meg minket még ma.