Egy kis ékszertörténelem – Középkori ékszerek
A középkorban virágzott a kereskedelem és az ékszerkészítés is, de az ékszerek főleg a nemesség számára készültek. Franciaországban és Angliában például csak a nemesek viselhettek aranyat, ezüstöt, gyöngyöt, vagy drágakövet. A középréteg nem viselhetett ilyen ékszereket, még akkor sem, ha megengedhette volna magának. Az ékszerviselés a nemesség rendelettel szabályozott kiváltsága volt.
A középkori ékszerek olyan gazdagon díszített, ezüstből és aranyból készült, gyönggyel és drágakövekkel ékesített ötvös remekművek voltak, hogy gyakran ámulatba ejtik a mai kor emberét. A drágakövek közül a kor ékszerkészítői leggyakrabban a rubint, a smaragdot, a zafírt, a türkizt, a gyémántot, az ametisztet, a hegyikristályt és az opált használták. A gyöngy, a borostyán és a korall használata főként a Földközi-tenger partvidékén volt elterjedt.
A középkori ruhadivatot a hosszú ujjú és magas nyakú darabok jellemezték, ami mellett kevés ékszer fért meg. Éppen ezért az akkori ékszereknek funkcionális jellegük is volt, az öltözködés részei voltak, és a ruhát díszítették. A szíjak, gombok és az övek a ruházat részét képezték, és szoros kapcsolatban voltak a divat változásaival. A brossok és a fejen viselt ékszerek, koronák, diadémok inkább esztétikai célokat szolgáltak, és kiegészítőként viselték őket a kor emberei.
Övek – Az övek és az övcsatok nagy gonddal és finomsággal voltak kidolgozva, maradtak ránk gyöngyökkel, drágakövekkel kirakott darabok is. Akadnak olyan övek is, melyek valamilyen jelenetet ábrázolnak. Az övek néha különféle morális üzenetek közvetítői is voltak, habár ez nem volt túl gyakori.
Bross – A bross főként a ruha díszeként szolgált, de praktikus is volt, mert össze lehetett vele fogni a ruhát a nyaknál, vállnál. A brossok általában kör alakúak voltak, de mindenképp szimmetrikus formájuk volt. Léteztek domborművekkel díszített és kalapált, sima felületű brossok is. A felületüket drágakövek, gyöngyök ékesítették. Az egyházi méltóságok a palást összefogására gazdagon díszített, főként aranyból készült, kereszt alakú brossokat használtak. A kései középkorban jelentek meg a családi címerek a brossokon. Ezekkel az ékszerekkel már nem csak a ruhát, hanem a kalapot is díszítették. Később a kitűző szerepét is kitöltötték, a zarándokoknak például egységes brossaik voltak.
Gyűrű – A gyűrű ebben a korban is sokféle üzenetet hordozott. A kisujjon viselt gyűrű azt jelképezte, hogy viselőjének a szíve már foglalt. Arról, hogy ki melyik ujján viselte a gyűrűt, a társadalmi helyzetére is lehetett következtetni. Az orvosok a hüvelykujjukon viselték a gyűrűt, a kereskedők a mutatóujjukon, a diákok a gyűrűsujjukon, az alacsonyabb társadalmi rétegbe tartozó emberek pedig a középső ujjukon viselték a gyűrűt.
Az egyházi méltóságok hatalmas és nagyon értékes gyűrűket viseltek, ezzel szimbolizálva az egyház nagyságát és gazdagságát. Ez a szokás máig fennmaradt. Magának a pápának is van gyűrűje, ezt csókolják meg a hívők, mikor elé járulnak. A gyűrű pecsétgyűrűi szerepet is betölt, a pápai iratokat ezzel hitelesítik. Az ékszer Szent Pétert ábrázolja.
