Drágakő horoszkóp – Nyilas (november 23. – december 21.)

A drágakövek nemcsak gyönyörűek, de gyógyíthatnak is. A születési köveket a hagyomány szerint szerencsekőként, bölcs döntések elősegítőjeként és védelmezőként használják.
Az emberbarát Nyilas jegy nagyra értékeli az igazságot, ami persze nem jelenti azt, hogy mindig igazat mond. Az örök igazság keresése során hasznos, ha kapcsolatot teremt saját belső forrásaival és bölcsességével, hogy tudatosítsa és hasznosítsa az élete során szerzett tapasztalatokat.
A Nyilas szerencsekövei: zafír, türkiz, jáspis, lazurit, obszidián, ónix, tigrisszem, aventurin, kalcedon
A kövek gyógyhatása:
A Nyilas jegy a csípővel, combbal, vénákkal, szívvel és a májjal áll szoros kapcsolatban. Éppen ezért, főleg ezeknek a testrészeknek, szerveknek a betegségei érintik. A zafír a hinduk szent köve, amely összeköti az isteni világot az emberekkel. A Nyilasok számára a zafír viselése azért nagyon előnyös, mert a segítségével megszüntethető a nyugtalanság és a félelem, megelőzhető, vagy gyógyítható a depresszió. A zafír, különösen a kék változata, jót tesz a vérnyomásnak és a szívbetegségeknek, a segítségével megőrizhető a szellemi és a testi fiatalság, és csökkenthetőek a krónikus betegségekből származó fájdalmak, tünetek is. Mivel nagyon erős és hideg kő, érdemes melegséget árasztó korallal viselni, esetleg vörös arany vagy réz ékszerbe foglaltatni.
Zafír ékszerek:
Mindazokat a korund csoportba tartozó köveket, amelyek nem piros színűek, tehát nem rubinok, zafírnak nevezzük. A beépült nyomelemek minőségétől és mennyiségétől függően többféle színű zafír létezik. A legfontosabb színt adó nyomeleme ezeknek a köveknek a vas. Az egyik legszebb változat a kék zafír. Az ókortól ismert, és ma is legfontosabb zafírlelőhely Sri Lanka. Az itt bányászott zafír lelőhelye a Ratnapura környékén található. Itt kék, zöld, sárga, barna és színtelen zafír kerül elő. Az innen származó kék zafírok jellemzője a világos, halvány szín. A kék zafír a legjobban az ezüst ékszereken mutat, főként eljegyzési gyűrűk, nyakékek díszítésére használják, de gyönyörű dísze lehet egy tiarának is. A zafír ékszerek népszerűségéhez nagyban hozzájárult Katalin hercegné óriási zafírral díszített eljegyzési gyűrűje, amit Diana hercegné is viselt. Az ékszer mintájára készült jegygyűrűk egy csapásra a hölgyek kedvenceivé váltak világszerte.