Eljegyzési krónikák: Három a magyar igazság – egy a ráadás

Nikolett egy nem mindennapi történetet mesél el nekünk arról, hogy párja miként kérte meg a kezét, összesen négyszer.

Tizenkilenc éves voltam, mikor összejöttem a párommal egy buliban. Az első évünk gyönyörű volt, nagyon szerelmesek voltunk, nem veszekedtünk, és valóban mindig megtaláltuk a közös hangot. Arra azonban nem számítottam, ami a szilveszteri bulin történt. Miután éjfélt ütött az óra, megcsókoltuk egymást, koccintottunk, majd a kedvesem megkért, hogy menjek el vele egy nyugodtabb helyre. Sok mindenre gondoltam, de arra nem, ami akkor következett. Elmondta, hogy mennyire imád, és azt szeretné, ha a felesége lennék.

Nagyon meglepődtem, és bár egyértelműen tudtam, hogy még nincs itt az ideje az eljegyzésnek, nem mondtam neki nemet. Elmosolyodtam, megöltem, megcsókoltam, és azt válaszoltam neki, hogy „Igen, majd egyszer.” A párom ezt nem vette zokon, szerintem ott és akkor még ő sem gondolta ezt teljesen komolyan, hisz eljegyzési gyűrűt sem vásárolt. Csak azt szerette volna elmondani, hogy mennyire szeret.

Következő évben az egyik hétvégén a barátainkkal együtt elmentünk a Balatonra. Fürödtünk, napoztunk, ettünk, ittunk, este buliztunk. Miután hazaértünk a szállásra, összebújtunk a párommal. Nagyon furcsán kezdett el viselkedni, az érzéseiről beszélt, és hogy milyen fontos vagyok neki. Ezután pedig, újra feltette a nagy kérdést. Ekkor talán még jobban meglepődtem, mint korábban. Éreztem rajta, hogy most már komolyan gondolja, bár az eljegyzési gyűrű még mindig nem került a képbe.

Én akkor az egyetem felénél jártam, és nem tudtam elképzelni a feleség-tanuló szerepkört, így mindenképpen szerettem volna még várni egy-két évet. Viszont nemet mondani sem akartam, hisz a párom nagyon imádtam, és nem akartam megbántani. Úgy döntöttem őszintén elmondom neki, hogy szeretnék a felesége lenni, de még mindig nem állok készen rá. Sokat beszélgettünk, és sértettség nélkül sikerült megállapodni, hogy még elnapoljuk egy kicsit az eljegyzést.

Harmadjára már biztosra ment. Szerintem hónapokig kereste a megfelelő eljegyzési gyűrűt, hisz pont olyan volt, mint amilyennek megálmodtam. Egy gyönyörű fehérarany gyémántköves eljegyzési gyűrűvel kérte meg a kezem, az első adandó alkalommal, amikor már adottak voltak a megbeszélt körülmények. Mikor megkaptam az egyetemi diplomám, elmentünk megünnepelni. Egy nagyon elegáns étterembe vitt el, ahol olyan finom fogásokat tálaltak elénk, amilyeneket még sosem ettem. Gyertya égett az asztalon, lágy zene szólt. Akármilyen hihetetlen, mikor harmadjára kérte meg a kezem, akkor is meglepődtem. Akkor azonban boldogan mondtam igent, szinte a nyakába ugrottam örömömben. Felhúzta az ujjamra a csodálatos eljegyzési gyűrűt, és utána még órákig a lánykérés bűvöletében voltam.

A negyedik eljegyzés természetesen a hivatalos lánykérés volt, a szülők és a rokonok előtt. Erre az eseményre közösen választottuk ki a karikagyűrűket. Két platina gyűrűt néztünk ki, az övé tejesen sima felületű, az enyémeket apró gyémántok díszítik. Miután a párom elkérte a kezem az édesapámtól, ezeket húztuk egymás ujjaira. Mindenki nagyon boldog volt, főleg a vőlegényem, akinek végre teljesült az álma, és a jegyese, egy év múlva pedig a felesége lettem.