Eljegyzési krónikák: A távolság nem akadály

Csenge arról mesélt, hogy kapcsolatuk, miként vészelte át a nem mindennapi körülményeket. A szeme ragyogott, mikor elmondta, mit érzett az eljegyzési gyűrű megpillantásakor.

Egy sikertelen házasság után, harminckét évesen ismertem meg a párom. Ő két évvel idősebb tőlem, és korábban még nem volt nős. Kezdetben zárkózott voltam, mert féltem az újabb csalódásoktól, de benne pont az fogott meg, hogy semmit nem erőltetett. Pontosan megértette, hogy mitől tartok, és engedte, hogy én diktáljam a tempót. Nem telt bele sok idő, és bízni kezdtem benne – újra szerelmes lettem.

Nagyon boldog voltam, minden tökéletesen működött köztünk. Mindketten komolyan gondoltuk a kapcsolatunkat, és mivel egyikünknek sem volt gyermeke, szerettünk volna közösen családot alapítani. Viszont bennem még élénken élt az előző válásom, és még nem álltam készen rá, hogy újra jegygyűrű kerüljön az ujjamra. Párom érezte ezt rajtam, és nem erőltette az esküvőt – úgy döntöttünk, hogy egyelőre csak összeköltözünk. Ekkor azonban ő váratlanul elveszítette az állását. Anyagilag egyikünk sem állt túl jól, így más megoldás híján külföldre ment dolgozni.

Nagyon szomorú voltam. Újra előtörtek belőlem az érzelmek, amiket a válásomkor éreztem. Megszoktam a közelségét, és elmondhatatlanul hiányzott. Ugyan az interneten tudtunk beszélni, de ez akkor nem sok vigaszt jelentett. A barátaim látták rajtam, hogy nagyon magam alatt vagyok, és gyakran hívtak társaságba. Eleinte még elmentem velük, de két hónap után, már gyakorlatilag csak dolgozni jártam el. Depresszióba estem, semminek nem láttam értelmét, ha ő nincs velem.

Három hónap után a kedvesem hazajött szabadságra. Iszonyatosan boldog voltam, hogy újra láthatom. Ölelgettem, csókolgattam, el sem akartam hinni, hogy újra velem van. Ám ahogyan teltek a napok, újra elfogott a szomorúság, mert tudtam, hamarosan ismét elmegy. Ekkor azonban nem várt fordulat történt.

A párom letérdelt elém. Azt mondta, hogy én vagyok az élete szerelme, és örökre velem szeretne lenni. Boldoggá tenném, ha a menyasszonya lennék arra a fél évre, ameddig ő még külföldön dolgozik, és amint hazajön, elvesz feleségül, és soha többet nem mozdul el mellőlem. Zsebéből előhúzott egy ékszerdobozt, amiben egy csodálatos sárga arany, rubin köves eljegyzési gyűrű volt. Soha életemben nem voltam még olyan boldog, mint akkor, és vagy százszor mondtam ki az igent.

A kedvesem pontosan tudta, hogy mi kell nekem, ezzel egyből kirángatott a depresszióból. Mivel az esküvő megszervezésére teljesen szabad kezet kaptam tőle, rögtön el is kezdetem tervezgetni, s ez teljesen lekötötte a gondolataimat. A fontosabb kérdésekben, például a karikagyűrű kiválasztásában, és az esküvői ceremónia egyes részleteiben a segítségét kértem, de a kisebb dolgokat mind egyedül szerveztem meg. Ez nagyjából el is tartott hat hónapig, és mire észbe kaptam a párom már haza is tért.

Csodálatos érzés volt újra átölelni, napokig be sem tudtunk telni egymással. Nemsokára elérkezett az esküvő dátuma is, mindkettőnkkel madarat lehetett fogatni. Miután egymás ujjára húztuk a jegygyűrűket, egy kis fogadást tartottunk a legközelebbi rokonokkal és barátokkal. Minden tökéletes volt – főleg amiatt, mert tudtuk, hogy ha a külön töltött időt kibírtuk, már semmi nem állhat közénk.