Eljegyzési krónikák: Nem a sorrend számít

Ildikó egy olyan történetet osztott meg velünk, ahol minden tökéletesen fordítva történt, mint egyébként szokott. Először jött a gyerek, utána a karikagyűrűk és a házasság, és legvégül az eljegyzési gyűrű.

Egy balul sikerült házasság után ismertem meg a párom, aki szintén túl volt már ekkor egy váláson. Eleinte csak találkozgattunk, és csak pár hónap után lett belőle igazi kapcsolat. Ekkor azonban begyorsultak az események, hisz áldott állapotba kerültem. Mindketten nagyon örültünk neki, mivel még egyikünknek sem volt gyermeke, a korban pedig már igencsak benne voltunk.

Gyorsan összeköltöztünk, és vártuk a csemete érkezését. Nagyon idilli volt a kapcsolatunk, minden tökéletesen működött köztünk. A párom igazán figyelmes volt velem, leste minden kívánságom. Hamarosan megérkezett a kislányunk, és egy igazi család lettünk.

Teltek az évek, a lányunk szépen cseperedett. Mindketten nagyon boldogok voltunk, de néha azt éreztem, hogy valami hiányzik. Egyre többször gondoltam arra, hogy a párom nem szeret eléggé, és emiatt nem akar feleségül venni.

Szerencsére a kedvesemmel teljesen egy hullámhosszon vagyunk, és megérezte, hogy mi bánt. Egyik nap felkeltünk reggel, és azt mondta, hogy öltözzek, megyünk karikagyűrűt választani. Iszonyatosan megörültem, és egyből a nyakába ugrottam. Rengeteg ékszerüzletbe bementünk, mire megtaláltuk az igazit. Modern kinézetű, fehér-és rózsaaranyból készült jegygyűrűket választottunk. Mindketten annyira megörültünk neki, hogy még az ékszerésznél egymás ujjaira húztuk. Az ékszerüzletet egy bácsika vezette, aki állítása szerint a hatvan év praxisa során még soha nem látott ilyet. A segédjét azonnal el is küldte egy üveg pezsgőért, és együtt ünnepeltük meg az eljegyzésem.

A lánykérés után nagyon boldogok voltunk, és ebben a tökéletességben éltük életünket. Két év után azonban megint belém bújt a kisördög, és újra azon kezdtem el gondolkodni, hogy valami gond lehet, amiért nem beszélünk az esküvőről. Egyre jobban bántott a dolog, úgy döntöttem elmondom neki, mi a baj, hogy meg tudjuk beszélni.

Sajnos még rosszabb történt, mint amire számítottam. A párom azt mondta, hogy meggondolta magát, és egyáltalán nem szeretne feleségül venni. Neki ez csak egy papír, ami „rossz dolgokat vonz magához”. Nagyon szomorú és csalódott lettem, de mivel szerettem a párom, megpróbáltam ezt elfogadni. Ez nem volt egy könnyű menet, és akármennyire is törekedtem, maradtak bennem tüskék.

Két hónap múlva azonban újra egy váratlan fordulat történt. A szerelmem egy nagyon finom ebédet főzött, és a kislányunk jelenlétében elmondta, hogy ő mennyire szereti anyut, és örülne, ha elvehetné feleségül. Megkérdezte tőle, hogy lenne-e a koszorúslány az esküvőn. Tőlem bocsánatot kért, ahogy korábban viselkedett velem, és elmondta, hogy csak az újabb csalódástól félt, de már belátta, hogy velünk minden tökéletes, és az esküvővel csak még jobb lehet minden.

A nagy nap is csodálatosan telt el, minden olyan volt, mint amire mindig is vágytam. A karikagyűrűk végre átkerültek a bal kezünkről a jobbra, nagyon boldogok voltunk, a lányunkon pedig csodaszépen állt a koszorúslány ruha.

Az esküvő után fél évvel nászútra mentünk Horvátországba. A férjem elvitt vacsorázni, és egy hatalmas meglepetést tartogatott. Mikor beleittam volna a pezsgőmbe, a pohár fenekén egy csodálatos gyémántköves arany eljegyzési gyűrűt pillantottam meg. A párom így szeretett volna mindent visszafelé csinálva, a világ legboldogabb asszonyává tenni.