A 2015-ös Grammy gála legszebb ékszerei és ruhakölteményei – 2. rész
Bátran kijelenthetjük, hogy a 2015-ös Grammy díjátadó a meglepő választások jegyében telt, már ami a sztárok által viselt ruhákat illeti. A legtöbb celeb igazán elegáns volt, és az idén senki, még Lady Gaga sem botránkoztatta meg a nagyérdeműt. Olvasd el a cikkünket és tudd meg, hogy milyen ékszer- és ruhatrendek uralták az idei év egyik legjobban várt zenei eseményét!
A fehéret viselő sztárok valamilyen feltűnő részlettel dobták fel a ruháikat. Jennifer Hudson különleges nyakrésszel, Ariana Grande ezüstös berakással, míg Chrissy Teigen kivágásokkal tette igazán feltűnővé a megjelenését. Jennifer Hudson tudja, mi áll jól neki, ezért is választott egy hófehér Tom Ford ruhát, melyet ezüstös DSquared2 tűsarkúval tett elegánsabbá. Ariana Grande ruháját egyébként sok divatszakértő az idei Grammy legszebb és legcsinosabb ruhájának kiáltotta ki. A fiatal énekesnő a ruháját egy vékony choker nyaklánccal egészítette ki, mutatóujján pedig egy hatalmas kővel díszített gyűrűt viselt.
Ki mondta, hogy csak a férfiak viselhetnek szmokingot a díjátadókon? Anna Kendrick felettébb nőies, már-már mesébe illő estélyikben mutatkozott az ezelőtti eseményeken, most viszont egy ízig-vérig maszkulin, Band of Outsiders kosztümöt vett fel a Grammy-re, melyet csábos Jimmy Choo magassarkúval dobott fel. Danielle Haim Stella McCartney-tól választott szmokingot, Charli XCX pedig egy rózsaszín csokornyakkendővel és műbundával dobta fel a Jeremy Scott által kreált szettjét, nem túl sikeresen. A sztárok a szmokingokat kevés ékszerrel kiegészítve viselték.
Kezeslábasok
A sztárok ismételten bebizonyították, hogy a nadrágok ugyanolyan elegánsak tudnak lenni, mint a szofisztikált estélyik. Giuliana Rancic remekül festett az Inbal Dror által tervezett nadrágkosztümben. Gwen Stefani bebizonyította, hogy a kezeslábas igenis vörös szőnyegre való. Az Atelier Versace jumpsuit felsőrésze igazán modern és trükkös, hisz ügyesen kiemelte az énekesnő dekoltázsát. Pharrell Williams felesége, Helen Lasichanh egy férje által tervezett Adidas kezeslábast viselt, nem túl nagy sikerrel.
Szexi fekete
Bár sok fekete ruha volt látható a Grammy díjátadón, kevésre mondható az, hogy visszafogott volt. Ciara egy drámai ruhát választott Alexander Vauthiertől, míg az általában pucér vagy vállalhatatlan öltözékű Miley Cyrus megemberelte magát és egy csajos, vagány, szinte csak kivágásokból álló estélyit választott szintén ettől a tervezőtől. Az egykori tinisztár külön dicséretet érdemel minimál sminkje miatt. Nicole Kidman Mugler ruhája nem éppen a tőle megszokott stílust képviselte, de csodásan állt neki. A Prabal Gurung topánok tökéletesen illettek a színésznő finomságához és a ruha rockos hatásához. Az est pozitív csalódása egyértelműen Nicki Minaj volt. Tom Ford nevével fémjelzett kreációjának a dekoltázsa nem sokat bízott a szemlélődők képzelőerejére, de ennek ellenére Nicki szokatlanul csinos és elegáns volt.
Extrém ruhaköltemények
A Grammy minden szempontból a túlzásokról szólt, ám bizonyos hírességek egészen őrült parókákban vagy ruhakölteményekben jelentek meg. A Sia – Maddie Ziegler páros meghökkentő parókákkal verte ki a biztosítékot a nagyérdeműnél. A pop királynője, Madonna most sem öltözött visszafogottan, egy szexi matador ruhában lépett a Grammy vörös szőnyegére, ahol meghökkent fotósok hada várta.
A zöld lesz az új fekete az ékszerek világában, amit mindenhez viselhetünk majd. Ha hihetünk a sztárok előrejelzéseinek, akkor a zöld az új univerzális szín, amellyel mindent fel lehet dobni, hiszen Beyoncé a fekete, Lady Gaga az ezüst, Taylor Swift pedig a türkiz ruhájához párosított különböző zöld színű, de főleg smaragddal díszített ékszereket.
Frizurák
Sokan azt hitték, hogy a 2014-es év volt a bubi éve, de a sztárok idén is sorra vágatták bubi fazonúra a hajukat. A Grammy gálán leginkább a hosszú bob, vagyis a lob hódított. Kim Kardashian nem sokkal a díjátadó előtt vágatta le a haját, Katy Perry és Miranda Lambert pedig már régebb óta követik a lob divatot.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Gyémánt, Hírességek ékszerei
Az idei Oscar-gála legszebb ruhái és ékszerei – 3. rész
Az Oscar-gálán nem csak a díj átvételekor elmondott beszéddel lehet nagyot alakítani, hanem a ruhakölteményekkel is, hiszen ilyenkor az egész világ arra kíváncsi, ki nézett ki a legjobban a vörös szőnyegen. Bár Hollywoodban harminc felett a plasztika szinte kötelezőnek számít, jó néhány színésznő akadt, akik természetes szépségükkel varázsolták el a nagyérdeműt. Lássuk milyen ruhakölteményeket és ékszercsodákat viseltek a legszebb színésznők és énekesnők a 2015-ös Oscar-gálán!
Scarlett Johansson
Scarlett Johansson egy zöld Versace estélyiben mutatta meg nőies alakját. Scarlett zöld kövekkel kirakott, hatalmas és hangsúlyos nyakéke teljesen lenyűgöző volt, csak a divatguruk szerint nem igazán illett a Versace ruhához.
Jennifer Hudson
Jennifer Hudson gyönyörű, alakot hangsúlyozó, sárga ruháját Romona Keveza kollekciójából választotta. A színész-énekesnő kevés ékszert viselt a napsárga ruhacsoda mellé.
Rene Russo
A 61 évesen is bombázó színésznő J. Mendel estélyiben varázsolta el a gála résztvevőit.
America Ferrera
America Ferrera Katalin hercegnő kedvenc tervezőjétől, Jenny Packhamtól választott egy gyönyörű, kékes színű estélyit, melyet visszafogott ékszerekkel egészített ki.
Sienna Miller
Sienna Miller egy fekete, csipkés Oscar de la Renta ruhában lépett a vörös szőnyegre. A színésznő állítólag imád feketébe öltözni, és a sötét színek jól is állnak neki. A gálára csak kevés ékszert vett fel, melyek közül a hangsúly az aprócska fülbevalókon volt.
Naomi Watts
A szőke színésznő Armani Privé ruhája nem a legkihívóbb, nem a legszínesebb, de visszafogottsága ellenére mégis hibátlan. Naomi a téglafal mintáját idéző ruhát óraszíjhoz hasonló, gyémántokkal kirakott karcsattal egészítette ki.
Marion Cotillard
Egy különleges Dior ruhában vonult az Oscar-gála vörös szőnyegén Marion Cotillard. Marion mindig is kedvelte a merész, modern darabokat, ám az idei Dior Couture ruhája talán kissé túl művészi volt. A fekete-fehér színkombináció még jó is lehetne, de a lyukacsos anyag talán már kissé túlzás volt.
Zoe Saldana
Zoe Saldana néhány hónapja szült, de alakja olyan karcsú, mint régen, ahogy ez a Versace ruhájában is látszik. A People magazin szerint az este egyik legszebb ruháját viselte az Oscar-gálán Saldana, aki pontosan három hónapja adott életet ikergyermekeinek. A nyakában lévő nyaklánc egyébként 1 millió dollár értékű gyémánt.
Patricia Arquette
Patricia Arquette egy fekete-fehér Rosetta Getty ruhát választott a neves eseményre. A színésznő egyrészt megnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart, másrészt beszédében kiemelte, hogy mennyire fontos a női egyenjogúság. Meryl Streep állva tapsolt neki.
Nicole Kidman
Nicole Kidman egyszerűre és retróra vette a figurát, a halvány színű Louis Vuitton ruhájában, melyet narancsos övvel egészített ki. Kidman viselte a legdrágább ékszert a gálán, állítólag 7 millió dollárt ért az a gyémánt, amit hordott. A visszafogottabb ruhához jó választás volt a feltűnő és méregdrága ékszer.
Lady Gaga
Lady Gaga ismét igyekezett feltűnést kelteni, ami sikerült is. A fehér Alaïa estélyi még el is ment volna, de a piros bőrkesztyűk olyan hatást keltettek, mintha most indulna mosogatni a botrányos énekesnő.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Entertainment, Gyémánt, Hírességek ékszerei, Nyakék, Nyaklánc
A 2015-ös Grammy gála legszebb ékszerei és ruhakölteményei – 1. rész
Bátran kijelenthetjük, hogy a 2015-ös Grammy díjátadó a meglepő választások jegyében telt, már ami a sztárok által viselt ruhákat illeti. A legtöbb híresség igazán elegáns volt, és az idén még Lady Gaga sem botránkoztatta meg a nagyérdeműt. Olvasd el a cikkünket és tudd meg, hogy milyen ékszer- és ruhatrendek uralták az idei év egyik legjobban várt zenei eseményét!
A mély dekoltázsoktól, a férfias szmokingokon át, a teljesen meglepő választásokig minden féle szetteket láthattunk az idei Grammy gála vörös szőnyegén. Nézd meg, hogy milyen ruhakölteményekben vonultak fel a zenei világ csillagai a 2015-ös Grammy-díjátadón!
Színes és habos ruhaköltemények
A korábban botrányos és igen merész, sokat mutató szetteket viselő Rihanna idén úgy döntött, hogy elegáns, hercegnős oldalát is megmutatja, így a 2015-ös Grammy egyik legmeglepőbb ruhakölteményében pózolt. A pink színű, Giambattista Valli Couture estélyinek köszönhetően Riri leginkább egy fürdőpamacsra vagy egy vattacukorra emlékeztetett, azt azonban nem tagadhatjuk, hogy az énekesnő személyiségéhez a merész, mégis sikkes ruhaköltemény remekül illett. A habos-babos, rózsaszín ruhakölteményt gyönyörű Chopard gyémántok egészítettek ki.
Taylor Swift ismét megmutatta, hogy van stílusa, hisz egy türkizkék Elie Saab darabot választott a tavaszi kollekcióból. Nem csak a ruha színe volt nyerő, de az énekesnő hosszú lábait megvillantó szabás is igazán trendi volt. A lilás Giuseppe Zanotti szandál tökéletesen illett a türkizes anyaghoz, így remekül kiegészítette az énekesnő megjelenését. Taylor a szereléséhez gyönyörű, zöld drágakövekkel kirakott ékszereket választott.
Az áttetsző szoknyarésszel rendelkező estélyik szintén a 2015-ös Grammy legmeghatározóbb trendjei közé tartoztak. Beyoncé egy fehér ruhában lépett színpadra, ám a vörös szőnyegen még egy meseszép estélyiben vonult végig. A díva nem csak a díjakat söpörte be, de az elismerő tekintetekből is kapott bőven, méghozzá a tüllös Proenza Schouler ruhakölteményének köszönhetően, mely elegánsan emelte ki az énekesnő nőies idomait. A Lorraine Schwartz ékszerek melyeket Beyoncé viselt, 10 millió dollárra lettek felbecsülve! A csinos énekesnő ujjait 100 karátnyi smaragddal és 50 karátnyi gyémánttal díszített gyűrűk ékesítették, a füleiben pedig 80 karátos smaragd és gyémánt díszítésű fülbevalók csillogtak.
Jessie J. nagy valószínűséggel megszabadult régi stylistjától, hisz végre dögösen jelent meg, csipkés ruhája egyszerre volt csábosan szexi és visszafogottan elegáns. Az énekesnő egy különleges Ralph & Russo ruhát viselt, míg Meghan Trainor Galia Lahavtól szerzete be az áttetsző estélyijét.
Fémes csillogás
Voltak sztárok, akik a szó szoros értelmében ragyogtak a vörös szőnyegen viselt fémes ruháikban. Katy Perry újabban a csillogás megszállottja, ami érthető is, hisz az énekesnő vagány, lilás hajszínéhez tökéletesen illik az ezüstös ragyogás. A pletykák szerint a Zuhair Murad ruha, az ékszerek és az ezüstös Sophia Webster szandálok gyémántdíszítése nem kevesebb, mint 541 millió forintba került.
Rita Ora egyedi tervezésű Prada ruhájában jelent meg, ami tetőtől talpig ragyogó, ezüstős fényű volt. Ha nem Kim Kardashian viselte volna, akkor valószínűleg meglepődött volna a nagyérdemű a Jean Paul Gaultier márkajelzésű sziporkázó fürdőköpenyszerű kreáción, de a valóságshow-sztártól már megszokhattuk a nem mindennapi viseleteket.
Szexi dekoltázsok
A 2015-ös Grammy-gála nem szűkölködött a mély dekoltázsokban, sok énekesnő nem akarta elrejteni adottságait. Lady Gaga több ruhával is készült az év egyik legrangosabb eseményére. Idén a vörös szőnyegre tojáshéj vagy a nyers hús helyett egy Brandon Maxwell ruhát választott, mely az őrült összeállítású popdíva visszafogottabb oldalát volt hivatott megmutatni.
Nem rejtette szövet alá kebleit Ashanti, aki egy Michael Costello kreációt viselt és Rocsi Diaz sem, aki egy Jovanni ruhakölteményben jelent meg.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Gyémánt, Hírességek ékszerei
Az idei Oscar-gála legszebb ruhái és ékszerei – 2. rész
Az Oscar-gálán nem csak a díj átvételekor elmondott beszéddel lehet nagyot alakítani, hanem a ruhakölteményekkel is, hiszen ilyenkor az egész világ arra kíváncsi, ki nézett ki a legjobban a vörös szőnyegen. Bár Hollywoodban harminc felett a plasztika szinte kötelezőnek számít, jó néhány színésznő akadt, akik természetes szépségükkel varázsolták el a nagyérdeműt. Lássuk milyen ruhakölteményeket és ékszercsodákat viseltek a legszebb színésznők és énekesnők a 2015-ös Oscar-gálán!
Margot Robbie
Margot Robbie új frizurával jelent meg az Oscar-gálán, estélyinek pedig a Saint Laurent kollekciójából választott egy fekete darabot. A színésznő elbűvölő a sötét, titokzatos, ugyanakkor ünnepélyes ruhakölteményben, melyet szokatlan alakú, arany és gyöngysor kombinációjú nyakékével varázsolt még szebbé.
Reese Witherspoon
Reese Witherspoon, akit a legjobb színésznőnek jelöltek, egy gyönyörű Tom Ford ruhában ragyogott a vörös szőnyegen. Reese bebizonyította, hogy a kevesebb néha több. Nem ő volt a legcsicsásabb és a legcsillogóbb, de a Tom Ford-féle ruhában talán ő volt az est legelegánsabb hölgye. A ruhát csillogó, de mégis visszafogott ékszerekkel, karkötővel, gyűrűkkel és fülbevalókkal dobta fel. Amikor egyébként megkérdezték Reese-t, hogy „Mit visel ma este?”, a színésznő így felelt: „Többek vagyunk, mint a rajtunk lévő ruhák. Beszéljünk a munkáról, amit végzünk. Nem könnyű nőnek lenni Hollywoodban.”
Keira Knightley
A várandós Keira Knightley úgy nézett ki Valentino ruhájában, mint egy mesebeli hercegnő.
Jennifer Lopez
Disney-hercegnősre vette a figurát Jennifer Lopez, de azt kell mondanunk, hogy jól állt neki. Lopez Eli Saab ruhája mindenki tekintetét a dekoltázsára terelte. Az énekesnő azonban olyan kellemetlen helyzetbe került ruhaválasztásával, ami tízévente legfeljebb csak egyszer történik meg az Oscar-gálán, ugyanis az egyik színész felesége pont ugyanilyen ruhát viselt!
Jessica Chastain
Jessica Chastain egy felettébb izgalmas és szép, tengerészkék Givenchy by Riccardo Tisci ruhát választott, melyet a merész dekoltázs, a lábvillantás és a flitterek jellemeztek. Ez a Givenchy ruha csodásan kiemelte Chastain vékony derekát. Jessica elegáns és visszafogott nyakékkel egészítette ki megjelenését.
Lupita Nyong’o
A fiatal színésznő egy hófehér, gyöngyökkel kirakott Calvin Klein ruhát választott a nagy eseményre. A fehér, gyöngyös ruha tökéletesen harmonizál a színésznő makulátlan bőrével, az összeállítás telitalálat. Lupita a ruhát csepp alakú, gyöngy fülbevalókkal egészítette ki, igen ízlésesen.
Julianne Moore
A legjobb színésznő kategória győztese egy fekete-fehér Chanel estélyiben varázsolta el a gála részvevőit. A megjelenését apró fülbevalókkal és koktélgyűrűkkel egészítette ki a színésznő. A Chanel Couture ruha elegáns választás, ám a csípővonal alá tolt díszítés sokkal teltebbnek láttatja a sztárt.
Kerry Washington
Kerry szinte bármit felvehetne, mindig gyönyörű maradna. Az idei Oscar-gálán egy Miu Miu összeállításban jelent meg. A ruhát csak egy kritikával illették a divatguruk: ez a szabásvonal nagyon megtöri a sztár alakját, aki így jóval alacsonyabbnak látszik.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Entertainment, Gyémánt, Hírességek ékszerei, Nyakék, Nyaklánc
Az idei Oscar-gála legszebb ruhái és ékszerei – 1. rész
Az Oscar-gálán nem csak a díj átvételekor elmondott beszéddel lehet nagyot alakítani, hanem a ruhakölteményekkel is, hiszen ilyenkor az egész világ arra kíváncsi, ki nézett ki a legjobban a vörös szőnyegen. Bár Hollywoodban harminc felett a plasztika szinte kötelezőnek számít, jó néhány színésznő akadt, akik természetes szépségükkel varázsolták el a nagyérdeműt. Lássuk milyen ruhakölteményeket és ékszercsodákat viseltek a legszebb színésznők és énekesnők a 2015-ös Oscar-gálán!
Mielőtt sorra vennénk a szebbnél szebb ruhacsodákat, érdekességként megemlítenénk, hogy a vörös szőnyegen egy magyar kreáció is megjelent. Bár arra még várnunk kell, hogy a filmsztárok is magyar divattervezők alkotásaiban ragyogjanak az Oscar-gálán, a Los Angelesben élő magyar újságíró, Návai Anikó révén Cakó Kinga egyik kreációja idén már ott volt az Oscar legendás vörös szőnyegén.
Gwyneth Paltrow
Gwyneth Paltrow egy halványrózsaszín, asszimetrikus vállú Ralph & Russo estélyiben lépett a vörös szőnyegre. Carrie Bradshow viselt egyszer hasonló ruhát a Szex és New York valamelyik részében. Paltrow-nak elképesztően vékony az alakja, és ezt mindig ki is emeli, de egyszer igazán lehetne bátrabb a ruhaválasztásban. Ékszerek tekintetében azonban nem fogta magát vissza, ugyanis estélyi ruháját óriási rubinokkal ékesített, arany fülbevalókkal dobta fel.
Rosamund Pike
A Gone Girl sztárja egy Givenchy ruhát választott a nagy estére, és amikor megjelent a vörös szőnyegen a vörös szettjében, minden tekintetet magára vonzott. Ruhája úgy nézett ki, mintha több tucatnyi rózsasziromban hempergett volna meg. A csinos színésznő feltűnő ruháját csak kevés ékszerrel, apró fülbevalókkal és koktélgyűrűkkel egészítette ki.
Jennifer Aniston
A színésznő, aki a legjobb dokumentumfilm kategória nyertesét jelentette be, egy gyönyörű és visszafogott Versace estélyit viselt. Jen a szemet gyönyörködtető estélyit csak két csillogó koktélgyűrűvel egészítette ki.
Dakota Johnson
A szürke összes árnyalatát otthon hagyta Dakota Johnson. A szürke ötven árnyalata című mozifilm főszereplője egy vörös Saint Laurent ruhát választott az Oscar-gálára, melyet a magas combkivágás szexivé, a különleges vállpánt pedig igazán egyedivé tett. Bár a színésznőt nem jelölték Oscarra, ebben az egyvállas, vörös ruhában legalább annyi tekintetet vonzott magára, mint a legnagyobb sztárok.
Cate Blanchett
A 45 éves színésznő egy fekete John Galliano for Maison Margiela Couture estélyit választott, de idén talán a kiegészítője kiütötte a ruhát. A türkiz Tiffany nyaklánc igazán feldobta a ruhakölteményt, de a szép színésznő világos bőrével is remekül harmonizált.
Emma Stone
A legjobb női mellékszereplő kategória jelöltje egy Elie Saab Haute Couture kivizöld estélyiben mutatta meg karcsú alakját. Ki gondolta volna, hogy a zöld szín ennyire megy a vörös hajhoz? Emma Stone jól tette, amikor úgy döntött, hogy az idei gálán ő lesz a legvilágosabb jelenség. A színésznő mindkét csuklóján hangsúlyos karpereceket viselt.
Felicity Jones
Felicity Jones, akit A mindenség elmélete című filmért jelöltek a legjobb színésznő kategóriában, egy ezüstszínű Alexander McQueen estélyiben csillogott.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Entertainment, Gyémánt, Hírességek ékszerei, Nyakék, Nyaklánc
2015-ös tavaszi ékszertrendek – 2. rész
Tavasszal sem kell mellőznünk a csodálatos kiegészítőket, hiszen ahogy minden szezonban, úgy idén is gondoltak a csillogó csecsebecsékre az ékszertervezők. A klasszikus és megszokott ékszerek mellett akad néhány újítás is. Nézd meg, milyen ékszereket viseltek a modellek a leghíresebb kifutókon, és milyen ékszereket viselünk majd mi is a tavaszi hónapokban!
A divattervezők egyre inkább arra használják az ékszereket, hogy az új évszak divatját általuk határozzák meg, ami pedig tökéletes alkalmat jelent a kiskereskedők számára, hogy megfelelő kínálatot teremtsenek stílusos ügyfeleik számára.
Tavaszra és a tavaszi ünnepekre, nőnapra és anyák napjára a Hári Ékszerkészítő Műhely is csodaszép ékszerekkel készült!
Jacqui Ma, a cipők, ékszerek és kiegészítők globális trendjét előrejelző szolgáltatás, a WSGN vezetője szerint idén tavasszal az ékszerészeknek egyszerűbb darabokkal kell készülniük, hiszen a már évek óta divatos, kevésbé esztétikus, vaskos, statement stílusú ékszerek kora leáldozóban van, és helyüket idén tavasszal a visszafogott, letisztult darabok veszik majd át.
„Az elmúlt néhány szezonban azt láthattuk, hogy az ékszerek egyre kisebbek, finomabbak, érzékenyebbek lesznek, vagyis a statement stílus felől elmozdulnak egy olyan irányba, ami inkább a kifinomultságot fejezi ki.” – nyilatkozta Jacqui Ma.
Az ő megjegyzése összhangban van a Vogue egyik nemrég megjelent cikkével is, melyben szintén az egyre finomabb méretű ékszerekről írtak. „Az utóbbi időben észrevettük, hogy a Vogue több munkatársa visel apró, pici ékszereket. Aztán elgondolkodtunk rajta, mi lehet ennek az oka. Talán már mindannyian megunták a nagyobb, statement darabokat, a vastag nyakláncokat, a koktélgyűrűket és a nagyméretű fülbevalókat, és alig várják, hogy lecseréljék őket a legfinomabb nyakláncokra, a legkisebb fülbevalókra, gyűrűkre.”
Persze ez a szemlélet a nagyobb ékszertervezőket is megfontolásra késztette. Claire Aristides, a Sydney-ben élő ékszerész, aki korábban dolgozott már a Swarovski-nál és a brit Reiss divatmárkánál is, szintén meglovagolta az új ékszertrendet, és megannyi különösen vékony karkötővel és nyaklánccal kápráztatja el vevőit a legújabb, 2015 tavaszára készített kollekciójában. Az tervező azt állítja, hogy őt sokkal inkább az ékszerek érzelmi természete inspirálta, nem pedig a következő divatipari trendek, de azt be kell látnunk, hogy szerencsés dolog volt pont ebben az évben előrukkolni egy ilyen típusú kollekcióval.
Az ausztrál születésű ékszerész, Samantha Wills szintén új stílusú kollekcióval állt elő, mely a „Fine collection” nevet viseli. E kollekció alapjául szintén a finomság szolgált. „Már régóta szerettem volna egy ilyen kollekciót létrehozni, de amikor néhány évvel ezelőtt szétnéztem az európai piacon, még nem tudtam, hogy lesz-e olyan nő, aki felvenné és viselné ezeket az ékszereket. Most éreztem úgy, hogy eljött a finomabb ékszerek ideje.” – magyarázza Samantha Wills. „Szerintem kreatív igazgatóként nem csak az a munkám, hogy bemutassam a hosszú távú trendeket, de az is, hogy a jelenlegi ügyfeleinknek és befektetőinknek bemutassam, hogyan kell viselni a finom ékszereket, méghozzá a megfelelő öltözékkel.” Wills kollekciója épp elég bizonyíték arra, hogy a finom, visszafogott ékszerek nem valami múló trend részei lesznek, hiszen ez az irány jelentősen eltér attól, melyet eddig Samantha Wills-től megszokhattunk. Az ékszertervező eddig olyan ékszereket hozott létre, melyekbe nagy, méretes, színes drágaköveket épített be. Wills kollekciójáért pedig olyan sztárok is rajonganak, mint Nicole Ritchie, Kate Hudson, Pink, vagy Beyoncé.
A neves ékszertervező, Tanja Kovacevic saját üzletét, a Petite Grand-ot 2010-ben nyitotta meg, 15 év után, melyet a divatiparban töltött el. Az új kollekciójában finom karkötőket, fülbevalókat, nyakláncokat, és gyűrűket is találhatunk. „Szerintem a divat általánosságban sokkal inkább az egyszerűség felé mozdult el, a letisztult és finom megjelenés irányába, miközben még mindig erős, és irányító maradt.”– nyilatkozta Kovacevic a legújabb kollekciójáról.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Hírességek ékszerei
2015-ös tavaszi ékszertrendek – 1. rész
Tavasszal sem kell mellőznünk a csodálatos kiegészítőket, hiszen ahogy minden szezonban, úgy idén is gondoltak a csillogó csecsebecsékre az ékszertervezők. A klasszikus és megszokott ékszerek mellett akad néhány újítás is. Nézd meg, milyen ékszereket viseltek a modellek a leghíresebb kifutókon, és milyen ékszereket viselünk majd mi is a tavaszi hónapokban!
Tavasszal csiripelnek a madarak, a virágok kinyílnak, a ruházati üzletek polcait pedig a legújabb trend darabjai töltik meg, és erre ügyelniük kell az ékszerszakértőknek is. Éppen ezért a legtöbb divatház már be is mutatta a tavaszi ékszerkollekcióit. A divatékszereket már évek óta a merészség és az élénkség jellemzi, de vajon meg tudja-e ezt változtatni egy teljesen más, esztétikusabb irányzat, amilyennek az idei tűnik?
Ez az évnek azon szakasza, amikor az emberek elpakolják a vastag téli ruháikat, és vásárlókörútra indulnak, hogy felfrissítsék a ruhatárukat. A jó ékszerkészítők már megfigyelték, hogy ilyenkor a szebb időjárás hatására beindul a vásárlási láz, mely a butikok mellett az ékszerüzleteket is érinti, hiszen mindenki szeretne beszerezni egy-egy új ékszert is az új ruháihoz.
Idén tavasszal jó néhány új vagy visszatérő divatfogalom jelenik majd meg a kiegészítők trendjében. Vegyük már most sorra, melyik fogalom mit jelent, a könnyebb és élvezetesebb ékszervásárlás érdekében!
1. Statement fülbevaló
2015 tavaszától minden eddiginél nagyobb divatja lesz az óriási, „beszédes” fülbevalóknak. Hordhatod őket csak egy fülben és felemásan párosítva is, biztosan eléred majd velük a kívánt hatást! A tavasz legdivatosabb ékszere a szintén egy fülön hordandó ear cuff, azaz a fülperec lesz. Mivel a fülkagyló nagy részét beborítja, azoknak is ajánlott, akiknek tetszenek a piercingek, de nem szeretnék keresztül-kasul szurkálni a fülüket. Az ear cuff úgy van megoldva, hogy lyukak nélkül is rögzíthető a fülhöz. Az idei év elején már egyre több híresség választotta ezt az új ékszertípust, melyet még a kevésbé vagány celebek is megszerettek. Az ear cuff nagy rajongója egyébként Emma Watson, Cara Delevingne, Diane Kruger és Beyoncé is, de olyan visszafogottabb sztárok is elkezdték már viselni, mint például Jennifer Connelly.
2. Choker nyakék
A choker a tél nagy slágere volt, de tavasszal is egyre gyakrabban találkozhatunk majd ezzel a nyak körül szorosan záródó ékszermegoldással. Számtalan méretben és formában megtalálhatók az úgynevezett nyakörvek – a choker lehet vastag és vékony, készülhet üvegből, gyöngyökből, nemesfémből, de még selyemből is, találkozhatunk fém- és műanyag részletekkel, csillogó drágakövekkel, vagy akár szőrmével is.
3. „IT bag”
2015-ben visszatérnek a méregdrága státuszszimbólum-retikülök, mindenki legnagyobb örömére. A vállon átvetős szatyor-táskák kora leáldozni látszik, tehát aki mindenáron a legújabb trendeket szeretné követni, annak egy Christian Dior vagy Prada táska alapfelszerelésnek számít!
4. Gladiátorszandál
Mivel újra az amazonok korát éljük, nem csoda, hogy a harcias, ugyanakkor elegáns és nőies szandálfűzők egészen a térdig, sőt akár térd fölé is érhetnek majd 2015-ben. A széles, 60-as éveket idéző szoknyákkal remekül mutatnak ezek a szandálfélék, de kombinálhatjuk őket szűk szárú nadrágokkal is, amíg be nem köszöntenek az igazi nyári hőségek.
5. Obi-öv
2015-ben is maradt azért hely a letisztult stílusnak. Ennek jegyében a legmenőbb butikokban, de a turkálókban is mindenütt japán módra megköthető övmegoldásokba botlunk. Ha fel akarsz tűnni, legyen szó a hétköznapi megjelenésedről, vagy akár a legelegánsabb estélyidről, szerezz be egy obi-övet, mellyel kiegészítheted a viseletedet!
A legromantikusabb Valentin-napi sztáreljegyzések
Lehet, hogy a karácsonyihoz hasonlóan, a Valentin-napi lánykérés is legalább annyi nő számára túl giccses vagy elcsépelt, mint ahány hölgy örül neki. Valójában csak a beavatottak tudhatják, milyen érzés. A szerencsés lányok közt van Christina Aguilera is.
Christina Aguilera és Matt Rutler
Tavaly, február 14-én, azaz Valentin-napon, közel három év együtt járás után jegyezte el szerelme, Matt Rutler Christina Aguilera énekesnőt, aki két gyermek után is az egyik legszexisebb popsztár. A 34 éves díva nem tudta magában tartani boldogságát, és közösségi oldalán posztolt egy képet a hatalmas gyűrűről. Az énekesnő gyűrűjét a kép tanulsága szerint egy hatalmas gyémánt díszíti, mely a kreáció középpontja. A férjjelölt saját állítása szerint közel egy évig dolgozott a gyűrű tervein. Az önjelölt ékszertervező kétségkívül tehetséges, és állítólag azért tartott eddig a tervezés, mert minden egyes drágakő a gyűrűn valamit jelképez.
Christina és kedvese, Matt Rutler 2010-ben a Burlesque című film forgatásán találkoztak és hamarosan egymásba is szerettek. Az énekesnő egyszer már volt férjnél, 2005 és 2010 között. Korábbi férjétől, Jordan Bratmantől egy fia született, a most 7 éves Max.
Úgy tűnik, nem csak Matt Rutler, de kedvenc celeb pasijaink is szuper romantikusak, a következő lánykérések ugyanis simán megállnák a helyüket a mozivásznon is!
Kanye West és Kim Kardashian
Azt sokan sejtették, hogy a rapper Kanye nem aprózza majd el a lánykérést, de azt kevesen képzelték volna, hogy egy egész stadiont fog kibérelni az eseményre. A szerencsés Kim számára nem is ez volt a legnagyobb meglepetés, az eljegyzés alatt ugyanis egy 50 fős zenekar kezdett rá Lana Del Rey egyik legromantikusabb számára, miközben egy óriási kijelzőn felvillant a “Légy a feleségem, kérlek” felirat! Egy ilyen lánykérésre minden nő igent mondott volna, természetesen Kim is így tett. Miután pedig kimondta az igent, az összes közeli rokona és barátja kirohant hozzá a pályára gratulálni, majd kezdetét is vette az éjszakába nyúló eljegyzési buli. Kim kezére egy 15 karátos gyémántgyűrű került, ami a kő tisztasága és a vágás minősége alapján minimum 1,25 millió dollárba fájhatott a hip-hop sztárnak.
Channing Tatum és Jenna Dewan-Tatum
A táncos lábú színész néhány éve különleges meglepetéssel készült barátnőjének, Jennának. Channing már egy ideje tervezgette a lánykérést, mikor a páros a Hawaii-szigetekre indult nyaralni, így titokban a lány összes közeli rokonát és ismerősét is meghívta az üdülőhelyre, hogy ott legyenek vele a fontos eseményen! Jenna egyetlen percig sem tétovázott, és azonnal igent mondott a gyűrű láttán! Jenna egy Neil Lane eljegyzési gyűrűt kapott. Egyébként Neil tervezte meg később Jenna menyasszonyi ékszereit is.
Katalin és Vilmos herceg
Vilmos herceg egy interjúban elárulta, hogy már három hete rejtegette az eljegyzési gyűrűt a táskájában, mire végül úgy érezte, hogy elérkezett a tökéletes pillanat a lánykérésre. A királyi pár épp Afrikában nyaralt, amikor a herceg kibérelt egy helikoptert, amit aztán ő maga vezetett el egy gyönyörű tóhoz, a Kenya-hegy lábánál. A romantikus helyszínen aztán Vilmos letérdelt Katalin elé, és megkérte, hogy legyen a felesége. A hercegné pedig természetesen teljesen elérzékenyült a dologtól, és azonnal igent mondott a lánykérésre! Az eljegyzési gyűrű korábban Diana hercegné kezén csillogott, az akkor 28 ezer angol fontra (átszámítva körülbelül 10 millió forintra) becsült ékszer ma 300 ezer fontot (nagyjából 112 millió forintot) ér. A 14 darab gyémánttal és 12 karátos zafírral díszített gyűrű háromszor értékesebb, mint az Erzsébet királynő-féle eljegyzési gyűrű, amelyet cirka 100 ezer fontra becsülnek.
Brad Pitt és Angelina Jolie
Brad és Angelina a Mr. és Mrs. Smith című film forgatásán szeretett egymásba, ami már 9 éve volt, de az esküvő elég sokáig váratott magára. 2012 tavaszán aztán a színész végre úgy érezte, hogy nem várhat tovább az eljegyzés, és hozzálátott a szupertitkos lánykérés részleteinek megtervezéséhez. Épp a lakásukban voltak, amikor Brad az összes gyereküket behívta az egyik szobába, majd letérdelt Angelina elé, és megkérte, hogy legyen a felesége. Amikor pedig a színésznő megpillantotta a mesés jegygyűrűt Brad kezében, azonnal elsírta magát örömében, és természetesen rögtön igent mondott! A gyűrűt egyébként Brad tervezte, Robert Procop ékszerdizájner segítségével. Az aranygyűrűt egy nagyobbacska, 18 karátos gyémánt, valamint több kisebb kő díszíti, az értéke pedig nagyjából fél millió dollár, azaz megközelítőleg 113 millió forint.
Matthew McConaughey és Camila Alves
A jóképű színész néhány éve épp karácsonykor kérte meg a szupermodell kezét, méghozzá úgy, hogy nyolc dobozt pakolt egymásba, a csomag legalján pedig ott lapult a mesés eljegyzési gyűrű! Amikor Camila megpillantotta a különleges ajándékot, Matthew térdre ereszkedett, és megkérte a szépség kezét, méghozzá az egész család előtt! És itt jön a váratlan fordulat, a modell ugyanis nem vágta rá azonnal az igent! A vőlegényjelölt erre így szólt: „Nézd, itt térdelek előtted. Így maradok még egy ideig. Sokáig bírom!” Ennek persze a meghökkent Camila sem tudott ellenállni, és igent mondott az házassági ajánlatra és a hatalmas, csillogó gyémánttal díszített ékszercsodára.
- Published in Design, Drágakövek, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Entertainment, Hírességek ékszerei, Jegygyűrű
A hírességek legmenőbb Valentin-napi ajándékai
Mint azt sejtettük, a pénz nem szab határt a sztároknál, ha meglepetésről és ajándékokról van szó. De sajnos azt is tudjuk, hogy a sztárok sok olyan dologra is elherdálják a bérüket, amire épeszű ember nem költene. Összegyűjtöttük a legextrémebb gagyi ajándékokat, de akad a listánkon pár kreatív és szép Valentin-napi ajándék is. Tudd meg cikkünkből, milyen ajándékokat adnak egymásnak a sztárpárok!
Katy Perry gyűrűje
Bár a celebhölgyek többsége főként rózsákat vagy más virágokat kapott a tavalyi Valentin-napra, Katy Perry, aki szeret különcködni, kivétel volt ez alól is. Ő ugyanis egy csodaszép, szív alakúra csiszolt rubinköves gyűrűt kapott szerelmétől, John Mayer-től. Az új ékszert a 28 éves énekesnő persze azonnal elkezdte hordani, és hol máshol, mint a gyűrűs ujján. Mivel nem mulasztott el fényképet feltölteni a világhálóra új ékszeréről, így a találgatások rögtön elindultak: vajon el is jegyezte szerelme Katyt? Az énekesnő válasza viszont az volt, hogy nem. A romantikus estén azon kívül, hogy a szerelmesek nagyon jól érezték magukat, nem történt semmi egetrengetően különleges. Az énekesnő állítása szerint a gyűrűt együtt vették meg, kifejezetten Valentin-napi ajándékként, és csupán figyelmesség, nem pedig a házassági szándék jele.
Hogy a Katy által ajándékozott tárgyakról is szó essen – Perry exének, Russell Brandnek 2011-ben egy lila Bentley Brooklands márkájú autót vett Bálint-napra.
Rihanna zöld meglepetése
Rihanna köztudottan nem egy drogellenző, mitöbb, szívesen pózol a képein füves cigarettával a szájában. Találó ajándékként Valentin-napra egy hatalmas adag marihuánát kapott, feltételezhetőleg Chris Browntól. A barbadosi énekesnő azonnal megörökítette ajándékát és természetesen feltöltötte a képet az Instagramra, majd még Twitteren is eldicsekedett vele: „A rózsák zöldek! Valaki tudja, hogyan tegyen engem boldoggá”
Sarka Kata szívultrahangja
Nem kell megijedni, Kata nem beteg. Mindössze egy igazán ötletes ajándékról van szó, ami talán listánk legromantikusabb meglepetése. Kata azt találta ki, hogy elment egy szívultrahangra, aminek a képébe belegravíroztatta szerelme, Hajdú Peti nevét, bekereteztette és becsomagolta. Nemcsak kreatív, de Péter számára nagyon kedves ajándék volt az ultrahang.
Brad olajfája
Angelina Jolie egy 200 éves olajfát vett Brad Pittnek a francia otthonukba, ami 18.500 dollárba (4 millió forintba) került.
Beyoncé ajándéka
Jay-Z egy több mint 24.000 dolláros (azaz körülbelül 5 millió forintos) platina mobil előlapot ajándékozott feleségének, Beyoncé-nak a 2009-es szerelmesek napjára.
David Arquette paripája
Mielőtt szakítottak volna, Courtney Cox ex-férjének, David Arquette-nek egy antik, körhintába való lovat vett, „mindössze” 45.000 dollárért (azaz közel 10 millió forintért).
Romantikus ajándék Selena Gomeznek
2011-ben Justin Bieber 20.000 dollárt (azaz megközelítőleg 4,5 millió forintot) költött arra, hogy egy nyitva levő virágboltból minden rózsát, tulipánt és százszorszépet megvett, és elküldött akkori barátnőjének, Selena Gomeznek.
- Published in Ékszer, Entertainment, Érdekesség, Hírességek ékszerei
A sztárok ékszerviselési szokásai
A női magazinok lapozgatása közben, vagy éppen egy díjátadót figyelve a televízióban, észrevehetjük, hogy csak úgy ragyognak a hírességek a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb ékszerekben. Láthatunk extrém darabokat, vagy visszafogott, klasszikus csecsebecséket is, amiket általában öltözékük stílusához választanak tanácsadójuk segítségével.
Megan Fox például a fülbevalókra esküszik. Sokszor a sportosan elegáns stílust képviseli, nagy, karika fülbevalói nélkül azonban egy lépést sem tesz. Az egyébként is sugárzó arcát tökéletesen kiemeli, az ékszer feltűnése pedig érzéki külsőt biztosít neki. Bevallása szerint több készletet is tart ezen ékszerekből: ékszertárában megtalálhatók a csillogós változatok, a visszafogott, egyszerű ezüst darabok, és az egészen pici, helyesebbek úgyszintén.
Victoria Beckham, a focistafeleség a feltűnésre esküszik, gyakorlatilag mindenféle ékszert nagyon szívesen visel, nyaklánctól, gyűrűtől elkezdve a szettekig, mindent. A legkisebb daraboktól az egészen nagyokig, már-már túlzás kategóriáig mindent láthattunk rajta. Victoria Beckham nagyon kedveli a divatot, elmondása szerint szívesen vásárol, és sokat járja a szebbnél-szebb ékszerüzleteket. Teljesen odavan az egyedi, méregdrága darabokért, tart is belőle ékszerdobozaiban jó néhányat, a legtöbbet pedig férjétől kapta ajándékba.
Julia Roberts, a népszerű színésznő egyértelműen a természetesség híve, és leginkább a fülbevalókat kedveli, viszont néha egy-egy nyaklánccal kiegészítve is láthatjuk. A túlzásokat nem szereti az ékszerek terén sem, igyekszik minden körülmények közt megőrizni harmonikusságát és természetességét. A fülbevalók közül általában azt választja, ami szépen kiemeli az arca vonalait, mely lehet akár egy nagyobb darab is. Arra azonban egyértelműen ügyel, hogyha fülbevalóból valami kevésbé visszafogottat választ, akkor ahhoz ne párosítson más ékszert, vagy ha valamiért mégis, akkor az szinte észrevehetetlen maradjon.
Ha egy izgalmas ruhához keres egy tökéletes kiegészítőt, de a saját ékszerei között nem találja meg a legmegfelelőbb darabokat, látogasson el a Hári Ékszertervező és Készítő Műhelybe, ahol páratlanul szép és magas minőségű gyűrűk, nyakékek, nyakláncok, karkötők és egyéb kiegészítők közül választhat. Kérésre egyedi ékszerek tervezését is vállaljuk. Amennyiben egy régi ékszere sérült meg, vagy egy-egy darabra ráférne egy kiadós tisztítás, akkor is látogasson el hozzánk.
- Published in Design, Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Hírességek ékszerei, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Nyakék, Nyaklánc, Tanácsok