A drágakövek története
Tegyünk egy rövid kis kitekintést a gyöngyök, rubinok, zafírok és smaragdok világába!
A gyöngy
A gyöngy nem ásványi drágakő, de szépsége és fénye (úgynevezett “lüszter”-e) évezredek óta csábít minket. A gyöngyök kagylós puhatestűekben keletkeznek, mint amilyen a kagyló, és az osztriga is, és akkor alakulnak ki, amikor egy kis részecske, például egy homokszem, irritálja a kagylót, hogy az kalcium-karbonátot (mészkő) bocsásson ki magából, ami teljesen bevonja az irritáló részecskét. A szabadon keletkezett gyöngy esetében ez a dolog lehet egy másik, tengerből származó organizmus, tenyésztett gyöngyöknél pedig az emberek raknak be egy szövetdarabot, vagy gyöngyházat a kagyló belsejébe, hogy elinduljon a folyamat.
A spontán keletkezett gyöngyök extrém ritkák, és ezért a legértékesebbek is. Manapság már tenyésztik őket, és a forgalomban lévő gyöngyök legnagyobb hányada azokból tevődik ki.
Minél kerekebb és simább a gyöngy, annál értékesebbnek tekinthető, de sok más alakzatban előfordulhatnak, ezeket barokk gyöngynek nevezzük.
Egy kis történelem
Hagyományosan az Indiai Óceánon és a Dél-kínai tengeren gyöngyhalászokat alkalmaztak, akiknek az volt a feladatuk, hogy lemerüljenek az óceán mélyére, és összegyűjtsék azokat a kagylókat, amelyek belsejében gyöngy volt. Az akkori az időkben a búvároknak nem volt rá lehetőségük, hogy tudják, melyik puhatestű tartalmaz gyöngyöt és melyik nem, ezért mindet begyűjtötték, amit csak találtak, ezzel masszívan eltékozolva és lecsökkentve a természetes gyöngyöket és a puhatestűek populációját.
A későbbi években felfedezték, hogy Margarita Dél-amerikai szigetén olyan kagylók élnek, amelyek egy egészen egyedi, sárgás árnyalatú gyöngyöt rejtenek magukban.
Jacqueline Kennedy-t ajándékozták meg egy ilyen Margarita gyöngyös nyaklánccal, amikor Venezuelába látogatott.
Mivel a gyöngyhalászat nem volt túl gazdaságos módja az értékes gyöngyök fekutatásának, kifejlesztették a tenyésztett gyöngyök iparágát, elsődlegesen a William Saville-Kent brit biológus vezette kutatás alapján, aki elsőnek alkalmazta a módszert, amellyel előre formázott gyöngyöket ültettek be a puhatestűekbe.
A három legnépszerűbb típus a tenyésztett gyöngyök körében az Akoya, a Déltengeri és a Tahiti.
Rubin
Ezek a piros színű drágakövek színűket a krómnak köszönhetik, és minél sötétebb piros a színük, annál értékesebbek. Vannak olyanok is, amelyek enyhe rószaszín vagy lilás árnyalattal rendelkeznek.
A rubin története egészen i.e. 200-ig nyúlik vissza, amikor kínai kereskedők rubinokkal kereskedtek Xian-ban. Ugyanabban az időben Indiában, Perzsiában és Rómában is találtak ilyen drágaköveket. Egy legenda szerint a harcosok rubinnal díszítették a páncélzatukat, abban a hitben, hogy ezek a kövek bátorságot és hősiességet képviselnek.
A későbbi években leggyakrabban királyi méltóságok körében lett elterjedt, királyok és királynők koronáiban és egyéb ékszerekben tűnt fel. Indiában a hívők úgy tartották, hogy aki rubint adományoz Krisnának, uralkodóként születik majd újjá.
Ilyen vonzereje volt ennek a tűzvörös drágakőnek. Manapság is igen kapós ékszerészek és ékszerkedvelők körében egyaránt.
Egy híres darab az ‘Alan Caplan’ vagy Mogkok rubin, egy 15,97 ct.-os burmai kő, amit állítólag a Brunei szultánja vásárolt meg.
2011-ben egy 8,24 carat-os rubint tartalmazó gyémánt gyűrű, amit a legendás színész, Richard Burton ajándékozott a későbbi Elizabeth Taylor-nak, 3,7 millió dollárért kelt el egy aukción.
A zafírok
Legismertebb színe a kék különböző árnyalatai, jóllehet ez a drágakő mindenféle színben tündökölhet, lehet sárga, lila, rózsaszín, narancssárga, barna és zöld is, csak piros nem, mert azt már rubinnak hívjuk, hiszen mindketten a korund családba tartoznak.
A zafírok értékét a földrajzi hovatartozásuk mellett a színük, csiszolásuk, tisztaságuk és súlyuk alapján határozzák meg.
Egy kis történelem
A legenda szerint már i.e. a 12. században a trójai Heléna birtokában volt egy zafír kő, és az idő óta a királyi méltóságok és a gazdag társadalmi réteg megbecsült drágaköve. Úgy tartják, hogy a bibliai Salamon király is zafírral kérte meg Sába királynő kezét.
Diana hercegnő zafírt választott az eljegyzési gyűrűjébe, és ugyanezt a gyűrűt kapta meg Kate Middleton, amikor elfogadta William herceg leánykérését.
A zafírokat majdhogynem véletlenségből találták meg, amikor nagy hullámok a folyómederbe sodorták a drágaköveket. Szinte a felfedezésük után rögtön a méltóságok megkövetelték jelenlétüket az ékszerkollekciójukba.
Ma a zafírok vezető termelője Madagaszkár, nyomában szorosan Ausztráliával.
Smaragdok
A smaragdok krómot és vanádiumot tartalmazó zöld drágakövek. Minél áttetszőbb vagy tisztább egy smaragd, annál értékesebb. Léteznek kékeszöld és sárgászöld árnyalatúak is.
Egy kis történelem
Úgy tartják, hogy i.e. 4000-el a babiloni időkben kereskedők üzleteltek smaragdokkal. Állítólag Kleopátra volt e drágakő első csodálója, és mint minden értékes drágakövet, ezt is elsőként a királyi hatalom tette magáévá.
Shah Jahan király, aki a Taj Mahal-t építtette a feleségének, smaragdot használt talizmánként, hogy megvédje a gonosz ellen.
Az ókori egyiptomiak múmiájukat smaragddal együtt égették el, mert azt tartották, hogy a zöld szín örök életet nyújt.
1568 körül, a Kolumbiát megszálló spanyolok bőséges smaragd lelőhelyet találtak ott, megkezdődött a világ elkápráztatása a kolumbiai smargadokkal. Azóta is a kolumbiai Muzo bánya az egyik legnagyobb smaragd kitermelője, közvetlenül utána áll Brazília és Zambia.
Szeretnéd meglepni magad vagy kedvesed egy gyönyörű, drágakövekkel díszített ékszerrel? Ékszerkészítő műhelyünkben bármilyen egyedi ékszert szívesen elkészítünk az általad kiválasztott anyagokból és drágakövekből!
{via}