Egy kis ékszertörténelem – Viktoriánus kori ékszerek
1837-ben, Viktória királynő trónra kerülésével kezdődött el a viktoriánus korszak. A korszak korai éveiben az ékszerek a gótikus-reneszánsz stílusirányzatot követték, gyöngyökkel és drágakövekkel ékesítették őket. A későbbi időszakban a masszívabb, feltűnőbb ékszerek lettek egyre népszerűbbek, dél-afrikai gyémántokkal és gyöngyökkel rakták ki őket. A királynő halála után divatba jöttek az úgynevezett gyász-ékszerek is.
A XVIII. század folyamán az elegancia és a minőség jellemezte a divatot. Így volt ez az ékszerek világában is. Az ékszerdivatot továbbra is a franciák diktálták, a többi európai nép ékszerei a francia ötvös mesterek munkáinak példájára készültek.
Alkalmi ékszerek – Az ékszerek viselése egyre inkább alkalomhoz illő volt. A viktoriánus korban kezdték el megkülönböztetni a nappali és az esti ékszerviseletet. A nappali ékszerviselet szerényebb volt. A kor divatja szerint nyaklánc vagy nyakék helyett inkább nyakba kötött szalagot vagy masnit viseltek. Az esti viselethez viszont kötelező volt a megfelelő alkalmi ékszer. A gyémánt nagy népszerűségnek örvendett. A XVIII. században fedezték fel a brazíliai gyémántmezőket is, melyek az addig is népszerű gyémántot még populárisabbá tették. Ebben a korban az ékszerészek már tökéletesen ki tudták emelni a kövek szépségét, a különféle vágási és csiszolási technikáknak köszönhetően. Jellemző volt a rombusz, ovális és a téglalap alakú csiszolás is. A francia ötvösök munkája nemzetközi szinten is keresett lett, dolgoztak spanyol, német és dán vásárlóknak is.
Naturalista ékszerek – A naturalizmus ebben a században is felütötte a fejét. A növény-, virág- és levélmotívumok, valamit a pillangók és más, apró rovarok voltak a legjellemzőbbek. Az addigi masszív ékszerek egyre vékonyabbak, törékenyebbek lettek. Ezzel ellentétben az ékszerek díszítésére használt gyémántok és drágakövek egyre nagyobb méreteket öltöttek, és több formában jelentek meg, mint korábban bármikor.
Acél ékszerek – A viktoriánus korban jelentek meg az acél ékszerek is. Ezeket az ékszereket öntötték vagy kovácsolták, a díszek az ékszerre pedig véséssel vagy nyomással kerültek. Az acél ékszereket Angliában kezdték el gyártani, majd a technikát a francia ékszerkészítők is átvették. Ezeket az ékszereket a bizsuk elődjeinek is tekinthetjük. A nemesfém ékszernél olcsóbb acél ékszerek ugyanolyan díszítéssel és formavilággal készültek, mint drágább társaik. A drágaköveket elkezdték festett üveggel, vagy olcsóbb ásványokkal, például gránáttal helyettesíteni. Ennek köszönhetően az ékszerek a szegényebb társadalmi rétegek számára is elérhetővé váltak. Az aranyozás technikája egy angol órásmestertől származik. Ennek köszönhetően az acél ékszerek már arany fényben is tündökölhettek. Birminghamben Matthew Boulton ékszerkészítő olyan fülbevalókat, láncokat, brossokat, gyűrűket készített, amelyek megtévesztésig hasonlítottak az eredeti ékszerekhez, azonban azoknál sokkal kevesebbe kerültek. Svájcban nagy sikere volt ezeknek a termékeknek, hiszen egy korabeli törvény szabályozta a gyémánt viselését az országban.
Gyász-ékszerek – Viktória királynő halála után jelentek meg az úgynevezett gyász-ékszerek. Ezekre az ékszerekre jellemző, hogy sötétebbek lettek, sötétebb köveket, fekete gyöngyöket használtak a díszítésükre. A halálfej egyre gyakoribb motívummá vált. Ezeket az ékszereket nem a halottakra adták rá, hanem az elhunytak hozzátartozói viselték őket, a gyász és az elvesztett személy szeretetének jelképeként.
