Minden, amit a gyűrűkről tudni kell – Gyémánt

A drágakövek közül szépségében és értékében minden bizonnyal a gyémánt áll az első helyen, amely nem más, mint elemi, kristályos szén. Amellett, hogy nagyon értékes, a gyémánt a legkeményebb drágakő. Legtöbbször folyómedrekből mossák ki, akárcsak az aranyat.
A gyémántok minőségének meghatározásakor, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően Magyarországon is az úgynevezett 4C-t vesszük figyelembe. A 4C a tisztaságot, karátszámot, csiszolási formát és a színt foglalja magába.
A fehér gyémántok a következő színskálán belül érhetőek el:
River – egészen kivételesen fehér
Top Wesselton – kivételesen fehér
Wesselton- fehér
Top Crystal – nagyon enyhén színeződött fehér
Crystal – nagyon enyhén színeződött fehér
Top Cape – színezett fehér
Cape – enyhén sárgás
Light Yellow – sárgás
Yellow – sárga
A köztudat szerint a gyémánt csak fehér színű vagy egy kicsit sárgás lehet, pedig színei kitöltik a szivárvány palettáját, és a bányászott gyémántok közel 70%-a is fekete vagy barna színű. A természetes színű gyémántok közül legritkábban a piros, kék, zöld és rózsaszín drágakövek fordulnak elő, leggyakrabban pedig a fehér, sárga, barna és a fekete gyémántok.
A XX. század vívmánya, hogy a gyémánt színét, bizonyos keretek közt, mesterségesen is meg lehet változtatni. A kezelés történhet atomreaktorban neuronokkal, vagy kisebb energiájú részecskegyorsítókkal. Az utcán, piacon vásárolt kövek nagy része gyenge színű, ami a természetes napfényben nem azonosítható. A kereskedelemben forgalmazott gyenge színű köveket hívjuk Magyarországon soroksári fehérnek.
A gyémánt tisztaságát különféle külső és belső hibák alapján határozzuk meg. A külső hibák közé tartoznak a csorbulás, törés és a karcolás, míg a belső hibák közé az úgynevezett tollazat repedést és beépült kristályokat soroljuk.
Gyémánt vásárlása esetén fontos különbséget tenni a gyémánt és a briliáns fogalma között. A briliáns szó jelentése nem egyezik meg a gyémánt szó jelentésével. A briliáns egy csiszolási forma. Szinte bármilyen drágakövet lehet briliáns formára csiszolni.
Ha pénztárcánk nem engedi meg, hogy a gyémánt díszítésű ékszerek mellett döntsünk, jó választás lehet valamelyik gyémántutánzat. Ilyen a természetes drágakövek közül a fehér zafír, fehér topáz, kvarc, fehér berill és a fehér cirkon.