Történelmi fülbevalók

A fülbevalók eredete több ezer évre nyúlik vissza. Ezt bizonyítják azok a leletek is, melyek olykor-olykor előbukkannak a régészek nagy örömére.
A jeruzsálemi kétezer éves fülbevaló
A 2008-as év végén az Izraeli Régészeti Hivatal nyilvánosságra hozta annak a fülbevalónak a fotóját, amit egy 5. századi bizánci ház ásatásán találtak. Ezt az ékszert vélhetően az időszámításunk előtti 1. és az időszámításunk szerinti 4. század között készítették. Az ékszerkészítési technikájából kiindulva, a régészek arra következtettek, hogy egy egyiptomi fülbevaló lehet.
Shimon Gibson amerikai régész úgy nyilatkozott, hogy ez a lelet páratlan jelentőségű, hisz a jeruzsálemi több évszázados fosztogatások után alig maradtak meg ilyen jellegű ékszerek, emellett a kétezer éves fülbevaló meglepően jó állapotban van.
A kölni középkori arany fülbevaló
2011-ben a régi kölni városháza közvetlen közelében folytak az ásatások, ahol a középkorban a legrégibb zsidó közösség élt, egészen a 14. századig, amikor is elűzték őket onnan.
A holdsarló alakú, aranyból készült, drágakövekkel és üveggyöngyökkel díszített fülbevalóra egy középkori szennyvízcsatornában találtak rá. Az ásatás vezetője Sven Schütte a fülbevaló készítésének korát a 11. századra tette. Szerinte ez az ékszer akkor akár több ház értékét is érhette.
Lothar Lambacher a középkori aranyművesség témakörök szakértője elmondta, hogy ez egy nagyon különleges lelet. Rendkívülisége abban rejlik, hogy ilyen jellegű fülbevalót Európában csupán négy alkalommal találtak.
Avar-kori fülbevaló
Magyarországon szintén 2011-ben találtak egy történelmi fülbevalót. A régészek Makó és Magyarcsanád között tártak fel egy 15 síros avar-kori családi temetőt. Az egyik sírban – ami vélhetőleg egy kislányé volt – egy arany, gömb csüngős fülbevaló párt találtak.
Az avarok egy nomád nép volt, és 568-ban települtek át a Kárpát-medencébe. Mivel a Bizánci Birodalom ellen folytatott hadjáratok során nagy mennyiségű nemesfémhez jutottak, sok ékszert készítettek, melyeket főleg a temetkezések során használtak fel.