Évfordulós ajándékok – 1.rész
A szerelmesek ünnepe, azaz a Valentin-nap sok pár számára egyben évfordulót is jelent, hiszen ezen a napon nem csak ünnepeljük a szerelmet, hanem sok új románc is születik. Következő cikkünkből ötleteket meríthetsz, melyek segíthetnek, ha még nem tudod, mit ajándékozz kedvesednek az évfordulótokra, Valentin-napra, vagy a két ünnepre egyben!
A nő nagy támasza és segítője a férfinak, és az évforduló egy csodálatos alkalom arra, hogy ezt a támogatást a férfi megköszönje álmai asszonyának. Egy szál virág és egy ékszer. De nem akármilyen ékszer! Erre az alkalomra egy igazán exkluzív, elegáns, minden tekintetben kifogástalan ékszer illik.
Mondd el neki gyűrűvel, hogy szereted!
Legyen szó az első vagy az ötvenedik évfordulótokról, a kedvesed az évfordulóra mindenképpen a legszebb és legjobb ajándékot érdemli – egy gyönyörű gyűrűt. Fontos, hogy az ajándékot sok szeretettel válaszd ki, és vedd figyelembe a párod ízlését, kicsit kutass, hogy megtudd, milyen gyűrűk tetszenek neki. Ha segítségre van szükséged, segítünk neked következő tanácsainkkal.
Ha köves gyűrűt szeretnél, akkor olyant válassz, melyet egy kő díszít, hiszen ezek az egyköves gyűrűk a szerelmet és a tartósságot jelképezik. Választhatsz háromköves gyűrűt is, hiszen a három kövecske a közös múltatokat, jeleneteket és a jövőtöket jelképezi. A kő a gyűrűben legyen smaragd, rubin vagy gyöngy.
Ami az anyagokat illeti, választhatsz arany, ezüst vagy platina gyűrűt, ha azonban szerényebb vagyonnal rendelkezel, orvosi fémből készült ékszer mellett is dönthetsz. Orvosi fémből rengeteg modell készül, melyek szintén csodásan néznek ki, és még csak nem is feltűnő, hogy nem ezüstből készült az ékszer.
Karkötő
A karkötő remek ajándék lehet párodnak, főleg akkor, ha még friss a kapcsolatotok, és esetleg nem szeretnél még gyűrűt vásárolni. Habár a szerelemmel kapcsolatos ünnepekre inkább a gyűrű ajándékozása a megszokott, a karkötő is igazán szép és emlékezetes ajándék lehet.
Biztos felmerül benned a kérdés, milyen karkötőt is válassz. Kő nélkülit, vagy köveset, és ha már köves, akkor milyen kő díszítse a karkötőt. A rubin ilyen alkalmakra ideális, hiszen külön jelentéssel bír – a szerelmet és a szenvedélyt jelképezi, és a színe is ilyen, tüzes és élettel teli. Ajánlatos, hogy az ajándékba szánt karkötő egy kővel legyen díszítve, mert az egy kő a biztonság, stabilitás és az örök szerelem jelképe.
Egy kutatás kimutatta, hogy a nők évfordulóra leggyakrabban arany és platina karkötőket kapnak. A tiszta ezüst is jó választás, főként a 25. évfordulóra javasolt ez az anyag, de ha a költségvetésed megengedi, a fehér arany karkötő is meseszép ajándék lehet.
Melyik évfordulóra milyen ékszer illik?
1. évforduló – Arany ékszer
2. évforduló – Gránát
3. évforduló – Gyöngy
4. évforduló – Kék topáz
5. évforduló – Zafír
6. évforduló – Ametiszt
7. évforduló – Ónix
8. évforduló – Turmalin
9. évforduló – Lapis Lazuli
10. évforduló – Gyémánt ékszer
11. évforduló – Türkiz
12. évforduló – Jade
13. évforduló – Citrin
14. évforduló – Opál
15. évforduló – Rubin
16. évforduló – Peridot
17. évforduló – Karóra
18. évforduló – Macskaszem
A Hári Ékszerkészítő Műhely termékei között gyönyörű egy- vagy három köves gyűrűkkel is találkozhatsz, de nem maradhatnak ki kínálatunkból a meseszép karkötők sem!
- Published in Drágakövek, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Érdekesség, Ezüst, Fehérarany
Last minute ajándéktippek Valentin-napra – nőknek
Már csak néhány nap maradt hátra Valentin-napig, és sok szerelmes már izgatottan várja az ajándékozást. Azonban ha te is azok közé tartozol, akik minden szülinapi, karácsonyi és Valentin-napi ajándékot az utolsó pillanatban, kapkodva szereznek be, akkor cikksorozatunk segíthet, hogy gyorsan ötlethez és ajándékhoz juss! A következő tippek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy egy igazán szép és emlékezetes meglepetéssel tedd szebbé a szebbik nem Valentin-napját.
Charm-jewelry (szerencse-ékszerek)
Valószínűleg már sokat hallhattál a charm ékszerekről, de lehet, hogy nem voltál egészen biztos benne, mit takar a kifejezés. A szerencse-ékszereket mindenki szereti, pedig egy egyszerű függőről van csupán szó, ami valami nagyon fontosat jelképez annak, aki viseli, hiszen a név, dátum, üzenet vagy alakzat szerencsét hoz annak, aki az ékszert hordja.
Természetesen ezeket a csecsebecséket nem korunk embere találta fel. Az ókori Egyiptomban a szerencsefüggők a végzet és a szerencse jelképei voltak, a vitézeket pedig a hiedelem szerint ezek az ékszerek védték a csatákban.
A II. Világháború után a csatatérről hazatérő katonák családtagjaiknak ékszert hoztak ajándékba, azokból az országokból, ahol harcoltak. Ezeket az ékszereket az adott ország ékszerészei dolgozták ki a katonák megrendelésére.
A 90-es évek közepén a fiatalok különféle függőket kezdtek gyűjteni, amelyek közül mindegyik valamilyen számukra fontos emberhez vagy eseményhez kötődött. Ezeket a függőket főleg láncon viselték.
2001-ig a szerencse-függőket csak vékony láncra volt szokás akasztani, de az olasz ékszerészek ebben az évben elhatározták, hogy egy kis frissességet hoznak az ékszerdivatba, és elkészítették az első charm függőket, melyek bármilyen láncra, karláncra, fülbevalóra vagy bokaláncra is felakaszthatóak voltak.
2002-től a szerencsefüggők különféle anyagokból és sokféle színben készültek, és igazi divattá váltak, nem csak a fiatalok, hanem az idősebb nemzedék körében is. Nincs is rá szabály, miből készülhetnek ezek az ékszerek – lehetnek aranyból, ezüstből, gyémántokkal díszítve, de üvegből is készülhetnek. A függők sorrendje a láncon vagy karcsaton szintén csak viselőjük kedvétől, stílusától és kreativitásától függ.
Napjainkban nem csak az eddig említett ékszereket díszítik ezek az apró szerencsefüggők, hanem bross formában is megjelenhetnek, melyeket a nők és a lányok nagyon szívesen viselnek akár ruhájukon, kabátjukon, de még a téli gyapjúsapkáikon is, melyek ezek a díszek nélkül egészen hétköznapian mutatnak.
Ha még nem döntötted el, mit vegyél párodnak a közelgő ünnepre, lepd meg egy szerencsefüggős karcsattal, vagy vásárolj neki egy pár bross-szerű darabot, melyeket kedvére kombinálhat. Ha nem tudod, milyen alakot válassz, a szív vagy csillagocska alakú formákkal nem foghatsz mellé, de olyan függő mellett is dönthetsz, mely a kedvenc állatát, vagy horoszkópjának jelét ábrázolja.
- Published in Arany, Design, Egyedi ékszer, Ezüst, Fehérarany, Nyaklánc, Tanácsok
Valentin-nap – Ahány nép, annyi szokás
Mint a többi ünnep, úgy a Valentin-nap is szinte minden országban más és más. E különböző szokások teszik még egyedibbé ezt a jeles napot. Lássuk, melyik nemzet miként ünnepli – vagy nem ünnepli meg február 14-ét.
Az ősi történet szerint Valentin atya római katolikus pap volt, aki a III. században, Claudius császár uralkodása idején élt. Az atya többször is tiltakozását fejezte ki a császár ellen, és ezért tömlöcbe vetették. Itt csodát tett – visszaadta a börtönőr lányának látását. Később neki írta az ominózus levelet, amit úgy írt alá, hogy „A Te Valentinod.”
Ezzel szemben áll egy másik legenda, ami azon alapszik, hogy a császár megtiltotta a házasságkötéseket. Ekkor Valentin atya titokban február 14-én adta össze a házasulandó párokat.
Arra, hogy melyik a helytálló történet már soha nem fogunk bizonyságot kapni, viszont az biztos, hogy 496-ban Celacius pápa elrendelte e nap – Valentin atya napjának megünneplését. Azóta pedig, mint tudjuk, a nemzetközi szerelmesek napjává nőtte ki magát február 14. Mint azonban minden ünnep, úgy ez is tájegységenként változó, és nem csak a közismert Valentin-napi szokások léteznek.
Finnországban és Észtországban ez a nap nem csak szerelmesek, de a barátok napja is. A hivatalos elnevezése ezeken a területeken Ystävänpäivä.
Brazíliában nem február 14-én ünneplik meg a szerelemesek napját, ugyanis ez náluk a karneválok ideje, ami inkább a buja testi vágy, mintsem a szerelem, a házasság jelképe. E jeles esemény náluk júniusban, a házasság védőszentjének napján van.
A zsidó kultúrában szintén nem ezen a dátumon van a szerelmesek napja. Ők augusztus 15-én ünneplik meg a világ egyik legcsodálatosabb érzését. Legtöbben ekkor adják a fejüket a lánykérésre, eljegyzésre is.
Az iszlám vallás tiltja a nyugati Valentin-nap ünneplését. Iránban azonban egy nagyon közeli dátumon, február 17-én van a szerelmesek napja.
Dél-Koreában a nők csokoládéval lepik meg szerelmüket. A férfiak viszonzásképpen szintén valamilyen édességet adnak a párjuknak, ami viszont nem lehet csokoládé.
Japánban szintén csokoládét adnak a nők a szeretett félnek, viszont ők ezen a napon nem kapnak semmit. A férfiak egy hónappal később, azaz március 14-én, a Fehér Napon ajándékozzák a meg a nőket alsóneművel vagy ékszerrel.
Az ékszereknek azonban nem csak a japán nők örülnek. Ha még nem találta ki, hogy mivel lepje meg a kedvesét Valentin-napon, a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely a legjobb választás. Kínálatunkban megtalál számos szebbnél szebb egyedi ékszert – gyűrűt, karkötőt, nyakláncot, brosst, órát. Keressen fel minket még ma, és válassza ki azt az ajándékot, mellyel garantáltan leveszi lábáról a kedvesét.
- Published in Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Ezüst, Fehérarany, Gyémánt, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Antik típusú eljegyzési gyűrűk
Ha meguntuk, hogy mindenkinek ugyanolyan vagy legalábbis nagyon hasonló a jegygyűrűje és valami eredetire, egyénire vágyunk, akkor egy régi ékszer a tökéletes választás a számunkra.
Az antik ékszereket kétféleképen lehet meghatározni. Alapjában véve minden darab antiknak számít, melyet már korábban hordott valaki. Ez lehet egyéves, de akár több száz esztendős ékszer is. Korszakokra is lehet osztani őket, mint Art Deco, Birodalmi vagy Edward korból származóak. Ne keverjük össze őket, a régi antik darabok és a családi örökségben lévő esküvői ékszerek között nagyon nagy különbség van.
Egyes vélemények szerint az antik ékszerek legalább száz évesek vagy annál is idősebbek. Minden más, ennél fiatalabb darab, ami már valaki más tulajdonát képezte, csak régi ékszereknek tekinthető.
Miért válasszunk antik darabot?
Vajon miért jobb egy valaki által már viselt esküvői gyűrű, mint egy új? Azért mert mikor egy régi ékszert vásárolunk, akkor a történelem egy részét tesszük magunkévá. Akik szeretnek nosztalgiázni, és rajonganak a történelmi vagy őskori dolgokért, azok számára egy gyémánt eljegyzési gyűrű tökéletes választást képez. A régi ékszerek hírnevesek és egyéniek, művészi kidolgozásaik miatt. Néha ezek a régi darabok értékesebbek, mint az újak.
Az ékszer története
Mint minden antik ékszer esetében, így a gyűrűnél is fontos, milyen régi. Ismerjük meg az ékszer történetét. Akkor mondhatjuk, hogy tisztában vagyunk egy csecsebecsénk múltjával, ha válaszolni tudunk az alábbi kérdésekre: Meg lett változtatva, vagy fel lett újítva a modellje? A kő valódi? Milyen időből és honnan származik? Valamilyen híresség tulajdonában volt esetleg?
Tudnivalók egy antik ékszer kövéről
Ken Gold, a New York-i Stardust Antiques tulajdonosa úgy tartja, hogy ha a gyűrű modellje meg lett változtatva, ellenőrizzük le minden részét, hiszen a mindennapi viseléstől esetlegesen megkophat a kő. Ne feledjük, ha egy jegygyűrűt korábban már viselt valaki, lehet, hogy kopottnak tűnik, de ez gyakran a hittelességét jelzi. Gold szerint a valódi köveket egyenesen vágták, tehát ellenőrzés képen nézzük meg, hogy a kő nem hegyes-e. Amennyiben megállapítottuk, hogy a kő hegyes, valószínűleg a gyűrű egy modern utánzat. Ez alól a briliánsok képeznek csak kivételt.
Az ékszer valódiságánál csak egy fontosabb dolog van: a gyűrű nyerje el a tetszésünket. Ne vegyünk meg egy darabot csak azért, mert értékes, vagy, mert talán egy nap jó pénzt tudunk majd csinálni az eljegyzési vagy a karikagyűrű eladásából. Ahogy Winick mondja „Ne feledd, ez egy lelki befektetés kell, legyen, nem csupán pénzügyi.” Különböző licitek alkalmával találhatunk ugyan régi ékszerkereskedőket, de tanácsosabb szaküzletekből, régiségkereskedésekből megvásárolni őket, ahol profi ékszerszakértőktől tanácsokkal is eltudnak látni minket.
Ha egy különleges ékszerrel szeretné meglepni magát, vagy ajándékba adná azt valakinek, forduljon a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely munkatársaihoz. Magas minőségű gyűrűk, nyakékek, fülbevalók, karkötők, órák és egyéb kiegészítők közül válogathat. Egyedi tervezésű ékszerek készítésére is van lehetőség.
- Published in Arany, Design, Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Ezüst, Fehérarany, Gyémánt, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Platina
A nemesfémek és személyiségünk karakterjegyei
Az ékszerek többféle nemesfémből készülnek. Azzal, hogy milyen alapanyagú gyűrűt, karkötőt, nyakláncot választunk magunknak, személyiségjegyeinkről árulkodunk. Lássuk a legfontosabb tulajdonságainkat, melyekről az ékszereink alapanyaga mesél.
Ezüst: A szolid
Aki ezüstékszert visel, az visszafogott, szolid, és nem szereti a hivalkodó dolgokat. Ezek a személyek híresek arról, hogy takarékosak, és a pénzüket szívesebben fektetik be praktikus dolgokba, mint csecsebecsékbe. Aki csak egy-két ezüst gyűrűt és egy vékony medállal ellátott láncot visel, az visszafogott eleganciát és határozottságot sugall. Ha valakin tobzódnak az ezüst ékszerek, az legtöbbször azt jelenti, hogy viselője még nem találta meg a saját stílusát, és keresgél, hogy melyek azok az ékszerek, amik igazán jól állnak neki.
Sárgaarany: A klasszikus
A nagy múltú nemesfém viselése több mindent is jelenthet. Erre az alapanyagra még ma is a legtöbben státusszimbólumként tekintenek. Ha valaki ízléstelenül sok sárgaarany ékszert visel, az csak a gazdagsága mutogatása céljából teszi ezt. A sárgaarany ékszereket szívesen hordják azok a személyek, akik kötődnek a hagyományokhoz. Sokan viselnek olyan arany ékszereket, melyek családi örökségek. Aki megfelelő mennyiségű arany ékszert hord, az hangsúlyos eleganciát, kifinomultságot, erőt és energiát tud tükrözni a külvilág felé.
Fehérarany: A fiatalos
A fehérarany manapság az egyik legelterjedtebb nemesfém. Legszívesebben a mostani 20-30 éves korosztály választ magának ilyen ékszereket. A fehérarannyal egyszerre lehet képviselni az ezüst nyakláncok, gyűrűk, karkötők fiatalosságát és az arany darabok minőségét. Aki ilyen ékszert választ magának, az leggyakrabban azt szeretné vele sugallni, hogy a sárgaarany ideje már lejárt, és egy új korszak köszöntött be. Fehéraranyt választanak azok is, akik szeretik az ezüst szolid megjelenését, de fontos nekik a minőség és a tartósság. Ez például egy eljegyzési- vagy karikagyűrűnél nagyon fontos lehet.
Rózsaarany: A kislányos
Ez a nemesfém egy speciális aranyötvözet, aminek rózsaszín árnyalata van. Aki ilyen ékszereket visel, az szereti megmutatni a világnak a különlegességét, kislányos báját. Ez a személy az élet minden területén kedveli az egyedi darabokat – öltözködésben, életszemléletében falszabadult. E mellett a rózsaaranyt viselők áltálában törékeny természetűek és könnyen megbántódnak. Aki több rózsaarany ékszert visel, például egyszerre van rajta ilyen anyagú gyűrű, karóra és nyaklánc is, az általában tündérvilágban él, és nehezen látja meg az élet valódi mivoltát.
Két arany kombinációja: A többarcú
Manapság népszerűek az olyan ékszerek, melyek több arany kombinációjából készültek. Egy fehérarany-sárgaarany gyűrűt hordó személy ezzel az ékszerrel azt mondja a külvilágnak, hogy ugyan tiszteli a múltat és a hagyományokat, ő már a jelenben él. Egy ilyen darabbal egyszerre tudunk hódolni a hagyományos eleganciának és modern divatnak is.
A fehérarany-rózsaarany kombináció is elterjedt. Egy ilyen gyűrűvel, karkötővel egyszerre sugallunk modern eleganciát és kislányos bájt. Ilyen ékszereket azok hordanak szívesen, akik szeretik a különleges darabokat, és fiatalságukat szeretnék megcsillogtatni.
Platina: A különleges
Egyre nagyobb teret hódítanak a platina ékszerek. Ez a nemesfém az aranytól harmincszor ritkább elem, így árban is többszöröse. Ránézésre hasonló a fehéraranyhoz, de a fénye sokkal letisztultabb. Aki egy ilyen gyűrűt választ magának az egyrészt a modern vonalakat képviseli, másfelől viszont egyértelműen jómódot szeretne sugallni. Az a pár, aki platina jegygyűrűket választ magának, általában a kapcsolatuk különlegességét, egyediségét szimbolizálja így. A platina gyakran egyedi tervezésű ékszerek alapanyaga. Az ilyen darabok nem csak a külvilágnak mutatnak dolgokat, hanem a viselőjének is különleges jelentéséggel bírnak.
Ha sikerült kiválasztani az egyéniségéhez legjobban illő ékszert, már csak meg kell vásárolnia azt. A Hári Ékszertervező és Készítő Műhely magas minőségű nemesfémekből dolgozik. Kínáltunkban megtalálhatóak a jegygyűrűk, nyakékek, karkötők, fülbevalók, medálok, brossok és egyéb kiegészítők is. Régi ékszerek restaurálására is lehetősége nyílik.
- Published in Arany, Egyedi ékszer, Ékszer, Ezüst, Fehérarany, Platina
A 2015-ös év legszebb menyasszonyi ékszerei – 2. rész
Egy ara esküvői megjelenését a kiegészítők, az ékszerek teszik teljessé és tökéletessé. Az idei trendek között szerepelnek a csillogó kövekkel díszített, statement nyakékek, a csodás gyöngysorok és láncok és a városi eleganciát képviselő fém ékszerek. Az ékszerek kiválasztásakor figyelnünk kell arra, hogy az ékszerek a ruhához és az esküvő stílusához is passzoljanak! Cikkünk második részében megismerkedhetünk néhány igazán különleges menyasszonyi kiegészítővel is.
Nyakláncok
A menyasszonyi divat elengedhetetlen kelléke, a gyöngy 2015-ben is trendi lesz. A gyöngysorok mellett a jövő évben csomózott, többsoros, virágokkal kombinált nyakékeket is viselnek majd a modern, fiatalos menyasszonyok.
Az ékszerdivat követi a menyasszonyi ruha trendeket, így a virág- és növénymotívumok nem csak a menyasszonyi ruhákon lesznek jelen, hanem a nyakékek között is találunk gyönyörű, rózsákat és leveleket mintázó, fémből készült darabokat is. Hódítani fognak a statement nyakláncok is, melyeket visszafogott, egyszerű menyasszonyi ruhához érdemes választani. A virágos, drágakövekkel díszített choker nyakékek is trendik lesznek, a fodros-bodros menyasszonyi ruhákat pedig olyan vékony nyaklánccal egészíthetjük ki, melyet egy hatalmas medál díszít.
Bokaláncok, lábékszerek
Sok menyasszony szeretne tengerparti, szabadtéri esküvőt, ahol a menyasszony és a vőlegény mezítláb vannak, a vendégek pedig lengén öltözöttek. Egy ilyen álomesküvőre ideálisak a lábékszerek, melyek egyszerűek, de mégis rengeteget dobnak a menyasszony megjelenésén. A bokaláncok szépen kiemelik a karcsú vádlit és bokát, a napfényben megcsillanva pedig igazán egzotikus hatást keltenek. A lábékszereket szandál helyett viselheti a menyasszony a mezítlábas esküvőn.
2015-ben a lábékszer lehet tollas, láncos, csipkés vagy ékköves, fonott, horgolt, gyöngyös és virágos, vagy akár lábujjgyűrűvel kombinált is. A lábékszereket viselhetjük cipő helyett, de olyanokat is találhatunk, melyek remek kiegészítői egy egyszerű tűsarkúnak.
Váll- és hátláncok
A legkülönlegesebb menyasszonyi ékszerek közé tartoznak a drágakövekből kirakott váll- és hátláncok, melyek az egyszerű ruhát meseszéppé varázsolják. Arra azonban vigyázni kell, hogy ha hátláncot választottunk, akkor a többi ékszerünk legyen visszafogott! A váll láncot pántnélküli, egyszerű, felül szűk szabású ruhához, a hátláncot pedig hátul mélyen kivágott, esetleg hát nélküli menyasszonyi ruhához érdemes viselni, hiszen így érvényesülnek leginkább. Mindegy, hogy extrémebb vagy szolidabb darab mellett döntöttünk, a láncok mellé semmiképp se viseljünk nyakéket!
Testfestés
Ékszerek helyett hennás vagy csillámos testfestéssel is kiegészíthetjük menyasszonyi ruhánkat, így a hatás biztosan egyedi és különleges lesz. Készíttethetjük fehér vagy ezüstszínnel, csillámló változatban vagy hagyományos hennával is. A jövő év esküvői divatja főként az indiai motívumokon alapul. Testfestéssel díszíthetjük a nyakunkat, karunkat, kézfejünket, hátunkat, de a bátrabbak akár az arcukat is. Szexis, hasított menyasszonyi ruhához remekül illik a combfestés, csak vigyázzunk, nehogy túl kihívó legyen a megjelenésünk. A karon, combon és háton a nagyobb minták mutatnak a legjobban, a többi testrészt viszont apróbb rajzokkal tanácsos díszíteni.
- Published in Ékszer, Esküvő, Ezüst, Fehérarany, Gyémánt, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Nyakék, Nyaklánc
Az Oscar-gálák ékszerei
Az ékszerészek egyik legnagyobb eseménye az Oscar-gála, ugyanis a vörös szőnyegen a filmcsillagok több milliós ékszereket vonultatnak fel! A híres színésznők szinte versengenek, mindegyikük szeretné magáénak tudni a legragyogóbb és legdrágább ékszerkölteményt. Az Oscar-gálák legszebb ékszerkreációi közül szemezgettünk.
A múlt század ékszerei
Van, aki a régiségekre esküszik! Rengeteg színésznő viselt az évek folyamán, a neves díjátadón, a XX. század első évtizedeiből származó, gyönyörű ékszereket. A divatot Jennifer Aniston indította be, még 2006-ban. Jen a gálára egy 1930-as években készített, felbecsülhetetlen értékű Bulgari-nyakékkel a nyakában érkezett. A 20-as évek ékszereit Renée Zellweger is előszeretettel viselte, több díjátadón is. Jessica Alba az 1930-as évekből származó, Dragon Chimera által megalkotott ékszercsodákat részesítette előnyben. A kollekció, melyet Jessica viselt, minden bizonnyal a legdrágább Oscar-ékszerek közé tartozik.
Minden idők egyik legdrágább díjátadós ékszergyűjteményét Salma Hayek viselte. A 2006-os gálán a mexikói származású színésznő gyémántba burkolva jelent meg! Ékszereinek összértéke körülbelül 800 millió forint volt!
A legfeltűnőbb nyakék
Az Oscar-gálák egyik legfeltűnőbb nyakéke Nicole Kidman nyakát díszítette. A színésznő számára készített L’Wren Scott nyaklánc több mint 7600 gyémántot tartalmazott. Nicole így összesen 1400 karátot viselt a nyakában, az ékszer értékét pedig csak találgatni lehet. A színésznő egyébként is imádja a csillogást, ugyanis egy korábbi Oscar-gálára szintén egyedülálló, 42 darab zöldes színű botswanai gyémánttal kirakott nyaklánccal érkezett.
Extrém ékszerek
Az egyik legeredetibb Oscar-ékszerként Diablo Cody fülbevalóját tartják számon. A vagány színésznő, aki a szobrocskát egyébként forgatókönyvével gyűjtötte be, a személyiségéhez illő ékszert választott. A hatalmas, koponyát és lábszárcsontokat formázó fülbevaló rengeteg dicséretet kapott a divatguruktól.
Elizabeth Taylor kollekciója
“Nagy kár, hogy ezek a gyönyörű színésznők nem tudják, hogyan kell igazán ragyogni a vörös szőnyegen, és néha még a stylist sem segít rajtuk. Annak idején a legnagyobb sztárok sokkal jobban értettek ahhoz, hogy miként jelenjenek meg a gálákon. A mai színésznők Liz Taylornek például a nyomába sem érhetnek!” – nyilatkozta Candy Udell, a London Jewellers egyik cégvezetője.
Liz Taylor ékszerkollekciójával nem is lehet versenyezni, a legendás színésznő ugyanis egy elképesztő gyűjtemény tulajdonosa. Az antik tiaráktól kezdve a különleges gyémánt nyakékekig rengeteg ritkaság gazdagítja a kollekciót.
Gyűjteményének legszebb és legkülönlegesebb darabja a La Peregrina elnevezésű gyöngy. Az ékszer története is lenyűgöző. Az 1500-as években egy rabszolga halászta ki, majd az ékszer több uralkodó nyakát is díszítette. II. Fülöp spanyol király az ékszert Véres Máriának ajándékozta. Később Stuart Máriának, a skót királynőnek a nyakában csillogott a nyakék, majd III. Napóleon tulajdonában is volt. Nem is csoda, hogy Elizabeth pánikba esett, mikor a csodás ékszernek nyoma veszett. Szerencsére a gyöngysor előkerült, méghozzá Liz kutyájának a szájából!
De honnan szerzik be az ékszereket azok a sztárok, akiknek nincs saját kollekciójuk? Elit ékszerkölcsönző cégek tucatja áll a rendelkezésükre, melyek a celebek megbecsült bizalmasai ékszer ügyekben.
Az idei tél legmenőbb fülbevalói
Nem csak egy ruha lehet vagány vagy különleges, hanem egy ékszer is. A legújabb ékszertrendeket általában a sztárok viselik elsőként, de a gyönyörű ékszerek, vagy azok olcsóbb másolatai hamar elterjednek az átlagos nők körében is. Ha te is unod a klasszikus darabokat, az idei télen lesz miből válogatni fülbevalófronton! Lássuk, milyen fülbevalókat vonultattak fel eddig a hírességek!
A szebbnél-szebb ruhák és cipők mellett az ékszerek is lehetnek feltűnőek és különlegesek. Egy ékszert azonban nem csak az ára tehet különlegessé. A méregdrága fülbevalók helyett vegyük inkább sorra a legextrémebb darabokat, melyeket viselni fogunk a hideg évszakban!
A sztárok legújabb kedvencei az extrém vonalvezetésű, különlegesen alakított fülbevalók vagy éppen ezek ellentéte, a minimál dizájn. Ne dőljünk be a látszatnak, egy minimál fülbevaló is lehet méregdrága!
Fontos, hogy ha valamilyen különleges fülbevalót szeretnénk viselni, ügyeljünk arra, hogy a ruhánk visszafogottabb legyen, hogy előtérbe kerülhessen az ékszer.
Az idei tél slágere – Fülperec
Tavaly óta hódít az angol nyelvterületeken ear cuff néven ismert fülperec. Az ékszer különlegessége, hogy csak egy fülön hordjuk. Mivel a fülkagyló nagy részét beborítja, azoknak is ajánlott, akiknek tetszenek a piercingek, de nem szeretnék keresztül-kasul szurkálni a fülüket. Az ear cuff úgy van megoldva, hogy lyukak nélkül is lehet rögzíteni a fülhöz. Az idei tél elején is egyre több híresség választotta ezt az új ékszertípust, melyet még a kevésbé vagány celebek is megszerettek.
Az ear cuff nagy rajongója egyébként Emma Watson, Cara Delevingne, Diane Kruger és Beyoncé is, de olyan visszafogottabb sztárok is elkezdték már viselni, mint például Jennifer Connelly. A fülperecet bárki viselheti, csak az a fontos, hogy legyen kényelmes, és hogy illeszkedjen a viselője stílusához, ruházatához. Azok is találhatnak kedvükre való fülperecet, akik nem szeretik a túl feltűnő ékszereket, hiszen a visszafogottabb ear cuff is nagyon menő.
Az ear cuff nagy rajongójával, Emma Watsonnal kapcsolatos érdekesség, hogy amíg a színésznő Hermionét játszotta a Harry Potter sorozatban, szerződés tiltotta neki, hogy kilyukassza a fülét. Ezért Emma csak 2011-ben kezdhetett el igazi fülbevalókat viselni, miután a varázslócsemetéről szóló nyolcrészes filmsorozat utolsó részét is leforgatták.
Kettő helyett egy fülbevaló!
Az ear cuffot egy régi, de visszatérő trend kíséri, ez pedig az egy fülbevaló viselése. Christian Dior, Céline, Louis Vuitton és Tory Burch modelljei is csak egy fülbevalót viselnek a kifutón. Viszont ha te is ilyen vagány ékszert szeretnél, nem árt, ha feltűnő, figyelemfelkeltő és látványos ékszert választasz, hiszen egy apró gyöngy fülbevaló nem fogja a kellő hatást elérni. A legcsinosabb megoldás, ha a hajunkat egy oldalra fésüljük, szabadon maradt fülünket pedig egy feltűnő fülbevalóval díszítjük.
- Published in Arany, Design, Ékszer, Ezüst, Hírességek ékszerei
Az idei tél ékszerdivatja
A kifutókon a modellek már javában viselik az idei tél legdivatosabb ruháit, kiegészítőit. Az új divattrend egy sor kreatív, feltűnő, szokatlan ékszert vonultat fel, amelyek az eddig megszokott téli kiegészítők, sálak, kendők, gallérok alternatívájaként jelennek meg. Ha te is trendi akarsz lenni, cikkünkből megtudhatod, melyek lesznek a hideg évszak legmenőbb ékszerkreációi.
Túlméretezett ékszerek
Az idei tél legmenőbb ékszerei a masszív gyűrűk, vastag láncok, nagy fülbevalók lesznek. A legdivatosabb ékszerek másik jellemzője a világos árnyalat, és a fényes, hóra emlékeztető, csillogó textúra. A Chanel az idei hideg évszakra súlyos, fémből készült kiegészítőket tervezett. Nina Ricci kislányos, csipkemintás ékszereket, Vivienne Westwood hatalmas, nehéz nyakláncokat, Versace pedig ultrahosszú nyakékeket dobott piacra. Ha igazán egyediek szeretnénk lenni, kitűnő választás lehet Alexander McQueen egész kézfejet beborító, faleveleket formázó karperece, mely minden bizonnyal a tél nagy slágere lesz.
Szőr és bőr
Úgy tűnik, a bőr és a szőr, mint alapanyagok, megállják a helyüket az ékszerek világában is. Ráadásul a bőr és a szőrme kombinációja hihetetlenül feldobja a megjelenést, és igazán télies hatást kölcsönöz. A Fendi divatház által felvonultatott karperecek is azt bizonyítják, hogy a bőr jól alkalmazható bármilyen más anyagokkal, nemesfémekkel, színekkel, mintákkal együtt is.
Arany, arany, arany
Az arany rajongói örülhetnek, ugyanis az idei tél nagy slágere lesz az arany, mely a legváratlanabb formákban jelenik majd meg – túlméretezve, geometrikus alakzatokkal, óriás betűkkel, kerekded formákkal. Az idén az arany is viselhető lesz bőrrel, vagy más, szokatlan anyagokkal kombinálva. Karácsony tájékán kötelező a hangulatos arany ékszer viselése!
Medálok minden mennyiségben
A következő szezon legnagyobb trendje a medál lesz. A fém medáloktól kezdve az ékköves megoldásokig mindent felvonultattak az ékszertervezők. Az egyik legérdekesebb darab, mely megjelent a kifutókon, a Chanel által kreált, lakat formájú, arany medál volt.
A vad természet
A kristályok, drágakövek és nemesfémek mellett a nagymacskák bundájának mintázata is megihlette a tervezőket. A természet vadsága és ereje sok szexi, kihívó ékszert ihletett. A leopárd mintát szinte minden nemesfémmel, de bőrrel és szőrmével kiegészítve is viselték a modellek a kifutókon.
Choker minden formában
A choker az ősz nagy slágere volt, de a télen is trendi marad. Számtalan méretben és formában megtalálhatók az úgynevezett nyakörvek, találkozhatunk fém- és műanyag részletekkel, csillogó drágakövekkel, de még szőrmével is.
Térdig érő láncok
Az idén az extrém hosszúságú nyakláncok a menők, melyek akár térdig is érhetnek, és készülhetnek aranyból, ezüstből, fehéraranyból, de még bőrből, műanyagból és textilből is.
- Published in Arany, Design, Drágakövek, Ékszer, Ezüst, Hírességek ékszerei, Tanácsok
Ókori ékszerek
Az első ékszereket az afrikai emberek viselték. A tudósok, kutatók Blombos Cave-ben csigahéjakból készült, felfűzött gyöngyöket fedeztek fel. Az ékszert feltételezhetően 75.000 évvel ezelőtt készítették, Kenyában pedig egy 40.000 éves, lyukasztott strucctojásból készült ékszerre bukkantak a régészek.
Afrikán kívül Cro-Magnonban tártak fel ősi nyakláncokat és karpereceket. Az ékszerek madzagra vagy állati inakra felfűzött fogakból, csontokból, bogyókból, kagylókból, csigaházakból és kövekből készültek. Dél-Oroszországban mamutagyarból faragott karkötőket viseltek.
Egyiptomi ékszerek
Az egyiptomiak ékszerei a gazdagságot, fényűzést, hatalmat voltak hivatottak jelképezni. Éppen ezért, minden nemesfém közül az aranyat részesítették legnagyobb előnyben. Az arany mellett színes üvegeket és drágaköveket is felhasználtak az ékszerek díszítéséhez. A nők az ünnepségeken finoman kidolgozott, arany vagy ezüst ékszereket viseltek. A drágakő vagy üveg színének különösen nagy jelentőséget tulajdonítottak. A zöld szín a termékenységet jelképezte, ezért főleg fiatal nők viseltek zöld drágaköveket, például smaragdot. Az egyiptomi ékszereket főként föníciai és török mintákkal díszítették az ötvösök.
Mezopotámiai ékszerek
Mezopotámiában a férfiak és a nők is nagy mennyiségű ékszert viseltek. Kedvelt ékszerek voltak az amulettek, bokaperecek, nyakláncok és a gyűrűk. Az ékszereket főleg arany lemezből készítették, melybe élénk színű köveket rögzítettek, mint amilyen az achát, a karneol vagy a jáspiskő. A leggyakrabban előforduló formák a levél és a szőlőfürt. Az ékszerkészítők nem csak emberek számára készítettek ékszereket, a szobrokat is nemesfémből készült ékszerekkel díszítették.
Görög ékszerek
A görögök időszámításunk előtt 1600 körül kezdtek el aranyból készült, drágakövekkel díszített ékszereket viselni. A legkedveltebb drágakő az ametiszt és a smaragd volt, de szívesen díszítették gyönggyel is az ékszereiket. A görög ékszereket az egyszerűség, letisztultság jellemezte. Az ókori görögök ritkán viseltek ékszert, főleg különleges alkalmakkor öltöttek magukra egy-egy darabot. Az ékszer ajándékozása gyakorinak számított, főleg a nők kaptak ékszert, mellyel az ajándékozó saját társadalmi státuszára és gazdagságára próbálta felhívni a hölgy figyelmét. A nők az ékszereket főként esztétikai okokból viselték, de egyes hiedelmek szerint az ékszerek természetfeletti tulajdonságokkal ruházták fel viselőjüket. Ezekben az időkben a legtöbb ékszer aranyból és ezüstből készült, elefántcsonttal és drágakövekkel kirakva, azonban bronz és agyag ékszert is nagy számban készítettek az ötvösök. Kétféle stílusú ékszer létezett, öntött és kovácsolt ékszer. Öntésnél kő vagy agyag öntőformát alkalmaztak. Az ékszereket azonban leggyakrabban kovácsolták. A fémet megfelelő vastagságúra kalapálták, majd mintákat véstek bele. A leggyakoribb díszítőelemek a különféle ázsiai motívumok voltak.
Római ékszerek
A rómaiak sokféle anyagot használtak az ékszerkészítésben. Az arany, a bronz és a csont is kedvelt alapanyagok voltak, melyeket üveggel, smaragddal, borostyánkővel vagy gyönggyel díszítettek. A rómaiak Sri-Lanka területeiről importálták az ékszerkészítésben használt zafírt és indiai gyémántot. A brossokat, nyakláncokat, fülbevalókat és karkötőket főként aranyból készítették. A nők sok ékszert viseltek, míg a férfiak jellemző ékszere a gyűrű volt. A férfiak főleg pecsétgyűrűt viseltek, melybe egy vésett drágakő volt belefoglalva. A pecsétgyűrű a dokumentumok hitelesítésére szolgált.
- Published in Arany, Drágakövek, Ékszer, Érdekesség, Ezüst, Történelem