Hogyan add át az eljegyzési gyűrűt, ha nő vagy?

Egykor az is elképzelhetetlen volt, hogy a nők dolgozzanak, vagy szavazati joguk legyen, de mára már olyan is előfordul, hogy ők kérik meg a szeretett férfi kezét. Ugyan az estek még mindig nagyon kis százalékában történik ilyen, de vannak helyzetek, mikor kifejezetten jó megoldás, ha a nő teszi fel a nagy kérdést.
Ha korábban már kikosaraztuk
Néha a párunk akkor nyitja fel a kis dobozt, benne az eljegyzési gyűrűvel, mikor mi még nem érezzük elég stabilnak magunkat vagy a kapcsolatunkat. Mindig nehéz döntés nemet mondani, de ha a párunk annyira szeret, hogy feleségül akar minket venni, akkor megérti, hogy miért tettünk így, és megbocsát. Viszont a sértettséget és félelmet magában fogja hordozni, és nehezen vagy egyáltalán nem szánja el magát, hogy újra megkérje kedvese kezét. Ilyenkor kell a nőnek kézbe venni a dolgokat.
Ha azt érezzük, hogy már megértünk a házasságra, vegyük át az irányítást. Fontos, hogy semmiképpen se akarjuk a klasszikus lánykérést egy az egyben átültetni. Ne tegyük fel nyilvánosan a nagy kérdést, és ne próbáljunk meg az eljegyzési gyűrűvel letérdelni elé. Éreznie kell, hogy továbbra is ő maradt a férfi.
Készítsük el neki a kedvenc vacsoráját, nézzünk meg vele egy meccset. Kedveskedjünk neki, amivel csak tudunk, és éreztessük vele, hogy mennyire szeretjük. Kezdjünk el beszélgetni vele a kapcsolatunkról, az érzéseinkről. Mondjuk el neki, hogy mennyire biztonságban érezzük magunkat mellette, és, hogy szeretnénk, ha ez már mindig így maradna. Ne bonyolítsuk túl a nagy kérdést, használjuk az „Összeházasodunk?” vagy az „Elveszel feleségül?” kifejezések egyikét. A párunk el lesz bűvölve, ölelések és csókok közepette fog igent mondani. Ha tudjuk, hogy megvan még az eljegyzési gyűrű korábbról, kérjük meg, hogy húzza az ujjunkra. Ha ez nem lehetséges, vagy valamiért nem szeretnénk, beszéljük meg, hogy együtt fogjuk kiválasztani a karikagyűrűket, melyeket egy életen át az ujjainkon viselünk majd.
Amikor a kapuzárási pánik a gond
Amennyiben párunk egy igazi macsó, már nehezebb dolgunk van. Vele nem könnyű beszélni az érzelmekről, és nem is igazán lehet ily módon hatni rá. Ellenben az ilyen pasik szeretik a vagány dolgokat, és azt, ha megmondjuk nekik feketén-fehéren, hogy mit akarunk. Menjünk el vele ejtőernyőzni vagy válasszunk más adrenalinnal fűtött sportot. Amikor a legnagyobb az extázis, akkor mondjuk el, hogy azt szeretnénk, ha elvenne minket feleségül, és az egész életünket olyan eszméletlenül boldoggá tenné, mint amilyen jól érezzük most magunkat. Egy ilyen helyzetben egy vérbeli macsó is igent fog mondani. Amikor leértünk a földre, engedjük, hogy ő vegye a kezébe az irányítást. Adjuk meg neki a lehetőséget, hogy ő válassza ki az eljegyzési gyűrűnket.
A Hári Ékszerkészítő és Ékszerjavító Műhely várja megrendelését. Ékszerkészítés és ékszerjavítás mellett ékszertisztítást is végzünk üzletünkben. Eljegyzési gyűrűk, jegygyűrűk, nyakláncok, fülbevalók és sok más ékszer széles választéka várja látogatóinkat ékszerüzletünkben, műhelyünkben pedig egyedi megrendeléseket is szívesen teljesítünk. Látogasson el hozzánk még ma!