Öltözködési alapszabályok és ékszer-tippek, ha esküvőre vagyunk hivatalosak

Ha esküvőre megyünk, nem elég csak annyit tudnunk, hogy elegánsan kell felöltöznünk. Vannak szabályok, melyeket illik betartani, ha elmegyünk megünnepelni a szerelmesek nagy napját, mikor egymás ujjára húzzák a jegygyűrűket.
A választott ruhának mindenképpen illeszkedni kell az esküvő stílusához. Amennyiben a meghívóban ki van emelve, hogy milyen jellegű öltözetben jelenjünk meg, erre különösen figyeljünk. A pár kérheti, hogy nagyon elegánsak legyünk, vagy épp az ellenkezőjét, azaz laza szerelésben menjünk. Extrémebb esetekben ma már az esküvő akár valamilyen tematikán alapulhat, ha például western jellegű esküvőre vagyunk hivatalosak, akkor ezt figyelembe véve válasszuk ki ruháinkat.
Templomi esküvő
Amennyiben a pár templomban húzza egymás ujjára a karikagyűrűket, úgy kifejezetten figyeljünk arra, mit veszünk fel. Isten házába illetlenség olyan ruhában bemenni, amelyből kilátszanak a vállaink vagy túl mély a dekoltázsa, még akkor is, ha nem vagyunk vallásosak, hiszen mások megbotránkoztatónak találhatják. Ha mégis ilyen ruha mellett döntünk, a ceremónia idejére húzzunk fel egy bolerót, kardigánt, vagy stólával takarjuk el bájainkat.
Választhatunk fehér ruhát?
Semmiképpen ne döntsünk ilyen darab mellett, akármennyire is tetszik. A menyasszony színe tabu, őt illeti csak meg, hogy vakítóan fehér ruhája mindenki tekintetét odavonzza. Ha nem tudjuk pontosan, hogy a menyasszony milyen színű ruhában lesz, jobb a halvány krém, tört fehér és pezsgőszínű árnyalatoktól is tartózkodni.
Felvehetjük a kedvenc fekete ruhánkat?
Kultúránkban ezzel a színnel a gyászt és a szomorúságot jelképezzük. Semmiképp nem ajánlatos ilyen ruhát felvennünk két ember legboldogabb napján, mikor a szerelmesek jegygyűrűikkel pecsételik meg az örök hűséget. Feketét legfeljebb csak más színekkel kombinálva viseljünk.
Öltözhetünk élénk ruhákba?
Igen, de csak módjával. Ha erős árnyalatokat választunk, akkor az egész ruha álljon ebből a színből, ne legyünk olyanok, mint egy papagáj. A pirosat mindenképp kerüljük, hisz ez az újasszony színe. Ne feledjük, kinek az ujjára van frissen felhúzva a jegygyűrű, és ne akarjuk túlöltözni a menyasszonyt.
Mennyire lehetünk szexisek?
Ha szinglik vagyunk, akkor egy lakodalom ideális alkalom arra, hogy új embereket ismerjünk meg, hisz a vendégsereg tele van a menyasszony és a vőlegény facér barátaival. Ha a hivatalos ceremónia után lekerül rólunk a boleró vagy a stóla, azzal még nincs semmi gond. Viszont csak annyira merész ruhát szabad választani, amit pár pohár elfogyasztott alkohol után is elegánsan tudunk viselni, és nem válunk közönségessé. Ha betartjuk ezeket a szabályokat, lehet, hogy mi leszünk a következő ara, akinek jegygyűrű kerül az ujjára.
Feltétlenül szükséges lecserélni a szettünket az esküvő után?
Sokan a polgári esküvő után átöltöznek egy kényelmesebb ruhába. Ha nem engedhetjük meg magunknak, hogy két darabot is vásároljunk, vagy túl messze lakunk ahhoz, hogy hazamenjünk átöltözni, akkor alkalmazzunk néhány trükköt. A karikagyűrűk felhúzásakor viselt magas sarkú cipőt cseréjük le lapos talpúra, váltsunk kiegészítőket, kössünk fel egy selyemsálat, és máris változott az öltözetünk.