Eljegyzési krónikák: Édesanyámtól kérte meg a kezem
Luca kezét párja hagyományosan – és mégis különlegesen kérte meg. Megható történet fog következni szerelemről, szeretetről, veszteségről és egy csodálatos eljegyzési gyűrűről.
A párommal húsz éves korunkban ismerkedtünk meg. Ő volt a helyi focicsapat kapitánya, minden lány álma. Nem tagadom, nekem is nagyon imponált tökéletesre edzett teste, fekete haja és vakítóan kék szemei, de mikor közeledni próbált felém, én folyton kikosaraztam. Neki ez a helyzet ismeretlen volt, megszokta, hogy bárkit megkaphat, akit csak akar. Elkezdett küzdeni értem, de én továbbra is elérhetetlen maradtam. Persze eljött a pillanat, mikor már én sem bírtam tovább, és elmentem vele randizni.
Ahogy megismertem, rájöttem, hogy valójában remek társaság, jót lehet vele beszélgetni, és páratlan humora van. A randinkat megismételtük egyszer-kétszer, és végül elkezdtünk járni. Nem telt bele sok időbe, és eszméletlenül szerelmesek lettünk egymásba. Jól kijöttünk, és tökéletesen kiegészítettük egymást. Én segítettem neki kicsit lefaragni az egójából, ő pedig az önbizalmamat erősítette. Szó mi szó, jó páros voltunk, de akkor még nem is sejtettem, hogy egyszer eljegyzési gyűrűvel térdel majd le elém.
Teltek múltak az évek, kapcsolatunk egyre erősödött. Vitába csak ritkán szálltunk egymással, és alapvetően minden ideális volt köztünk. A párom egyre többször hozta fel a témát, hogy szeretne velem összeköltözni. Mivel én hagyománytisztelő vagyok, szerettem volna, hogy ez a lépés előtt legalább az eljegyzési gyűrű felkerüljön az ujjamra. A páromon láttam, hogy erre még nem áll készen, így elnapoltuk a kérdést.
Pár hónap múlva azonban elkezdtem érezni rajta, hogy újra sokszor beszél a közös jövőnkről, és feltűnően sokat nézegeti az ujjaimat, és jelenleg viselt gyűrűimet. Ilyenkor eszméletlen boldogság fogott el, és minden nap vártam a pillanatot, hogy megkérje a kezem.
Egyik ilyen nap váratlanul elhunyt az édesapám. Az egész családot nagyon megviselte, de főleg engem, hisz én voltam apa egyetlen lánya, és nagyon közel álltunk egymáshoz. Több hónapig fel sem fogtam igazán, hogy mi történt, nagyon magam alatt voltam, de a kedvesem mellettem állt, és ez sokat jelentett. Ebben az időszakban még jobban figyelt rám, mint korábban, és neki köszönhetően lassan túltettem magam a traumán.
Másfél évvel később azzal az ötlettel állt elő, hogy látogassuk meg édesanyámat. Ennek nagyon örültem, hisz már én is régen jártam otthon. Menet közben még megállt virágot venni, meg is dicsértem érte, hogy milyen illedelmes, de nem gyanakodtam, hogy más áll a háttérben. Hazaértünk, átadta édesanyámnak a virágot. Megebédeltünk, anya természetesen vagy hat fogással várt minket. Ekkor a párom váratlanul felpattant a székről, és édesanyám elé állt. Megkérte tőle a kezem. Nem tudtam megítélni, hogy én vagy anya sírunk jobban. Mindnyájan nagyon boldogok voltunk, anya csak annyit tudott kinyögni, hogy „Vigyed.” Csodálatos érzés volt, hogy a szerelemem tiszteletben tartotta a kérésem, és hagyományosan kérte meg a kezem. A szívem egyszerre volt boldog, de szomorú is, amiatt, hogy édesapám nem lehet jelen. Viszont hittem azt, hogy fentről néz minket, és ő is nagyon boldog, és az áldását adja.
Ekkor jött a hab a tortán. A párom letérdelt elém, és egy fantasztikus eljegyzési gyűrűvel a kezében kérdezte meg tőlem, hogy hozzá megyek-e feleségül. A gyűrű fehéraranyból készült, zafír kővel a közepén, melyeket kisebb gyémántok vettek körbe. Nem kell mondanom, hogy a kérdésre a válasz igen volt, hisz olyan boldoggá tett, mint még senki a világon.
