Romantikus lánykérések – 3. rész
Magyarországon a jeles ünnepek környékén számíthat a lány a legnagyobb eséllyel arra, hogy menyasszony lesz belőle. Valentin-napon igazi leánykérés dömping szokott lenni az országban. A férfiak sokszor bajban vannak, amikor a jeles eseményre készülnek, és sokan fordulnának profi segítséghez barátok, vagy szolgáltatók formájában. A hölgyek ezt pontosan tudják, hiszen több mint egynegyedük, vallja, hogy nem bánta volna, ha valaki segít a párjának kicsit romantikusabbá, különlegesebbé varázsolni a lánykérést.
Magyaros leánykérés
A fiút mindig is kreatívnak, ötletesnek tartották barátai, ismerősei. A lánykérést illetően sem esett nehezére kiötleni valamit. Mikor úgy érezte, készen áll, hogy magasabb szintre emelje a kapcsolatukat, kitalálta, hogy rendhagyó módon fogja megkérni kedvese kezét. Nem szeretett volna klasszikus, mesebeli lánykérést, mert szerinte a barátnője valami ötletesebbre vágyott. Ezért egy barátjával igazi, magyar betyárnak öltözött be. Óriási ujjongás közepette átlovagolták a városkát, a járókelők nagy örömére. Körülbelül fél óra után megérkeztek végre a lány házához, aki persze mit sem sejtett. Csodálkozva jött ki a házból, felkeltette a figyelmét a hangoskodás. Mivel addigra már a hangulat is a tetőfokára hágott, a fiú izgalma és lámpaláza is elszállt. Könnyedén kezdett hozzá a monológjához: “Nincs itt se szőke herceg, se fehér ló, viszont itt vagyok én, fekete lovon, betyárként, és nagyon szeretlek. Hozzám jössz feleségül?” A lány nagy meglepetésére előhúzott egy arany-fehérarany, cirkóniával díszített, szív alakú gyűrűt. A történet persze jó magyar meséhez méltóan boldogsággal és lakodalommal végződött.
Lánykérés Párizsban, a romantika fővárosában
Aki Párizsba megy a párjával, biztosan felejthetetlen napok elé néz. A lány sem számított másra, mégis sikerült rendesen meglepnie kedvesének. Történt ugyanis, hogy néhány gyönyörűen eltöltött nap után – hajózás a Szajnán, séta a festők negyedében -, párja azzal állt elé, hogy kér egy kis bizalmat, mert arra feltétlenül szüksége van a kis terve megvalósításához. A lány gondolkodás nélkül belement a dologba, mert nagyon kíváncsi volt. Ezután párja bekötötte a szemét egy sállal és beültette egy taxiba. Fogalma sem volt hova tartanak, remekül meg volt szervezve minden. A taxiból kiszállva sokat kellett sétálniuk, majd lépcsőzniük. Azért ez már kicsit gyanús volt a lánynak, de a meglepetés mégis sikerült. Mikor kedvese megengedte, hogy levegye a szeméről a kötést, ott térdelt előtte egy csodaszép, fehér aranyból készült, gyémántos eljegyzési gyűrűvel a kezében. Hol? Több száz méter magasban, az Eiffel-torony tetején, háttérben a gyönyörű, festői szépségű Párizzsal. A körülöttük álló emberek meg csak tapsoltak és örültek a szerelmeseknek. A lány belekiabálta a szélbe az igent, hagy vigye hírül a szerelmüket.
A Hári Ékszerkészítő Műhely eljegyzési gyűrűi között gyönyörű fehér- vagy sárga arany, gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűket is találhatsz. Válaszd ki a megfelelőt és éljétek meg ti is életetek legromantikusabb sztoriját!
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Romantikus lánykérések – 2. rész
Magyarországon a jeles ünnepek környékén számíthat a lány a legnagyobb eséllyel arra, hogy menyasszony lesz belőle. Valentin-napon igazi leánykérés dömping szokott lenni az országban. A férfiak sokszor bajban vannak, amikor a jeles eseményre készülnek, és sokan fordulnának profi segítséghez barátok, vagy szolgáltatók formájában. A hölgyek ezt pontosan tudják, hiszen több mint egynegyedük, vallja, hogy nem bánta volna, ha valaki segít a párjának kicsit romantikusabbá, különlegesebbé varázsolni a lánykérést.
A következő lánykérések és a romantikus pillanatokat megszervező fiúk példa értékűek lehetnek, és segíthetnek ihletet meríteni, ha már te is fontolgatod a lánykérést.
A Hári Ékszerkészítő Műhely termékei közül pedig akár az eljegyzési gyűrűt is kiválaszthatod!
Lánykérés a tenger mélyén
A pár már régóta együtt élt, mikor végre megengedhették maguknak, hogy elutazzanak Egyiptomba egy álomnyaralásra. 40 fok, szikrázó napsütés, tenger, nyár. A nyaralás egyszerűen leírhatatlan volt. A fiú szerette volna emlékezetessé tenni a kiruccanást, ezért úgy döntött, hogy ez lesz a megfelelő helyszín és időpont a lánykérésre. A nagy meglepetésre a mini-búvártanfolyam során került sor, amelyre a szerelmesek feliratkoztak. Mielőtt lemerültek volna a tenger mélységeibe, a fiú a kezéhez kötötte a gyűrűt, amit egész nyaralás alatt rejtegetett a kedvese elől. Amíg a lány a tengerfenék csodálatos látványában gyönyörködött, párja észrevétlenül a markába rejtette az ékszert. Mikor a szerelmesek ismét közelebb kerültek egymáshoz, a fiú kitárta kezét, és megmutatta mit rejt a tenyere. Óvatosan kedvese ujjára húzta az egyszerű, egyköves ezüst gyűrűt, majd megölelte. Miután feljöttek, hosszasan csókolóztak, és immár jegyespárként gyönyörködtek a hajóról a mesés egyiptomi naplementében.
Eljegyzés az Alpokban
A szerelmesek rendszeresen járták a természetet. Mivel imádják a hegyvidéki túrákat, egy napon felkerekedtek, hogy meghódítsák az Alpokat. A lány nem is sejtette, hogy szerelme a félelmetes szikláknak egy meglepetéssel a tarsolyában vágott neki. Már napok óta felfelé vezetett az útjuk és már igencsak belefáradtak a túrába, mikor egy meseszép vízesés képe tárult eléjük. Megálltak pihenni egy kicsit és gyönyörködni a látványban, a fiú pedig magához hívta kedvesét. Letérdelt szíve választottja elé és feltette neki a nagy kérdést. Az ékszerdobozból egy áttört mintás, fehérarany gyűrű került elő, egy gyönyörűen csiszolt gyémánttal a közepén. A lány persze azonnal igent mondott, és a pár hosszasan csókolózott a természet gyönyörű ölén.
A Hári Ékszerkészítő Műhely eljegyzési gyűrűi között gyönyörű fehér- vagy sárga arany, gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűket is találhatsz. Válaszd ki a megfelelőt és éljétek meg ti is életetek legromantikusabb sztoriját!
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Romantikus lánykérések – 1. rész
Magyarországon a jeles ünnepek környékén számíthat a lány a legnagyobb eséllyel arra, hogy menyasszony lesz belőle. Valentin-napon igazi leánykérés dömping szokott lenni az országban. A férfiak sokszor bajban vannak, amikor a jeles eseményre készülnek, és sokan fordulnának profi segítséghez barátok, vagy szolgáltatók formájában. A hölgyek ezt pontosan tudják, hiszen több mint egynegyedük, vallja, hogy nem bánta volna, ha valaki segít a párjának kicsit romantikusabbá, különlegesebbé varázsolni a lánykérést.
Egy kutatás rámutatott, hogy a megkérdezett hölgyek 40%-a teljes mértékben elégedett volt a lánykérés körülményeivel, de nagy többségük a barátnőinek igazán csak az eljegyzési gyűrűről tudott beszámolni, másról nem, ugyanis a lánykérés nem olyanra sikerült, mint amilyenről kislánykorától álmodott. Pedig a lányok nem vágynak többre, csupán arra, hogy az esemény kitűnjön a szürke hétköznapokból. Ha ezt sikerül a férfiaknak elérniük, már nem panaszkodnak és romantikusnak vallják a nagy napot.
A következő lánykérések és a romantikus pillanatokat megszervező fiúk példa értékűek lehetnek, és segíthetnek ihletet meríteni, ha már te is fontolgatod a lánykérést.
A Hári Ékszerkészítő Műhely termékei közül pedig akár a lánykérő gyűrűt is kiválaszthatod!
Spanyolországi lánykérés
Az egész egy verőfényes nyárvégi napon kezdődött, mikor a férfi felhívta kedvesét és felszólította, hogy csomagoljon, mert mennek Spanyolországba. A lány mindig is szerette a spontán nyaralásokat, így azonnal beleegyezett a dologba. A semmiből jött nyaralás annyira lekötötte a lányt, hogy még csak meg sem sejtette, mi vár rá valójában. A katalóniai körutazás igazán mesés volt. Ez idő tájt a nő már 5 hónapos terhes volt és gyönyörűen gömbölyödött a pocakja, de ez egy cseppet sem zavarta. A nyaralás első napjaiban eldugott, romantikus hotelokban szálltak meg, ahol csak egymással voltak elfoglalva. Aztán a vakáció közepe tájékán váratlanul átmentek egy lenyűgöző, méregdrága és kifinomult szállodába. Mikor lementek a tengerpartra, a fiatalember elővett egy ékszerdobozt, melyben egy gyönyörű eljegyzési gyűrű volt, majd letérdelt kedvese elé. Ő hirtelen levegőhöz sem jutott. A férfi már hónapok óta mondogatta, hogy nem híve a házasság intézményének, ezért nem szeretne megnősülni. Igazi átverés volt. A lány olyan boldog volt, hogy szavakba sem tudta önteni az örömét. A váratlan utazás, a még váratlanabb lánykéréssel egyszerűen levette a lábáról, a hullámos vonalvezetésű, fehérarany ékszer, a gyönyörűen belefoglalt cirkónia kövekkel pedig már csak hab volt a tortán. El sem akarta hinni, mennyire csodás lovaggal áldotta meg a sors. Ekkor azonban még nem is sejtette, hogy az álomszerű meglepetéseknek még közel sincs vége. A lánykérést egy finom vacsora, azt pedig egy forró éjszaka követte. Reggel jött az újabb váratlan fordulat. A férfi átölelte párját és a fülébe súgta: “Akkor hozzám jössz ma feleségül?”. Ma? A menyasszony szinte szóhoz sem jutott a döbbenettől. Fogalma sem volt róla, honnan került elő a tökéletes menyasszonyi ruha, mely még a pocak mellett is csodálatosan illett rá. Még fel sem ocsúdott döbbenetéből, már jött is a spanyol esküvőszervező hölgy a menyasszonyi csokorral. Pár percre rá megérkezett egy fodrász is, őt pedig a sminkes követte. A lány libabőrös volt az izgalomtól. Ahogy elkészült, már egy limuzin várta a párt a hotel előtt, sofőrrel, aki elvitte őket egy gyönyörű kis kápolnához, ahol egy pap várta a szerelmeseket. A kápolnát apró gyertyák százai világították meg, a menyasszonyt pedig hegedűszóló kísérte egészen az oltárig. A meghitt szertartást soha nem fogják elfeledni a szerelmesek.
A Hári Ékszerkészítő Műhely eljegyzési gyűrűi között gyönyörű fehér- vagy sárga arany, gyémánttal díszített eljegyzési gyűrűket is találhatsz. Válaszd ki a megfelelőt és éljétek meg ti is életetek legromantikusabb sztoriját!
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Valentin-nap – Ahány nép, annyi szokás
Mint a többi ünnep, úgy a Valentin-nap is szinte minden országban más és más. E különböző szokások teszik még egyedibbé ezt a jeles napot. Lássuk, melyik nemzet miként ünnepli – vagy nem ünnepli meg február 14-ét.
Az ősi történet szerint Valentin atya római katolikus pap volt, aki a III. században, Claudius császár uralkodása idején élt. Az atya többször is tiltakozását fejezte ki a császár ellen, és ezért tömlöcbe vetették. Itt csodát tett – visszaadta a börtönőr lányának látását. Később neki írta az ominózus levelet, amit úgy írt alá, hogy „A Te Valentinod.”
Ezzel szemben áll egy másik legenda, ami azon alapszik, hogy a császár megtiltotta a házasságkötéseket. Ekkor Valentin atya titokban február 14-én adta össze a házasulandó párokat.
Arra, hogy melyik a helytálló történet már soha nem fogunk bizonyságot kapni, viszont az biztos, hogy 496-ban Celacius pápa elrendelte e nap – Valentin atya napjának megünneplését. Azóta pedig, mint tudjuk, a nemzetközi szerelmesek napjává nőtte ki magát február 14. Mint azonban minden ünnep, úgy ez is tájegységenként változó, és nem csak a közismert Valentin-napi szokások léteznek.
Finnországban és Észtországban ez a nap nem csak szerelmesek, de a barátok napja is. A hivatalos elnevezése ezeken a területeken Ystävänpäivä.
Brazíliában nem február 14-én ünneplik meg a szerelemesek napját, ugyanis ez náluk a karneválok ideje, ami inkább a buja testi vágy, mintsem a szerelem, a házasság jelképe. E jeles esemény náluk júniusban, a házasság védőszentjének napján van.
A zsidó kultúrában szintén nem ezen a dátumon van a szerelmesek napja. Ők augusztus 15-én ünneplik meg a világ egyik legcsodálatosabb érzését. Legtöbben ekkor adják a fejüket a lánykérésre, eljegyzésre is.
Az iszlám vallás tiltja a nyugati Valentin-nap ünneplését. Iránban azonban egy nagyon közeli dátumon, február 17-én van a szerelmesek napja.
Dél-Koreában a nők csokoládéval lepik meg szerelmüket. A férfiak viszonzásképpen szintén valamilyen édességet adnak a párjuknak, ami viszont nem lehet csokoládé.
Japánban szintén csokoládét adnak a nők a szeretett félnek, viszont ők ezen a napon nem kapnak semmit. A férfiak egy hónappal később, azaz március 14-én, a Fehér Napon ajándékozzák a meg a nőket alsóneművel vagy ékszerrel.
Az ékszereknek azonban nem csak a japán nők örülnek. Ha még nem találta ki, hogy mivel lepje meg a kedvesét Valentin-napon, a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely a legjobb választás. Kínálatunkban megtalál számos szebbnél szebb egyedi ékszert – gyűrűt, karkötőt, nyakláncot, brosst, órát. Keressen fel minket még ma, és válassza ki azt az ajándékot, mellyel garantáltan leveszi lábáról a kedvesét.
- Published in Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Ezüst, Fehérarany, Gyémánt, Jegygyűrű, Karikagyűrű
Miről árulkodik a párod Valentin-napi ajándéka?
A Valentin-nap ugyan romantikus, szép, gyertyafényes, meg minden, de azért valljuk be, igazából az ajándékot várjuk a legjobban. Gondolnád, mennyi mindent elárul kedvesedről, milyen ajándékkal lep meg? Nem elég csak arra figyelni, mit kaptál, az is fontos, hogyan volt becsomagolva az ajándék, és az sem mellékes, mióta alkottok egy párt szerelmeddel. Olvass bele cikkünkbe, ha kíváncsi vagy rá, milyen üzenetet rejt a Valentin-napi meglepetésed!
Mióta tart a kapcsolat?
Először is fontos tényező, hogy mégis mióta vagytok együtt, hiszen nem illik csalódottnak lenni, ha néhány hét után nem eljegyzési gyűrűt, vagy más ékszerkülönlegességet kapsz ajándékba. Az első 3-4 hónapban ne várd az évszázad ajándékát, nem is illik drága meglepetésre számítani (és drága meglepetéssel készülni sem), és az is lehet, hogy kedvesed kissé mellétrafál, hiszen nem ismer még téged annyira, ezért nem biztos, hogy eltalálja az ízlésedet. Ha már hosszabb ideje vagytok együtt, könnyebb következtetéseket levonni az ajándékból, de azért ne légy szigorú, hiszen a Valentin-nap nem hagy sok helyet a kreativitásnak, ugyanis elég nehéz kilépni a klasszikus virág-édesség-ékszer bűvkörből. Ha régóta alkottok egy párt, joggal számíthatsz eljegyzési gyűrűre, hiszen Magyarországon Valentin-napkor igazi lánykérési dömping van, de ha mégsem jegygyűrűt kapsz, ne légy csalódott, vagy legalábbis ne mutasd, hogy az vagy.
Figyeld a csomagolást is!
Attól függetlenül, hogy elájultál-e az ajándéktól, vagy sem, a csomagolás sokat elárul. Ha drága, profi a díszítés, az nem feltétlenül jelenti, hogy érted van annyira oda a pasid, hiszen lehet, hogy éppen azért csomagoltatta be az ajándékot az üzletben, mert nem szeretett volna a szükségesnél több időt áldozni a meglepetés előkészítésére. Az is előfordulhat, hogy csak tökéletesnek akar látszani, bizonygatja önmaga és az alkalom fontosságát. Ha az ajándék személyes, és telibe találta az ízlésedet, akkor a csomagolástól függetlenül is nagyon fontos vagy neki. Ha azonban az ajándék semleges, és akár a titkárnője is vehette volna, akkor csupán a róla alkotott véleményed a fontos neki, le akar venni a lábadról. Ha a párod maga csomagolta be az ajándékot, és egész jól sikerült, akkor bizony készen áll arra, hogy bármit megtegyen érted. Olyan típushoz van szerencséd, aki mindig felfúrja majd a polcot, és kiveszi a kezedből a szatyrot. Gratulálunk! És ha be sem csomagolta az ajándékot? A rossz hír, hogy az ilyen pasi pont ennyi energiát fog rád is szánni.
Mi van a csomagban?
Ékszer: Az ékszer klasszikus Valentin-napi ajándék, de nem mindegy, hogy milyen. Természetesen a kis köves gyűrű minden nő titkos vágya. Amelyik férfi ilyet vesz, elkötelezte magát, de legalább is a te elkötelezettségedet akarja megnyerni. Viszont tudnod kell, hogy az egyéb ékszerek is gyengédséget fejeznek ki, és azt, hogy párod komolyan veszi a kapcsolatotokat, hiszen nem kis összeget költött a meglepetésedre. Ha ékszert kaptál, valószínűleg nem kell majd tettetned az örömöt, de ne legyél csalódott akkor sem, ha még nem eljegyzési gyűrűt rejt a csomag!
Ruha: Ha fehérneműt kapsz, sejtheted, hogy azzal inkább magának akart örömet szerezni. A ruhavásárlás ellenben nagy bátorságot igényel, ahogy a parfümválasztás is. Azt jelenti, hogy igen jól ismer, legalább is úgy gondolja, és bízik benne, hogy eltalálja az ízlésedet, és a méreteidet is kívülről tudja. Ő az, aki megjegyezte, melyik kirakat előtt sóhajtottad el magadat, és aki akár tíz boltot is végigjár a neked szánt darabért, mert pont az kell, pont olyan színben. Jól becsüld meg, ha kifogtál egy ilyen férfit, ugyanis nem is sejted, milyen szerencsésnek mondhatod magad!
Szívecskés csecsebecsék: Ha partnered plüssállattal, párnával, gyertyával, idézetes könyvvel, közös fotóval vagy hasonlóval lep meg, valószínűleg egy nem túl kreatív pasival van dolgod, aki gyakran teszi azt, amit a tömeg. Sejtheted, hogy ez azt jelenti, nem volt jobb ötlete, és nem is akart túl sok időt szentelni a vásárlásnak, hiszen neki a Valentin-nap inkább csak nyűg. Ha ilyen férfi a párod, jövőre inkább kegyelmezz meg neki, és ünnepeljetek ajándékok helyett inkább egy romantikus vacsival, mozival.
Háztartási cikkek: Az ilyesmi persze nem a legromantikusabb ajándék, de határozottan gondoskodást jelez. Ugyanakkor azt is tudnod kell, hogy a kedvesed úgy gondol rád, mint aki a háztartás és az otthon melegének a felelőse. Ha mixerrel, vasalóval, kenyérpirítóval lep meg, hidd el, nagyon fontos vagy az életében. Azt meg te tudod, ez számodra jó hír, vagy rossz hír.
- Published in Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Érdekesség, Jegygyűrű
A legromantikusabb Valentin-napi sztáreljegyzések
Lehet, hogy a karácsonyihoz hasonlóan, a Valentin-napi lánykérés is legalább annyi nő számára túl giccses vagy elcsépelt, mint ahány hölgy örül neki. Valójában csak a beavatottak tudhatják, milyen érzés. A szerencsés lányok közt van Christina Aguilera is.
Christina Aguilera és Matt Rutler
Tavaly, február 14-én, azaz Valentin-napon, közel három év együtt járás után jegyezte el szerelme, Matt Rutler Christina Aguilera énekesnőt, aki két gyermek után is az egyik legszexisebb popsztár. A 34 éves díva nem tudta magában tartani boldogságát, és közösségi oldalán posztolt egy képet a hatalmas gyűrűről. Az énekesnő gyűrűjét a kép tanulsága szerint egy hatalmas gyémánt díszíti, mely a kreáció középpontja. A férjjelölt saját állítása szerint közel egy évig dolgozott a gyűrű tervein. Az önjelölt ékszertervező kétségkívül tehetséges, és állítólag azért tartott eddig a tervezés, mert minden egyes drágakő a gyűrűn valamit jelképez.
Christina és kedvese, Matt Rutler 2010-ben a Burlesque című film forgatásán találkoztak és hamarosan egymásba is szerettek. Az énekesnő egyszer már volt férjnél, 2005 és 2010 között. Korábbi férjétől, Jordan Bratmantől egy fia született, a most 7 éves Max.
Úgy tűnik, nem csak Matt Rutler, de kedvenc celeb pasijaink is szuper romantikusak, a következő lánykérések ugyanis simán megállnák a helyüket a mozivásznon is!
Kanye West és Kim Kardashian
Azt sokan sejtették, hogy a rapper Kanye nem aprózza majd el a lánykérést, de azt kevesen képzelték volna, hogy egy egész stadiont fog kibérelni az eseményre. A szerencsés Kim számára nem is ez volt a legnagyobb meglepetés, az eljegyzés alatt ugyanis egy 50 fős zenekar kezdett rá Lana Del Rey egyik legromantikusabb számára, miközben egy óriási kijelzőn felvillant a “Légy a feleségem, kérlek” felirat! Egy ilyen lánykérésre minden nő igent mondott volna, természetesen Kim is így tett. Miután pedig kimondta az igent, az összes közeli rokona és barátja kirohant hozzá a pályára gratulálni, majd kezdetét is vette az éjszakába nyúló eljegyzési buli. Kim kezére egy 15 karátos gyémántgyűrű került, ami a kő tisztasága és a vágás minősége alapján minimum 1,25 millió dollárba fájhatott a hip-hop sztárnak.
Channing Tatum és Jenna Dewan-Tatum
A táncos lábú színész néhány éve különleges meglepetéssel készült barátnőjének, Jennának. Channing már egy ideje tervezgette a lánykérést, mikor a páros a Hawaii-szigetekre indult nyaralni, így titokban a lány összes közeli rokonát és ismerősét is meghívta az üdülőhelyre, hogy ott legyenek vele a fontos eseményen! Jenna egyetlen percig sem tétovázott, és azonnal igent mondott a gyűrű láttán! Jenna egy Neil Lane eljegyzési gyűrűt kapott. Egyébként Neil tervezte meg később Jenna menyasszonyi ékszereit is.
Katalin és Vilmos herceg
Vilmos herceg egy interjúban elárulta, hogy már három hete rejtegette az eljegyzési gyűrűt a táskájában, mire végül úgy érezte, hogy elérkezett a tökéletes pillanat a lánykérésre. A királyi pár épp Afrikában nyaralt, amikor a herceg kibérelt egy helikoptert, amit aztán ő maga vezetett el egy gyönyörű tóhoz, a Kenya-hegy lábánál. A romantikus helyszínen aztán Vilmos letérdelt Katalin elé, és megkérte, hogy legyen a felesége. A hercegné pedig természetesen teljesen elérzékenyült a dologtól, és azonnal igent mondott a lánykérésre! Az eljegyzési gyűrű korábban Diana hercegné kezén csillogott, az akkor 28 ezer angol fontra (átszámítva körülbelül 10 millió forintra) becsült ékszer ma 300 ezer fontot (nagyjából 112 millió forintot) ér. A 14 darab gyémánttal és 12 karátos zafírral díszített gyűrű háromszor értékesebb, mint az Erzsébet királynő-féle eljegyzési gyűrű, amelyet cirka 100 ezer fontra becsülnek.
Brad Pitt és Angelina Jolie
Brad és Angelina a Mr. és Mrs. Smith című film forgatásán szeretett egymásba, ami már 9 éve volt, de az esküvő elég sokáig váratott magára. 2012 tavaszán aztán a színész végre úgy érezte, hogy nem várhat tovább az eljegyzés, és hozzálátott a szupertitkos lánykérés részleteinek megtervezéséhez. Épp a lakásukban voltak, amikor Brad az összes gyereküket behívta az egyik szobába, majd letérdelt Angelina elé, és megkérte, hogy legyen a felesége. Amikor pedig a színésznő megpillantotta a mesés jegygyűrűt Brad kezében, azonnal elsírta magát örömében, és természetesen rögtön igent mondott! A gyűrűt egyébként Brad tervezte, Robert Procop ékszerdizájner segítségével. Az aranygyűrűt egy nagyobbacska, 18 karátos gyémánt, valamint több kisebb kő díszíti, az értéke pedig nagyjából fél millió dollár, azaz megközelítőleg 113 millió forint.
Matthew McConaughey és Camila Alves
A jóképű színész néhány éve épp karácsonykor kérte meg a szupermodell kezét, méghozzá úgy, hogy nyolc dobozt pakolt egymásba, a csomag legalján pedig ott lapult a mesés eljegyzési gyűrű! Amikor Camila megpillantotta a különleges ajándékot, Matthew térdre ereszkedett, és megkérte a szépség kezét, méghozzá az egész család előtt! És itt jön a váratlan fordulat, a modell ugyanis nem vágta rá azonnal az igent! A vőlegényjelölt erre így szólt: „Nézd, itt térdelek előtted. Így maradok még egy ideig. Sokáig bírom!” Ennek persze a meghökkent Camila sem tudott ellenállni, és igent mondott az házassági ajánlatra és a hatalmas, csillogó gyémánttal díszített ékszercsodára.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Entertainment, Hírességek ékszerei, Jegygyűrű
Valentin-napi őrület
Az amerikanizált Valentin-nap Magyarországon még relatíve új ünnepnek számít, és bizony sokan nem is tudják, hogy vegyenek-e valamit vagy sem. Sokszor megesik, hogy a lányok természetesnek tartják, hogy ünneplik, de a fiúk nem feltétlenül. Éppen ezért, ha férfi vagy, ha nő, a legjobb felkészülni rá, mert még mindig jobb ajándékot adni, mint örök sértődést ápolgatni, és jobb egy kellemesen együtt töltött este, mint azon bosszankodni, hogy elfelejtettük az ünnepet, vagy éppen párunk okozott nekünk csalódást.
Az ismeretlen rajongó – Ha ismeretlen imádója vagy még csak valakinek, akkor ez egy remek alkalom, hogy üdvözlőlapot, sms-t, virágot, vagy egyéb apró ajándékot küldj a szimpátiádnak, persze valamilyen utalással magadra. Persze mondanunk sem kell, hogy a drága ajándékokat, ékszereket, parfümöket ilyen esetben felejtsd el, hiszen egy méregdrága ajándék sok problémát és kellemetlenséget okozhat a címzettnek.
A régi szerelmesek – Ha már évek óta együtt jártok, esetleg házasok vagytok, akkor mindig segít egy kis különlegesség, ami megfesti a szürke hétköznapokat. Lepd meg párodat valami szokatlan kedvességgel, legyen az egy romantikus üdülés vagy piknik, esetleg tucatnyi apró figyelmesség a nagy napon, de a legtöbb szerelmesnek az a legnagyobb ajándék, ha egy egész napot zavartalanul a párjával tölthet. Ha mégis valami igazán maradandó és gyönyörű ajándékkal szeretnél kedveskedni, az ékszer a legjobb választás! Ha még csak jártok, te viszont már a lánykérést fontolgatod, nincs is romantikusabb alkalom a nagy kérdés feltevésére, mint a Valentin-nap.
Válassz a Hári Ékszerkészítő Műhely csodás lánykérő gyűrűi közül, és már csak annyi a dolgod, hogy izgatottan várd az „Igen” választ!
Az ékszer akkor is jó megoldás, ha már régóta házasok vagytok, hiszen minden nő szereti az ékszert és az ilyen jellegű figyelmességeket. Lehet, hogy az ékszer nem a legolcsóbb megoldás, de mindenképpen megéri a csillogást párod szemében, mikor meglátja a pici ékszerdobozt. Feleségedet meglepheted karcsattal, fülbevalóval, de remek ötlet az ígéret gyűrű és a hűség gyűrű is, melyet egy kedves üzenettel párosíthatsz.
Fiúknak – Ha férfi vagy, akkor joggal feltételezheted, hogy a hölgyek imádnak virágot, ékszert kapni, szeretik az apró figyelmességeket, és éppen ezért sokkal hamarabb elfogadták a Valentin-napot, mint a férfiak. Megeshet, hogy neked ez a nap nem jelent sokat, kedvesednek viszont igen, és hidd el, meg fog bántódni, ha semmivel nem leped meg. A nők számára fontos, hogy megünnepeljék a szerelmüket, szeretnek ajándékot kapni, de adni is, az pedig csak hab a tortán, hogy egy szép ajándékkal, amivel Te lepted meg, még hónapokig dicsekedhet majd a barátnőinek. Éppen ezért, ha valami maradandót, például ékszert veszel neki, biztosan nem fog benned csalódni.
Lányoknak – Ha nő vagy, akkor ne feltétlenül várd a legjobb Valentin-napi ajándékot, hiszen ismered a férfiakat. Ha ünnepelni szeretnél, magad szervezd meg a pikniket, kirándulást, vacsorát, de semmiképp se olyan programot válassz, melyet a párod nem fog élvezni – tehát az opera és a balett tabu! Arra is ügyelj, hogy különlegesebben öltözz, mint máskor, hidd el, párod észre fogja ezt venni, még ha nem is teszi szóvá. És egy aranyszabály a végére: attól még, hogy te szeretnél Valentin-napi eljegyzést, nem biztos, hogy a párod ilyen jellegű meglepetést tervez. Ez persze még nem jelenti azt, hogy nem szeret, ezért nem is érdemes egész nap duzzognod és csalódottnak lenned. Ha ékszert szeretnél kapni, azt mondd is meg a párodnak, hiszen a pasik nem gondolatolvasók!
- Published in Ékszer, Érdekesség, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Tanácsok
Hogyan válasszuk ki a legszebb eljegyzési gyűrűt Valentin-napra?
Rászántad magad, hogy február 14-én felteszed szerelmednek a nagy kérdést? Akkor ajánlunk néhány tippet a Valentin-napi eljegyzési gyűrű kiválasztásához, hogy a romantikus lánykérést egy gyönyörű ékszerrel tudd majd fűszerezni. Tanácsainkat követve biztosan sikerül majd kiválasztanod a tökéletes eljegyzési gyűrűt, mely gyönyörűen csillog majd leendő menyasszonyod ujján!
A Valentin-nap története eredetileg sem csupán a “szeressük egymást, gyerekek” érzésről szólt. A szerelmesek napjának jóval több köze van a házasság intézményéhez, mint gondolnánk. A legenda szerint Valentin az időszámítás előtti III. században élt római pap volt, aki titokban adta össze a párokat a házasságkötést tiltó császári rendelet ellenére. Igazán emlékezetessé teheted a Valentin-napot, ha erre a hétvégére időzíted a lányérést.
Az elhatározás és a romantikus helyszín mellé már csak egy gyönyörű eljegyzési gyűrűt kell találnod, ebben pedig megpróbálunk mi is segíteni. Adunk néhány támpontot, ami alapján kiválaszthatod termékeink közül a legmegfelelőbb darabot.
Ha készen állsz elkötelezni magad, akkor is előnyt jelenthet néhány tudnivaló a gyűrűkről. Áldozz egy kis időt a kutatásra, hogy a Valentin-napi eljegyzésetek tényleg tökéletes legyen!
“Diamonds are a girl’s best friend”
Ahogy Marilyn Monroe is énekelte, a gyémántok a lányok legjobb barátai. Ha igazán elegáns gyűrűt szeretnél vásárolni szerelmednek, akkor a gyémánt mindig a legjobb választás. Többféle gyűrűből és különböző vágott gyémántokból válogathatsz nálunk, általános tanács, hogy a gyémánt alakja illjen a lány jelleméhez, de legyen praktikus is. Például sportos hölgynek zavaró lehet a nagy kő.
A gyémántok minőségének meghatározásakor, a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően Magyarországon is az úgynevezett 4C-t vesszük figyelembe. A 4C a tisztaságot, karátszámot, csiszolási formát és a színt foglalja magába.
A közhiedelem szerint a gyémánt csak fehér színű vagy egy kicsit sárgás lehet, pedig színei kitöltik a szivárvány palettáját. A természetes színű gyémántok közül legritkábban a piros, kék, zöld és rózsaszín drágakövek fordulnak elő, leggyakrabban pedig a fehér, sárga, barna és a fekete gyémántok.
Színes drágakövek
Amíg a gyémántokat ragyogásuk miatt szeretjük, addig a színes drágaköveket a színek, a különleges fényhatások és az érdekes rajzolatok teszi izgalmassá. A színes kövek alapjában véve is gyengébb fényűek a gyémántnál, színük pedig csak még jobban csökkenti a csillogást. A színes kövek előnye viszont, hogy nagyon széles spektrumban mutatnak színeket, esetenként pedig igen ritka változatokat is találni köztük.
Nagy a választék a színes drágakövek között is. Egy ilyen gyűrű különösen tetszhet a leendő feleségednek, hiszen kiválaszthatod a kedvenc színét. A legjobb színválasztás az, ami megy az egyéniségéhez, a stílusához és mindennapi ruháihoz is.
Kő nélküli gyűrűk
Ugyan nem megszokott választás, de az eljegyzési gyűrű kő nélküli is lehet. Az ilyen gyűrűk igazán szépek és kellemes egyszerűséget sugároznak. Még ha egyszerűek is, ezek a gyűrűk számos előnnyel rendelkeznek. Rendkívül tartósak és modernek, általában különböző nemesfémekből készülnek. Biztos lehetsz benne, hogy a kő nélküli lánykérő gyűrűk is árasztanak eleganciát és ugyanúgy lenyűgözhetik a nőket, mint köves társaik.
Költségkímélő eljegyzési gyűrűk
Ha kisebb a költségvetésed, vehetsz egy olcsóbb eljegyzési gyűrűt is, hiszen nem biztos, hogy mindig a drága darab a legszebb és legtökéletesebb. A gyűrűvásárlás legyen összhangban a pénztárcád tartalmával is, hiszen kedvesed sem szeretné, hogy eladósodj a lánykérés miatt. Az olcsóbb gyűrűk között is léteznek tökéletesek!
Ha eldöntötted, milyen gyűrűt szeretnél, keresd ki a megfelelőt termékeink közül!
- Published in Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Jegygyűrű, Tanácsok
A sztárok ékszerviselési szokásai
A női magazinok lapozgatása közben, vagy éppen egy díjátadót figyelve a televízióban, észrevehetjük, hogy csak úgy ragyognak a hírességek a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb ékszerekben. Láthatunk extrém darabokat, vagy visszafogott, klasszikus csecsebecséket is, amiket általában öltözékük stílusához választanak tanácsadójuk segítségével.
Megan Fox például a fülbevalókra esküszik. Sokszor a sportosan elegáns stílust képviseli, nagy, karika fülbevalói nélkül azonban egy lépést sem tesz. Az egyébként is sugárzó arcát tökéletesen kiemeli, az ékszer feltűnése pedig érzéki külsőt biztosít neki. Bevallása szerint több készletet is tart ezen ékszerekből: ékszertárában megtalálhatók a csillogós változatok, a visszafogott, egyszerű ezüst darabok, és az egészen pici, helyesebbek úgyszintén.
Victoria Beckham, a focistafeleség a feltűnésre esküszik, gyakorlatilag mindenféle ékszert nagyon szívesen visel, nyaklánctól, gyűrűtől elkezdve a szettekig, mindent. A legkisebb daraboktól az egészen nagyokig, már-már túlzás kategóriáig mindent láthattunk rajta. Victoria Beckham nagyon kedveli a divatot, elmondása szerint szívesen vásárol, és sokat járja a szebbnél-szebb ékszerüzleteket. Teljesen odavan az egyedi, méregdrága darabokért, tart is belőle ékszerdobozaiban jó néhányat, a legtöbbet pedig férjétől kapta ajándékba.
Julia Roberts, a népszerű színésznő egyértelműen a természetesség híve, és leginkább a fülbevalókat kedveli, viszont néha egy-egy nyaklánccal kiegészítve is láthatjuk. A túlzásokat nem szereti az ékszerek terén sem, igyekszik minden körülmények közt megőrizni harmonikusságát és természetességét. A fülbevalók közül általában azt választja, ami szépen kiemeli az arca vonalait, mely lehet akár egy nagyobb darab is. Arra azonban egyértelműen ügyel, hogyha fülbevalóból valami kevésbé visszafogottat választ, akkor ahhoz ne párosítson más ékszert, vagy ha valamiért mégis, akkor az szinte észrevehetetlen maradjon.
Ha egy izgalmas ruhához keres egy tökéletes kiegészítőt, de a saját ékszerei között nem találja meg a legmegfelelőbb darabokat, látogasson el a Hári Ékszertervező és Készítő Műhelybe, ahol páratlanul szép és magas minőségű gyűrűk, nyakékek, nyakláncok, karkötők és egyéb kiegészítők közül választhat. Kérésre egyedi ékszerek tervezését is vállaljuk. Amennyiben egy régi ékszere sérült meg, vagy egy-egy darabra ráférne egy kiadós tisztítás, akkor is látogasson el hozzánk.
- Published in Design, Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Hírességek ékszerei, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Nyakék, Nyaklánc, Tanácsok
Miként vásároljunk antik ékszert?
Nem tudjuk, hogy mivel egészítsük ki a kis fekete ruhánkat? Egy-egy alkalomra jó hasznát vehetjük a nagymama gyöngysorának.
Ha a családi hagyatékban nem találunk kedvünkre való antik ékszert, a világ más pontján is kiválaszthatjuk a nekünk tetszőt, és megvásárolhatjuk azt. Amikor egy régi ékszert vásárolunk, akkor a történelem egy részét vesszük meg. Akik szeretnek nosztalgiázni és rajonganak a történelmi vagy őskori dolgokért, azok számára egy antik ékszer tökéletes választás. Cikkünkben néhány jó tanácsot adunk Önöknek a vásárláshoz.
Ellenőrizzük le, amit vásárolunk. Kérjünk garanciát, hogy a megvásárolt ékszer hibátlan, nem veszített a fényéből. Kérdezzünk rá, hogy dedikált-e.
Kutassunk az ékszerek után. A legtöbb tervező pályája során jelentősen fejlődött, a korai ékszerek nem képviselik mindig ugyanazt a minőséget, designt, mint kiforrott társaik, és ez természetesen az árban is jelentkezik.
Az, aki nem a gyöngy nyakékeket kedveli, hanem szívesebben visel arany ékszert, az se szomorkodjon, ilyen stílusú ékszerekből is nagy választék van az ékszerpiacon. Míg a gyöngysor önmagában is megállja a helyét, az arany ékszer nagyon szeret társaságban lenni, javasoljuk a komplett szettek összeállítását.
Ha a pénztárcánk nem engedi, hogy külföldről beszerzett régiséget vásároljunk, bátran nézzünk körül a magyar oldalakon, itt is meseszép antik ékszerekre bukkanhatunk. Manapság már annyira fejlett az ékszeripar, hogy kérésre kifejezetten antik kinézetű, ámde új darabok készíttetésére is lehetőség van.
A Hári Ékszertervező és Készítő Műhely kínálatában megtalálhatóak a jegygyűrűk, nyakékek, karkötők, fülbevalók, medálok, brossok és egyéb kiegészítők. Ha egy szép és elegáns, netán antik irányzatú új darabra vágyik, üzletünkben biztosan rátalál arra az ékszerre, amit majd büszkén viselhet. Ha egyedi darabot szeretne, mi megtervezzük és kivitelezzük azt. Régi ékszerek tisztítására, javítására is lehetősége nyílik. Ne habozzon, keressen meg minket még ma.
- Published in Design, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Tanácsok