Évfordulós ajándékok – 1.rész
A szerelmesek ünnepe, azaz a Valentin-nap sok pár számára egyben évfordulót is jelent, hiszen ezen a napon nem csak ünnepeljük a szerelmet, hanem sok új románc is születik. Következő cikkünkből ötleteket meríthetsz, melyek segíthetnek, ha még nem tudod, mit ajándékozz kedvesednek az évfordulótokra, Valentin-napra, vagy a két ünnepre egyben!
A nő nagy támasza és segítője a férfinak, és az évforduló egy csodálatos alkalom arra, hogy ezt a támogatást a férfi megköszönje álmai asszonyának. Egy szál virág és egy ékszer. De nem akármilyen ékszer! Erre az alkalomra egy igazán exkluzív, elegáns, minden tekintetben kifogástalan ékszer illik.
Mondd el neki gyűrűvel, hogy szereted!
Legyen szó az első vagy az ötvenedik évfordulótokról, a kedvesed az évfordulóra mindenképpen a legszebb és legjobb ajándékot érdemli – egy gyönyörű gyűrűt. Fontos, hogy az ajándékot sok szeretettel válaszd ki, és vedd figyelembe a párod ízlését, kicsit kutass, hogy megtudd, milyen gyűrűk tetszenek neki. Ha segítségre van szükséged, segítünk neked következő tanácsainkkal.
Ha köves gyűrűt szeretnél, akkor olyant válassz, melyet egy kő díszít, hiszen ezek az egyköves gyűrűk a szerelmet és a tartósságot jelképezik. Választhatsz háromköves gyűrűt is, hiszen a három kövecske a közös múltatokat, jeleneteket és a jövőtöket jelképezi. A kő a gyűrűben legyen smaragd, rubin vagy gyöngy.
Ami az anyagokat illeti, választhatsz arany, ezüst vagy platina gyűrűt, ha azonban szerényebb vagyonnal rendelkezel, orvosi fémből készült ékszer mellett is dönthetsz. Orvosi fémből rengeteg modell készül, melyek szintén csodásan néznek ki, és még csak nem is feltűnő, hogy nem ezüstből készült az ékszer.
Karkötő
A karkötő remek ajándék lehet párodnak, főleg akkor, ha még friss a kapcsolatotok, és esetleg nem szeretnél még gyűrűt vásárolni. Habár a szerelemmel kapcsolatos ünnepekre inkább a gyűrű ajándékozása a megszokott, a karkötő is igazán szép és emlékezetes ajándék lehet.
Biztos felmerül benned a kérdés, milyen karkötőt is válassz. Kő nélkülit, vagy köveset, és ha már köves, akkor milyen kő díszítse a karkötőt. A rubin ilyen alkalmakra ideális, hiszen külön jelentéssel bír – a szerelmet és a szenvedélyt jelképezi, és a színe is ilyen, tüzes és élettel teli. Ajánlatos, hogy az ajándékba szánt karkötő egy kővel legyen díszítve, mert az egy kő a biztonság, stabilitás és az örök szerelem jelképe.
Egy kutatás kimutatta, hogy a nők évfordulóra leggyakrabban arany és platina karkötőket kapnak. A tiszta ezüst is jó választás, főként a 25. évfordulóra javasolt ez az anyag, de ha a költségvetésed megengedi, a fehér arany karkötő is meseszép ajándék lehet.
Melyik évfordulóra milyen ékszer illik?
1. évforduló – Arany ékszer
2. évforduló – Gránát
3. évforduló – Gyöngy
4. évforduló – Kék topáz
5. évforduló – Zafír
6. évforduló – Ametiszt
7. évforduló – Ónix
8. évforduló – Turmalin
9. évforduló – Lapis Lazuli
10. évforduló – Gyémánt ékszer
11. évforduló – Türkiz
12. évforduló – Jade
13. évforduló – Citrin
14. évforduló – Opál
15. évforduló – Rubin
16. évforduló – Peridot
17. évforduló – Karóra
18. évforduló – Macskaszem
A Hári Ékszerkészítő Műhely termékei között gyönyörű egy- vagy három köves gyűrűkkel is találkozhatsz, de nem maradhatnak ki kínálatunkból a meseszép karkötők sem!
- Published in Drágakövek, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Érdekesség, Ezüst, Fehérarany
Romantikus lánykérések – 3. rész
Magyarországon a jeles ünnepek környékén számíthat a lány a legnagyobb eséllyel arra, hogy menyasszony lesz belőle. Valentin-napon igazi leánykérés dömping szokott lenni az országban. A férfiak sokszor bajban vannak, amikor a jeles eseményre készülnek, és sokan fordulnának profi segítséghez barátok, vagy szolgáltatók formájában. A hölgyek ezt pontosan tudják, hiszen több mint egynegyedük, vallja, hogy nem bánta volna, ha valaki segít a párjának kicsit romantikusabbá, különlegesebbé varázsolni a lánykérést.
Magyaros leánykérés
A fiút mindig is kreatívnak, ötletesnek tartották barátai, ismerősei. A lánykérést illetően sem esett nehezére kiötleni valamit. Mikor úgy érezte, készen áll, hogy magasabb szintre emelje a kapcsolatukat, kitalálta, hogy rendhagyó módon fogja megkérni kedvese kezét. Nem szeretett volna klasszikus, mesebeli lánykérést, mert szerinte a barátnője valami ötletesebbre vágyott. Ezért egy barátjával igazi, magyar betyárnak öltözött be. Óriási ujjongás közepette átlovagolták a városkát, a járókelők nagy örömére. Körülbelül fél óra után megérkeztek végre a lány házához, aki persze mit sem sejtett. Csodálkozva jött ki a házból, felkeltette a figyelmét a hangoskodás. Mivel addigra már a hangulat is a tetőfokára hágott, a fiú izgalma és lámpaláza is elszállt. Könnyedén kezdett hozzá a monológjához: “Nincs itt se szőke herceg, se fehér ló, viszont itt vagyok én, fekete lovon, betyárként, és nagyon szeretlek. Hozzám jössz feleségül?” A lány nagy meglepetésére előhúzott egy arany-fehérarany, cirkóniával díszített, szív alakú gyűrűt. A történet persze jó magyar meséhez méltóan boldogsággal és lakodalommal végződött.
Lánykérés Párizsban, a romantika fővárosában
Aki Párizsba megy a párjával, biztosan felejthetetlen napok elé néz. A lány sem számított másra, mégis sikerült rendesen meglepnie kedvesének. Történt ugyanis, hogy néhány gyönyörűen eltöltött nap után – hajózás a Szajnán, séta a festők negyedében -, párja azzal állt elé, hogy kér egy kis bizalmat, mert arra feltétlenül szüksége van a kis terve megvalósításához. A lány gondolkodás nélkül belement a dologba, mert nagyon kíváncsi volt. Ezután párja bekötötte a szemét egy sállal és beültette egy taxiba. Fogalma sem volt hova tartanak, remekül meg volt szervezve minden. A taxiból kiszállva sokat kellett sétálniuk, majd lépcsőzniük. Azért ez már kicsit gyanús volt a lánynak, de a meglepetés mégis sikerült. Mikor kedvese megengedte, hogy levegye a szeméről a kötést, ott térdelt előtte egy csodaszép, fehér aranyból készült, gyémántos eljegyzési gyűrűvel a kezében. Hol? Több száz méter magasban, az Eiffel-torony tetején, háttérben a gyönyörű, festői szépségű Párizzsal. A körülöttük álló emberek meg csak tapsoltak és örültek a szerelmeseknek. A lány belekiabálta a szélbe az igent, hagy vigye hírül a szerelmüket.
A Hári Ékszerkészítő Műhely eljegyzési gyűrűi között gyönyörű fehér- vagy sárga arany, gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűket is találhatsz. Válaszd ki a megfelelőt és éljétek meg ti is életetek legromantikusabb sztoriját!
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Lelkileg is készüljünk fel a Valentin-napra
Ha már kiválasztottuk a tökéletes ékszert, amivel meglepjük párunkat a szerelmesek napján, már nincs más dolgunk, mint ráhangolódni a nagy napra. A Hári Ékszertervező és Készítő Műhely legújabb cikkében a szerelmi egyensúly legfontosabb pilléreit ismertetjük meg kedves olvasóinkkal.
Együtt erősebbek vagyunk.
Ahogyan a jegyességünk kezdetén kiválasztjuk a két egyforma karikagyűrűt, úgy a kapcsolatunkban is egyenrangú felekké válunk. Minden párkapcsolat alapja a kölcsönös odafigyelés és megbecsülés. Fontos, hogy a párunk pozitív tulajdonságai mellett a negatív szokásait is elfogadjuk. Ha ezt véghez tudjuk vinni, akkor érezni fogjuk, hogy a kapcsolatunk szilárd alapokon fekszik, amire bármikor rá tudunk építeni.
Egyformán adjunk és kapjunk.
A párkapcsolat egyensúly másik fontos alapszabálya, hogy lehetőleg ugyanannyit adjunk, amennyit kapunk. Ez nem azt jelenti, hogy néha nem járhat egyik félnek egy kis extra kényeztetés, hisz ez teljesen rendjén van. Hosszú távon azonban akkor tud jól működni egy kapcsolat, ha egyik fél sem adósa a másiknak, azaz a viszonyok kiegyensúlyozottak.
Fektessünk be.
Egy kapcsolat kezdőtőkéje a szerelem. Ahogy haladnak előre az együtt töltök napok, úgy szükség van új befektetésekre, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor fel fogjuk élni a kezdőtőkénket. Ha nem teszünk semmit a kapcsolatért, akkor egy idő után már csak az üresség fog maradni. Ne feledjünk meg az apró figyelmességekről. Főzzük meg párunk kedvenc ételét, vegyünk neki egy aprócska ékszert, amiről mindig eszébe jutunk majd.
Kezdjük újra.
Minden kapcsolatban előfordulnak veszekedések. Ilyenkor nem szabad azonnal feladni, minden esetben meg próbálni újra. Üljünk le, és beszéljünk meg egymással minden fájó dolgot. Azonban ha egyszer lezártuk a múltat, többet ne hánytorgassuk fel, ne beszéljünk róla, még akkor sem, ha naponta többször is eszünkbe jut.
Maradjanak titkaink.
Nincs abban semmi rossz, ha maradnak apróságok, melyekről nem tud a párunk. A korábbi ballépéseinket, hibáinkat nem feltétlenül kell kiadnunk. Kedvesünk azt az énünket szereti, akit megismert, nincs szükség rá, hogy kiteregessük a naplónkat.
Rendezzünk az érzelmeinket.
Egy párkapcsolatban a szerelem mellett több más érzés is jelen van. Nem szabad úgy viselkednünk, mintha a múltunk nem is létezne. A párunknak el kell tudni fogadni a korábbi párunkhoz, előző házasságból született gyermekünkhöz való viszonyulásunkat. Legyünk egymáshoz korrektek, és toleránsak. Ne legyünk mérgesek a kedvesünkre, ha az egy kis dobozkában még őrzi régi karikagyűrűjét.
- Published in Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Tanácsok
Romantikus lánykérések – 2. rész
Magyarországon a jeles ünnepek környékén számíthat a lány a legnagyobb eséllyel arra, hogy menyasszony lesz belőle. Valentin-napon igazi leánykérés dömping szokott lenni az országban. A férfiak sokszor bajban vannak, amikor a jeles eseményre készülnek, és sokan fordulnának profi segítséghez barátok, vagy szolgáltatók formájában. A hölgyek ezt pontosan tudják, hiszen több mint egynegyedük, vallja, hogy nem bánta volna, ha valaki segít a párjának kicsit romantikusabbá, különlegesebbé varázsolni a lánykérést.
A következő lánykérések és a romantikus pillanatokat megszervező fiúk példa értékűek lehetnek, és segíthetnek ihletet meríteni, ha már te is fontolgatod a lánykérést.
A Hári Ékszerkészítő Műhely termékei közül pedig akár az eljegyzési gyűrűt is kiválaszthatod!
Lánykérés a tenger mélyén
A pár már régóta együtt élt, mikor végre megengedhették maguknak, hogy elutazzanak Egyiptomba egy álomnyaralásra. 40 fok, szikrázó napsütés, tenger, nyár. A nyaralás egyszerűen leírhatatlan volt. A fiú szerette volna emlékezetessé tenni a kiruccanást, ezért úgy döntött, hogy ez lesz a megfelelő helyszín és időpont a lánykérésre. A nagy meglepetésre a mini-búvártanfolyam során került sor, amelyre a szerelmesek feliratkoztak. Mielőtt lemerültek volna a tenger mélységeibe, a fiú a kezéhez kötötte a gyűrűt, amit egész nyaralás alatt rejtegetett a kedvese elől. Amíg a lány a tengerfenék csodálatos látványában gyönyörködött, párja észrevétlenül a markába rejtette az ékszert. Mikor a szerelmesek ismét közelebb kerültek egymáshoz, a fiú kitárta kezét, és megmutatta mit rejt a tenyere. Óvatosan kedvese ujjára húzta az egyszerű, egyköves ezüst gyűrűt, majd megölelte. Miután feljöttek, hosszasan csókolóztak, és immár jegyespárként gyönyörködtek a hajóról a mesés egyiptomi naplementében.
Eljegyzés az Alpokban
A szerelmesek rendszeresen járták a természetet. Mivel imádják a hegyvidéki túrákat, egy napon felkerekedtek, hogy meghódítsák az Alpokat. A lány nem is sejtette, hogy szerelme a félelmetes szikláknak egy meglepetéssel a tarsolyában vágott neki. Már napok óta felfelé vezetett az útjuk és már igencsak belefáradtak a túrába, mikor egy meseszép vízesés képe tárult eléjük. Megálltak pihenni egy kicsit és gyönyörködni a látványban, a fiú pedig magához hívta kedvesét. Letérdelt szíve választottja elé és feltette neki a nagy kérdést. Az ékszerdobozból egy áttört mintás, fehérarany gyűrű került elő, egy gyönyörűen csiszolt gyémánttal a közepén. A lány persze azonnal igent mondott, és a pár hosszasan csókolózott a természet gyönyörű ölén.
A Hári Ékszerkészítő Műhely eljegyzési gyűrűi között gyönyörű fehér- vagy sárga arany, gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűket is találhatsz. Válaszd ki a megfelelőt és éljétek meg ti is életetek legromantikusabb sztoriját!
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Romantikus lánykérések – 1. rész
Magyarországon a jeles ünnepek környékén számíthat a lány a legnagyobb eséllyel arra, hogy menyasszony lesz belőle. Valentin-napon igazi leánykérés dömping szokott lenni az országban. A férfiak sokszor bajban vannak, amikor a jeles eseményre készülnek, és sokan fordulnának profi segítséghez barátok, vagy szolgáltatók formájában. A hölgyek ezt pontosan tudják, hiszen több mint egynegyedük, vallja, hogy nem bánta volna, ha valaki segít a párjának kicsit romantikusabbá, különlegesebbé varázsolni a lánykérést.
Egy kutatás rámutatott, hogy a megkérdezett hölgyek 40%-a teljes mértékben elégedett volt a lánykérés körülményeivel, de nagy többségük a barátnőinek igazán csak az eljegyzési gyűrűről tudott beszámolni, másról nem, ugyanis a lánykérés nem olyanra sikerült, mint amilyenről kislánykorától álmodott. Pedig a lányok nem vágynak többre, csupán arra, hogy az esemény kitűnjön a szürke hétköznapokból. Ha ezt sikerül a férfiaknak elérniük, már nem panaszkodnak és romantikusnak vallják a nagy napot.
A következő lánykérések és a romantikus pillanatokat megszervező fiúk példa értékűek lehetnek, és segíthetnek ihletet meríteni, ha már te is fontolgatod a lánykérést.
A Hári Ékszerkészítő Műhely termékei közül pedig akár a lánykérő gyűrűt is kiválaszthatod!
Spanyolországi lánykérés
Az egész egy verőfényes nyárvégi napon kezdődött, mikor a férfi felhívta kedvesét és felszólította, hogy csomagoljon, mert mennek Spanyolországba. A lány mindig is szerette a spontán nyaralásokat, így azonnal beleegyezett a dologba. A semmiből jött nyaralás annyira lekötötte a lányt, hogy még csak meg sem sejtette, mi vár rá valójában. A katalóniai körutazás igazán mesés volt. Ez idő tájt a nő már 5 hónapos terhes volt és gyönyörűen gömbölyödött a pocakja, de ez egy cseppet sem zavarta. A nyaralás első napjaiban eldugott, romantikus hotelokban szálltak meg, ahol csak egymással voltak elfoglalva. Aztán a vakáció közepe tájékán váratlanul átmentek egy lenyűgöző, méregdrága és kifinomult szállodába. Mikor lementek a tengerpartra, a fiatalember elővett egy ékszerdobozt, melyben egy gyönyörű eljegyzési gyűrű volt, majd letérdelt kedvese elé. Ő hirtelen levegőhöz sem jutott. A férfi már hónapok óta mondogatta, hogy nem híve a házasság intézményének, ezért nem szeretne megnősülni. Igazi átverés volt. A lány olyan boldog volt, hogy szavakba sem tudta önteni az örömét. A váratlan utazás, a még váratlanabb lánykéréssel egyszerűen levette a lábáról, a hullámos vonalvezetésű, fehérarany ékszer, a gyönyörűen belefoglalt cirkónia kövekkel pedig már csak hab volt a tortán. El sem akarta hinni, mennyire csodás lovaggal áldotta meg a sors. Ekkor azonban még nem is sejtette, hogy az álomszerű meglepetéseknek még közel sincs vége. A lánykérést egy finom vacsora, azt pedig egy forró éjszaka követte. Reggel jött az újabb váratlan fordulat. A férfi átölelte párját és a fülébe súgta: “Akkor hozzám jössz ma feleségül?”. Ma? A menyasszony szinte szóhoz sem jutott a döbbenettől. Fogalma sem volt róla, honnan került elő a tökéletes menyasszonyi ruha, mely még a pocak mellett is csodálatosan illett rá. Még fel sem ocsúdott döbbenetéből, már jött is a spanyol esküvőszervező hölgy a menyasszonyi csokorral. Pár percre rá megérkezett egy fodrász is, őt pedig a sminkes követte. A lány libabőrös volt az izgalomtól. Ahogy elkészült, már egy limuzin várta a párt a hotel előtt, sofőrrel, aki elvitte őket egy gyönyörű kis kápolnához, ahol egy pap várta a szerelmeseket. A kápolnát apró gyertyák százai világították meg, a menyasszonyt pedig hegedűszóló kísérte egészen az oltárig. A meghitt szertartást soha nem fogják elfeledni a szerelmesek.
A Hári Ékszerkészítő Műhely eljegyzési gyűrűi között gyönyörű fehér- vagy sárga arany, gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűket is találhatsz. Válaszd ki a megfelelőt és éljétek meg ti is életetek legromantikusabb sztoriját!
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Miről árulkodik a párod Valentin-napi ajándéka?
A Valentin-nap ugyan romantikus, szép, gyertyafényes, meg minden, de azért valljuk be, igazából az ajándékot várjuk a legjobban. Gondolnád, mennyi mindent elárul kedvesedről, milyen ajándékkal lep meg? Nem elég csak arra figyelni, mit kaptál, az is fontos, hogyan volt becsomagolva az ajándék, és az sem mellékes, mióta alkottok egy párt szerelmeddel. Olvass bele cikkünkbe, ha kíváncsi vagy rá, milyen üzenetet rejt a Valentin-napi meglepetésed!
Mióta tart a kapcsolat?
Először is fontos tényező, hogy mégis mióta vagytok együtt, hiszen nem illik csalódottnak lenni, ha néhány hét után nem eljegyzési gyűrűt, vagy más ékszerkülönlegességet kapsz ajándékba. Az első 3-4 hónapban ne várd az évszázad ajándékát, nem is illik drága meglepetésre számítani (és drága meglepetéssel készülni sem), és az is lehet, hogy kedvesed kissé mellétrafál, hiszen nem ismer még téged annyira, ezért nem biztos, hogy eltalálja az ízlésedet. Ha már hosszabb ideje vagytok együtt, könnyebb következtetéseket levonni az ajándékból, de azért ne légy szigorú, hiszen a Valentin-nap nem hagy sok helyet a kreativitásnak, ugyanis elég nehéz kilépni a klasszikus virág-édesség-ékszer bűvkörből. Ha régóta alkottok egy párt, joggal számíthatsz eljegyzési gyűrűre, hiszen Magyarországon Valentin-napkor igazi lánykérési dömping van, de ha mégsem jegygyűrűt kapsz, ne légy csalódott, vagy legalábbis ne mutasd, hogy az vagy.
Figyeld a csomagolást is!
Attól függetlenül, hogy elájultál-e az ajándéktól, vagy sem, a csomagolás sokat elárul. Ha drága, profi a díszítés, az nem feltétlenül jelenti, hogy érted van annyira oda a pasid, hiszen lehet, hogy éppen azért csomagoltatta be az ajándékot az üzletben, mert nem szeretett volna a szükségesnél több időt áldozni a meglepetés előkészítésére. Az is előfordulhat, hogy csak tökéletesnek akar látszani, bizonygatja önmaga és az alkalom fontosságát. Ha az ajándék személyes, és telibe találta az ízlésedet, akkor a csomagolástól függetlenül is nagyon fontos vagy neki. Ha azonban az ajándék semleges, és akár a titkárnője is vehette volna, akkor csupán a róla alkotott véleményed a fontos neki, le akar venni a lábadról. Ha a párod maga csomagolta be az ajándékot, és egész jól sikerült, akkor bizony készen áll arra, hogy bármit megtegyen érted. Olyan típushoz van szerencséd, aki mindig felfúrja majd a polcot, és kiveszi a kezedből a szatyrot. Gratulálunk! És ha be sem csomagolta az ajándékot? A rossz hír, hogy az ilyen pasi pont ennyi energiát fog rád is szánni.
Mi van a csomagban?
Ékszer: Az ékszer klasszikus Valentin-napi ajándék, de nem mindegy, hogy milyen. Természetesen a kis köves gyűrű minden nő titkos vágya. Amelyik férfi ilyet vesz, elkötelezte magát, de legalább is a te elkötelezettségedet akarja megnyerni. Viszont tudnod kell, hogy az egyéb ékszerek is gyengédséget fejeznek ki, és azt, hogy párod komolyan veszi a kapcsolatotokat, hiszen nem kis összeget költött a meglepetésedre. Ha ékszert kaptál, valószínűleg nem kell majd tettetned az örömöt, de ne legyél csalódott akkor sem, ha még nem eljegyzési gyűrűt rejt a csomag!
Ruha: Ha fehérneműt kapsz, sejtheted, hogy azzal inkább magának akart örömet szerezni. A ruhavásárlás ellenben nagy bátorságot igényel, ahogy a parfümválasztás is. Azt jelenti, hogy igen jól ismer, legalább is úgy gondolja, és bízik benne, hogy eltalálja az ízlésedet, és a méreteidet is kívülről tudja. Ő az, aki megjegyezte, melyik kirakat előtt sóhajtottad el magadat, és aki akár tíz boltot is végigjár a neked szánt darabért, mert pont az kell, pont olyan színben. Jól becsüld meg, ha kifogtál egy ilyen férfit, ugyanis nem is sejted, milyen szerencsésnek mondhatod magad!
Szívecskés csecsebecsék: Ha partnered plüssállattal, párnával, gyertyával, idézetes könyvvel, közös fotóval vagy hasonlóval lep meg, valószínűleg egy nem túl kreatív pasival van dolgod, aki gyakran teszi azt, amit a tömeg. Sejtheted, hogy ez azt jelenti, nem volt jobb ötlete, és nem is akart túl sok időt szentelni a vásárlásnak, hiszen neki a Valentin-nap inkább csak nyűg. Ha ilyen férfi a párod, jövőre inkább kegyelmezz meg neki, és ünnepeljetek ajándékok helyett inkább egy romantikus vacsival, mozival.
Háztartási cikkek: Az ilyesmi persze nem a legromantikusabb ajándék, de határozottan gondoskodást jelez. Ugyanakkor azt is tudnod kell, hogy a kedvesed úgy gondol rád, mint aki a háztartás és az otthon melegének a felelőse. Ha mixerrel, vasalóval, kenyérpirítóval lep meg, hidd el, nagyon fontos vagy az életében. Azt meg te tudod, ez számodra jó hír, vagy rossz hír.
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Érdekesség, Jegygyűrű
A legromantikusabb Valentin-napi sztáreljegyzések
Lehet, hogy a karácsonyihoz hasonlóan, a Valentin-napi lánykérés is legalább annyi nő számára túl giccses vagy elcsépelt, mint ahány hölgy örül neki. Valójában csak a beavatottak tudhatják, milyen érzés. A szerencsés lányok közt van Christina Aguilera is.
Christina Aguilera és Matt Rutler
Tavaly, február 14-én, azaz Valentin-napon, közel három év együtt járás után jegyezte el szerelme, Matt Rutler Christina Aguilera énekesnőt, aki két gyermek után is az egyik legszexisebb popsztár. A 34 éves díva nem tudta magában tartani boldogságát, és közösségi oldalán posztolt egy képet a hatalmas gyűrűről. Az énekesnő gyűrűjét a kép tanulsága szerint egy hatalmas gyémánt díszíti, mely a kreáció középpontja. A férjjelölt saját állítása szerint közel egy évig dolgozott a gyűrű tervein. Az önjelölt ékszertervező kétségkívül tehetséges, és állítólag azért tartott eddig a tervezés, mert minden egyes drágakő a gyűrűn valamit jelképez.
Christina és kedvese, Matt Rutler 2010-ben a Burlesque című film forgatásán találkoztak és hamarosan egymásba is szerettek. Az énekesnő egyszer már volt férjnél, 2005 és 2010 között. Korábbi férjétől, Jordan Bratmantől egy fia született, a most 7 éves Max.
Úgy tűnik, nem csak Matt Rutler, de kedvenc celeb pasijaink is szuper romantikusak, a következő lánykérések ugyanis simán megállnák a helyüket a mozivásznon is!
Kanye West és Kim Kardashian
Azt sokan sejtették, hogy a rapper Kanye nem aprózza majd el a lánykérést, de azt kevesen képzelték volna, hogy egy egész stadiont fog kibérelni az eseményre. A szerencsés Kim számára nem is ez volt a legnagyobb meglepetés, az eljegyzés alatt ugyanis egy 50 fős zenekar kezdett rá Lana Del Rey egyik legromantikusabb számára, miközben egy óriási kijelzőn felvillant a “Légy a feleségem, kérlek” felirat! Egy ilyen lánykérésre minden nő igent mondott volna, természetesen Kim is így tett. Miután pedig kimondta az igent, az összes közeli rokona és barátja kirohant hozzá a pályára gratulálni, majd kezdetét is vette az éjszakába nyúló eljegyzési buli. Kim kezére egy 15 karátos gyémántgyűrű került, ami a kő tisztasága és a vágás minősége alapján minimum 1,25 millió dollárba fájhatott a hip-hop sztárnak.
Channing Tatum és Jenna Dewan-Tatum
A táncos lábú színész néhány éve különleges meglepetéssel készült barátnőjének, Jennának. Channing már egy ideje tervezgette a lánykérést, mikor a páros a Hawaii-szigetekre indult nyaralni, így titokban a lány összes közeli rokonát és ismerősét is meghívta az üdülőhelyre, hogy ott legyenek vele a fontos eseményen! Jenna egyetlen percig sem tétovázott, és azonnal igent mondott a gyűrű láttán! Jenna egy Neil Lane eljegyzési gyűrűt kapott. Egyébként Neil tervezte meg később Jenna menyasszonyi ékszereit is.
Katalin és Vilmos herceg
Vilmos herceg egy interjúban elárulta, hogy már három hete rejtegette az eljegyzési gyűrűt a táskájában, mire végül úgy érezte, hogy elérkezett a tökéletes pillanat a lánykérésre. A királyi pár épp Afrikában nyaralt, amikor a herceg kibérelt egy helikoptert, amit aztán ő maga vezetett el egy gyönyörű tóhoz, a Kenya-hegy lábánál. A romantikus helyszínen aztán Vilmos letérdelt Katalin elé, és megkérte, hogy legyen a felesége. A hercegné pedig természetesen teljesen elérzékenyült a dologtól, és azonnal igent mondott a lánykérésre! Az eljegyzési gyűrű korábban Diana hercegné kezén csillogott, az akkor 28 ezer angol fontra (átszámítva körülbelül 10 millió forintra) becsült ékszer ma 300 ezer fontot (nagyjából 112 millió forintot) ér. A 14 darab gyémánttal és 12 karátos zafírral díszített gyűrű háromszor értékesebb, mint az Erzsébet királynő-féle eljegyzési gyűrű, amelyet cirka 100 ezer fontra becsülnek.
Brad Pitt és Angelina Jolie
Brad és Angelina a Mr. és Mrs. Smith című film forgatásán szeretett egymásba, ami már 9 éve volt, de az esküvő elég sokáig váratott magára. 2012 tavaszán aztán a színész végre úgy érezte, hogy nem várhat tovább az eljegyzés, és hozzálátott a szupertitkos lánykérés részleteinek megtervezéséhez. Épp a lakásukban voltak, amikor Brad az összes gyereküket behívta az egyik szobába, majd letérdelt Angelina elé, és megkérte, hogy legyen a felesége. Amikor pedig a színésznő megpillantotta a mesés jegygyűrűt Brad kezében, azonnal elsírta magát örömében, és természetesen rögtön igent mondott! A gyűrűt egyébként Brad tervezte, Robert Procop ékszerdizájner segítségével. Az aranygyűrűt egy nagyobbacska, 18 karátos gyémánt, valamint több kisebb kő díszíti, az értéke pedig nagyjából fél millió dollár, azaz megközelítőleg 113 millió forint.
Matthew McConaughey és Camila Alves
A jóképű színész néhány éve épp karácsonykor kérte meg a szupermodell kezét, méghozzá úgy, hogy nyolc dobozt pakolt egymásba, a csomag legalján pedig ott lapult a mesés eljegyzési gyűrű! Amikor Camila megpillantotta a különleges ajándékot, Matthew térdre ereszkedett, és megkérte a szépség kezét, méghozzá az egész család előtt! És itt jön a váratlan fordulat, a modell ugyanis nem vágta rá azonnal az igent! A vőlegényjelölt erre így szólt: „Nézd, itt térdelek előtted. Így maradok még egy ideig. Sokáig bírom!” Ennek persze a meghökkent Camila sem tudott ellenállni, és igent mondott az házassági ajánlatra és a hatalmas, csillogó gyémánttal díszített ékszercsodára.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Entertainment, Hírességek ékszerei, Jegygyűrű
Hogyan válasszuk ki a legszebb eljegyzési gyűrűt Valentin-napra?
Rászántad magad, hogy február 14-én felteszed szerelmednek a nagy kérdést? Akkor ajánlunk néhány tippet a Valentin-napi eljegyzési gyűrű kiválasztásához, hogy a romantikus lánykérést egy gyönyörű ékszerrel tudd majd fűszerezni. Tanácsainkat követve biztosan sikerül majd kiválasztanod a tökéletes eljegyzési gyűrűt, mely gyönyörűen csillog majd leendő menyasszonyod ujján!
A Valentin-nap története eredetileg sem csupán a “szeressük egymást, gyerekek” érzésről szólt. A szerelmesek napjának jóval több köze van a házasság intézményéhez, mint gondolnánk. A legenda szerint Valentin az időszámítás előtti III. században élt római pap volt, aki titokban adta össze a párokat a házasságkötést tiltó császári rendelet ellenére. Igazán emlékezetessé teheted a Valentin-napot, ha erre a hétvégére időzíted a lányérést.
Az elhatározás és a romantikus helyszín mellé már csak egy gyönyörű eljegyzési gyűrűt kell találnod, ebben pedig megpróbálunk mi is segíteni. Adunk néhány támpontot, ami alapján kiválaszthatod termékeink közül a legmegfelelőbb darabot.
Ha készen állsz elkötelezni magad, akkor is előnyt jelenthet néhány tudnivaló a gyűrűkről. Áldozz egy kis időt a kutatásra, hogy a Valentin-napi eljegyzésetek tényleg tökéletes legyen!
“Diamonds are a girl’s best friend”
Ahogy Marilyn Monroe is énekelte, a gyémántok a lányok legjobb barátai. Ha igazán elegáns gyűrűt szeretnél vásárolni szerelmednek, akkor a gyémánt mindig a legjobb választás. Többféle gyűrűből és különböző vágott gyémántokból válogathatsz nálunk, általános tanács, hogy a gyémánt alakja illjen a lány jelleméhez, de legyen praktikus is. Például sportos hölgynek zavaró lehet a nagy kő.
A gyémántok minőségének meghatározásakor, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően Magyarországon is az úgynevezett 4C-t vesszük figyelembe. A 4C a tisztaságot, karátszámot, csiszolási formát és a színt foglalja magába.
A közhiedelem szerint a gyémánt csak fehér színű vagy egy kicsit sárgás lehet, pedig színei kitöltik a szivárvány palettáját. A természetes színű gyémántok közül legritkábban a piros, kék, zöld és rózsaszín drágakövek fordulnak elő, leggyakrabban pedig a fehér, sárga, barna és a fekete gyémántok.
Színes drágakövek
Amíg a gyémántokat ragyogásuk miatt szeretjük, addig a színes drágaköveket a színek, a különleges fényhatások és az érdekes rajzolatok teszi izgalmassá. A színes kövek alapjában véve is gyengébb fényűek a gyémántnál, színük pedig csak még jobban csökkenti a csillogást. A színes kövek előnye viszont, hogy nagyon széles spektrumban mutatnak színeket, esetenként pedig igen ritka változatokat is találni köztük.
Nagy a választék a színes drágakövek között is. Egy ilyen gyűrű különösen tetszhet a leendő feleségednek, hiszen kiválaszthatod a kedvenc színét. A legjobb színválasztás az, ami megy az egyéniségéhez, a stílusához és mindennapi ruháihoz is.
Kő nélküli gyűrűk
Ugyan nem megszokott választás, de az eljegyzési gyűrű kő nélküli is lehet. Az ilyen gyűrűk igazán szépek és kellemes egyszerűséget sugároznak. Még ha egyszerűek is, ezek a gyűrűk számos előnnyel rendelkeznek. Rendkívül tartósak és modernek, általában különböző nemesfémekből készülnek. Biztos lehetsz benne, hogy a kő nélküli lánykérő gyűrűk is árasztanak eleganciát és ugyanúgy lenyűgözhetik a nőket, mint köves társaik.
Költségkímélő eljegyzési gyűrűk
Ha kisebb a költségvetésed, vehetsz egy olcsóbb eljegyzési gyűrűt is, hiszen nem biztos, hogy mindig a drága darab a legszebb és legtökéletesebb. A gyűrűvásárlás legyen összhangban a pénztárcád tartalmával is, hiszen kedvesed sem szeretné, hogy eladósodj a lánykérés miatt. Az olcsóbb gyűrűk között is léteznek tökéletesek!
Ha eldöntötted, milyen gyűrűt szeretnél, keresd ki a megfelelőt termékeink közül!
- Published in Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Jegygyűrű, Tanácsok
Mesés eljegyzések – 2. rész
Valentin-nap közeledtével mindenki kicsit romantikusabb hangulatban van és titkon minden lány arra vágyik, hogy párja, a szeretett férfi megkérje a kezét. Hogy egyes férfiak mindezt hogyan kivitelezik, az már más kérdés… A szerelemtől mámoros férfiak néha egészen őrült ötletekkel tudnak előállni a nagy kérdés feltevéséhez, és az előkészületek sokszor napokat vagy akár heteket vesznek igénybe. Cikksorozatunkban sorra vesszük a legromantikusabb lánykéréseket.
Eljegyzés Disneyland-ben
Disneyland a mesék és a csodák birodalma, ahol bármi megtörténhet – akár egy lánykérés is! George nem a szokványos módon kérte meg barátnője, Eva kezét. A mesehősökkel való sétálgatás közben George előkapott egy megafont, és mindenki előtt tette fel szerelmének a nagy kérdést! Hirtelen csodálatos zene csendült fel, és a férfi énekelni kezdett. Dalban mondta el Evanak, mennyire szereti, és hogy csak vele tudja elképzelni a jövőjét. A dalba egy idő után bekapcsolódtak a dolgozók is, akik még egy gondosan begyakorolt koreográfiát is lejtettek. A lány szinte szóhoz sem jutott, de annyit azért sikerült belekiabálnia a megafonba, hogy „Igen”!
Virtuális lánykérés
Nem takarékoskodott az előkészületekre szánt idővel a 26 éves, informatikus vőlegényjelölt, Bernie Peng sem, aki egy videojátékon keresztül kérte meg barátnője, Tammy Lee kezét. Az ügyes fiúnak az az ötlete támadt ugyanis, hogy titokban átprogramozza kedvese kedvenc, Bejeweled nevű videojátékát, méghozzá úgy, hogy az egy bizonyos szint elérése után kiírja a képernyőre a nagy kérdést. A fiú több, mint egy hónapon át dolgozott, mire elérte, hogy a program épp a megfelelő pillanatban, egy virtuális pink zafírgyűrű megszerzésénél tegye fel helyette a kérdést. A gyanútlan Tammy így addig gyűjtögette a virtuális drágaköveket és ékszereket, míg egy valódi eljegyzési gyűrűbe nem botlott. A történethez plusz adalék, hogy a játékot készítő PopCap csapata annyira megörült az eljegyzéses esetnek (és az ingyen reklámnak), hogy felajánlottak az ifjú párnak két repülőjegyet, amennyiben úgy döntenének, hogy Seattle-ben – a cég székhelyén – töltenék nászútjukat.
Valentin-napi ál-kiállítás
Greg, aki ipari épülettervező, négy napot és 24 munkaórát ölt bele a megálmodott lánykérés megszervezésébe. A művész egy egész ál-kiállítást rendezett meg kedvesének, Sarának, melyet jó mérnök lévén, előzetesen még 3D-s komputergrafikával is megtervezett. A „Hozzám jössz feleségül?” mondat betűit habszivacsból faragta ki, majd egy anagrammát, azaz új mondatot rakott ki belőlük. A betűket olyan ötletesen helyezte el, hogy azok csak egy bizonyos szögből nézve mutatták a nagy kérdést. Valentin-napon, a kiállításra megérkező Sarát egy színész fogadta, akit Greg fogadott fel. A színész játszotta a kiállító művészt, a szerencsés lány pedig ezzel egy tökéletes színjáték közepébe csöppent, melynek valódi célját még akkor sem sejtette meg, amikor megkérték, hogy olvassa össze a precízen beállított betűket. Miközben Sara megpróbálta kiolvasni az írást, Greg fél térdre ereszkedett, kezében a lánykérő gyűrűvel. A kreatív lánykérés természetesen jól végződött, a lány ugyanis igent mondott.
Színpadias lánykérés
A színházőrült Victoria gyanútlanul indult színházba barátnőivel, hogy megnézze a Romantikusok című darabot. Ekkor még nem sejtette, hogy egy nem mindennapi előadásban lesz része. A jegyeket kedvesétől, az ukrán iparmágnás Gennady Zaleskiytől kapta azzal, hogy csapjanak barátnőivel egy igazi csajos estét, és szórakozzanak kedvükre. A fiatal lány nem is sejtette, hogy az egész színházterem kedvese ötletes lánykérésének kelléke. A színészeket és a közönséget is a vőlegényjelölt bérelte fel. A színdarabban álarcosan ő maga is szerepelt, egy olyan férfit alakítva, aki épp szerelmet készül vallani szíve választottjának. A történetnek ezen a pontján a főszereplőt alakító Gennady egyszer csak kiszólt a közönség felé, és felfedve arcát megkérte szerelme kezét. A nem mindennapi eljegyzés az iparmágnásnak „mindössze” tízezer fontjába, vagyis körülbelül 2,9 millió forintjába került, de kedvese reakciója valószínűleg minden pénzt megért.
Ha te is szeretnéd egy Valentin-napi, mesébe illő eljegyzéssel meglepni barátnődet, a Hári Ékszerkészítő Műhely termékei közül kiválaszthatod azt a gyönyörű eljegyzési gyűrűt, ami még emlékezetesebbé teszi majd a nagy napot!
- Published in Drágakövek, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Érdekesség, Esküvő
Mesés eljegyzések – 1. rész
Valentin-nap közeledtével mindenki kicsit romantikusabb hangulatban van és titkon minden lány arra vágyik, hogy párja, a szeretett férfi megkérje a kezét. Hogy egyes férfiak mindezt hogyan kivitelezik, az már más kérdés… A szerelemtől mámoros férfiak néha egészen őrült ötletekkel tudnak előállni a nagy kérdés feltevéséhez, és az előkészületek sokszor napokat vagy akár heteket vesznek igénybe. Cikksorozatunkban sorra vesszük a legromantikusabb lánykéréseket.
Egy esős Valentin-nap
Egy kis baráti segítséggel bárki megszervezheti ötletes és egyedi eljegyzését. Így tett Seth Green is, akinek csak néhány unatkozó haverra, pár esernyőre és egy borús Valentin-napi délutánra volt szüksége, hogy örökre emlékezetessé tegye kedvese, Betty számára eljegyzése napját. Seth a nagy kérdés minden egyes betűjét felírta egy-egy esernyőre, majd ez ernyőket kiosztotta barátainak és sorba állította őket a park füvén. Aznap délután aztán úgy intézte, hogy Bettyvel épp arra kószáljanak. Mikor elég közel értek, a megbeszélt jelre a haverok egyenként kinyitották esernyőjüket és láthatóvá vált a „Leszel a feleségem?” kérdés. A meglepetés annyira jól sikerült, hogy a gyanútlan Betty, azt hitte, valaki mást kérnek meg épp a parkban ezen a rendkívül kreatív módon. Amikor azonban Seth letérdelt elé, és felnyitotta a gyűrűsdoboz fedelét, leesett az álla! A válasz pedig mi is lehetett volna más, mint „igen”! Főleg, hogy a pár ezzel az ötlettel még egy eljegyzési ötletversenyt és két gyönyörű platina karikagyűrűt is megnyert.
Egy őrületes eljegyzés
A világ egyik legőrültebb lánykérésére a menyasszony élete végéig biztosan emlékezni fog. Néhány éve a világhálót is körbejárta a fiatalember sokkoló lánykérése. A fickó azt találta ki, hogy egy tetőn tartott buli keretein belül odaállt az épület szélére, majd felhívta mindenki figyelmét, hogy fontos mondandója van. Mikor belekezdett, a szemfüles hallgatóság már sejtette, hogy ennek lánykérés lesz a vége. Aztán a fiú odaszólt egyik haverjának, hogy dobja neki oda a gyűrűt, de nem sikerült elkapnia, elvesztette egyensúlyát és lezuhant az épületről! A halálosan rémült lány persze a legrosszabbtól tartva odarohant az épület szélére, de a látványt, ami a szeme elé tárult, nem fogja elfelejteni soha. Szerelme a mentéseknél használt, felfújható, óriási párnára esett, mely köré ki volt rakva a kérdés: „Hozzám jössz feleségül?”
Tom Cruise Kupidó szerepében
Még 2004-ben történt, hogy Tom Cruise egyszer csak feltűnt az RTP portugál csatorna egyik műsorában, és bármilyen hihetetlenül hangzik is, kiszólva a tévéből megkért egy Sonja nevű hölgyet, hogy menjen hozzá barátjához Joao Martins operatőrhöz.
– „Sonja, hozzá kell menned Joaóhoz! Kérlek, mondj neki igent! Itt sír nekem a kamera mögött – győzködte a színész a kamerán keresztül a döbbent menyasszonyjelöltet.
A színész a kerítő szerepét ugyan nem puszta jóindulatból, hanem baráti szívességből vállalta, az említett operatőrrel ugyanis épp együtt dolgozott „Az utolsó szamuráj” című új filmje portugál bemutatója kapcsán. Persze hogy is mondhatna bárki nemet Tom Cruise-nak, ha az arra kéri, hogy menjen hozzá élete szerelméhez? Sonja tehát igent mondott, méghozzá telefonon, ugyanis még az adás alatt rögtön fel is hívta kedvesét. Cruise a műsorban kijelentette, hogy elvárja a friss jegyesektől, hogy első gyermeküket köszönetképpen Tomnak nevezzék majd el.
Lánykérő rajzfilm
Persze nem segíthet ki mindenkit épp Tom Cruise a lánykérésnél. Jeffrey Paul, aki a Kaliforniai Művészeti Intézetben tart 3D animáció órákat, éppen ezért másféle eljegyzést talált ki. Diákjai és munkatársai segítségét kérte, hogy összehozhassa rövidke rajzfilmjét, melynek címe: Szerelmes levelek. Az alkotás barátnőjének, Natasha-nak szólt, akinek ezzel a mesével akarta megkérni a kezét. A munka három hónapig tartott, majd pont Valentin-napon, a család és a barátok körében levetítette a rajzfilmet a párjának, aki egyébként egész nap duzzogott, mert a szerelmesek napját kettesben szerette volna tölteni a párjával, nem pedig ilyen népes társaságban. Mikor rájött a turpisságra, persze igent mondott erre a rendhagyó lánykérésre.
Ha te is szeretnéd egy Valentin-napi, mesébe illő eljegyzéssel meglepni barátnődet, a Hári Ékszerkészítő Műhely termékei közül kiválaszthatod azt a gyönyörű eljegyzési gyűrűt, ami még emlékezetesebbé teszi majd a nagy napot!
- Published in Drágakövek, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Érdekesség