Hangolódjunk a Valentin-napra
Akár bevalljuk, akár nem, mi nők élünk, halunk a romantikus dolgokért, így a szerelmesek napját is. Azonban ahhoz, hogy február 14. a legtökéletesebben teljen, nem elegendő csupán megvenni párunknak az ajándékot, ez ugyanis a készülődés könnyebbik része. A Hári Ékszertervező és Készítő Műhely kínálatából a magas minőségű, és páratlanul szép férfi ékszerek közül, öröm lesz kiválasztani a megfelelő darabot, amit majd ajándékba adunk.
Ha már megvan az ékszer, nincs más dolgunk, mint „ráhangolódni a romantikára”. Mivel addig még van néhány nap, bátran ragadjunk meg egy jó romantikus könyvet. Cikkünk folytatásában ajánlunk néhány darabot, ami garantálja a lelki felkészülést a Valentin-napra.
Kerry Cook – Megan Gressor: Felejthetetlen szerelmek – minden idők legnagyobb szerelmi történetei
Egy igazi Valentin-napi könyv. Ez a darab minden idők legnagyobb szerelmeit meséli el. Jobban megismerhetjük a híres személyiségek magánéletét, mint például Napóleon és Josephine, Miklós cár és Alexandra, John Lennon és Yoko Ono, Frédéric Chopin és George Sand vagy Spencer Tracy és Katherine Hepburn. Ezek mellett kiderül többek között az is, hogy Pocahontas valóban létezett, és végül ugyan más vette feleségül, de ő mindvégig őrizte halottnak hitt szerelme emlékét. Ezen kívül olvashatunk még Houdini, Agatha Christie és David Beckham szerelmei életéről is. Nem éri meg kihagyni.
Marina Nemat: Adjátok vissza az életemet!
Aki oda és vissza volt a Fátyol mögött könyvsorozatért, az semmiképp ne hagyja ki ezt sem. A regény fő mozgatórugója az iráni forradalom politikai hatalmi játszmái. Jól bemutatja, hogy a háború a benne élőknek milyen borzalmas is volt – tilos volt a nyilvános érzelemnyilvánítás, gyerekeket és felnőtteket hurcoltak el, könyveket tiltottak be. A regény bővelkedik érzelmekkel. Jelen van a hit, szeretet, szerelem, de mindenek felett a túlélésbe vetett remény a legdominánsabb.
Joan Anderson: Befejezetlen házasság
Joan az ötvenes éviben jár, és miután elege lesz a háziasszony szerepből, fogja magát, és egy vére elköltözik a családi tengerparti nyaralójába, hogy ott elmélkedjen az életéről. A külön élés őt is, és a férjét is arra ösztönzi, hogy próbálják meg rendbe szedni a kapcsolatukat. Mindkettejük elhatározása mély, e mellett pedig a régi közös emlékek is segítik őket. Egy regény őszintéségről, tiszteletről, megbecsülésről és akaraterőről.
Marina Palmer: Tangó – egy csábító naplója a táncparkettről
Az egész onnan indul, hogy egy amerikai lány Buenos Airesbe utazik rokonlátogatóba, ahol szerelmese lesz az argentin tangónak. Egyszerűen rabul ejti, és amikor hazatér sem tud a munkájára összpontosítani, csak a táncon jár az agya. Végül teli kétségekkel, feladja korábbi életét, összecsomagol, Buenos Airesbe utazik, hogy ott professzionális táncossá váljon. A regény csodálatos életérzést közvetít. Teli van boldogsággal, energiával, erotikával, ami biztosan feldobja az olvasója hangulatát is, ami pont kapóra jön a Valentin-nap közeledtével.
Lelkileg is készüljünk fel a Valentin-napra
Ha már kiválasztottuk a tökéletes ékszert, amivel meglepjük párunkat a szerelmesek napján, már nincs más dolgunk, mint ráhangolódni a nagy napra. A Hári Ékszertervező és Készítő Műhely legújabb cikkében a szerelmi egyensúly legfontosabb pilléreit ismertetjük meg kedves olvasóinkkal.
Együtt erősebbek vagyunk.
Ahogyan a jegyességünk kezdetén kiválasztjuk a két egyforma karikagyűrűt, úgy a kapcsolatunkban is egyenrangú felekké válunk. Minden párkapcsolat alapja a kölcsönös odafigyelés és megbecsülés. Fontos, hogy a párunk pozitív tulajdonságai mellett a negatív szokásait is elfogadjuk. Ha ezt véghez tudjuk vinni, akkor érezni fogjuk, hogy a kapcsolatunk szilárd alapokon fekszik, amire bármikor rá tudunk építeni.
Egyformán adjunk és kapjunk.
A párkapcsolat egyensúly másik fontos alapszabálya, hogy lehetőleg ugyanannyit adjunk, amennyit kapunk. Ez nem azt jelenti, hogy néha nem járhat egyik félnek egy kis extra kényeztetés, hisz ez teljesen rendjén van. Hosszú távon azonban akkor tud jól működni egy kapcsolat, ha egyik fél sem adósa a másiknak, azaz a viszonyok kiegyensúlyozottak.
Fektessünk be.
Egy kapcsolat kezdőtőkéje a szerelem. Ahogy haladnak előre az együtt töltök napok, úgy szükség van új befektetésekre, mert ha ezt nem tesszük meg, akkor fel fogjuk élni a kezdőtőkénket. Ha nem teszünk semmit a kapcsolatért, akkor egy idő után már csak az üresség fog maradni. Ne feledjünk meg az apró figyelmességekről. Főzzük meg párunk kedvenc ételét, vegyünk neki egy aprócska ékszert, amiről mindig eszébe jutunk majd.
Kezdjük újra.
Minden kapcsolatban előfordulnak veszekedések. Ilyenkor nem szabad azonnal feladni, minden esetben meg próbálni újra. Üljünk le, és beszéljünk meg egymással minden fájó dolgot. Azonban ha egyszer lezártuk a múltat, többet ne hánytorgassuk fel, ne beszéljünk róla, még akkor sem, ha naponta többször is eszünkbe jut.
Maradjanak titkaink.
Nincs abban semmi rossz, ha maradnak apróságok, melyekről nem tud a párunk. A korábbi ballépéseinket, hibáinkat nem feltétlenül kell kiadnunk. Kedvesünk azt az énünket szereti, akit megismert, nincs szükség rá, hogy kiteregessük a naplónkat.
Rendezzünk az érzelmeinket.
Egy párkapcsolatban a szerelem mellett több más érzés is jelen van. Nem szabad úgy viselkednünk, mintha a múltunk nem is létezne. A párunknak el kell tudni fogadni a korábbi párunkhoz, előző házasságból született gyermekünkhöz való viszonyulásunkat. Legyünk egymáshoz korrektek, és toleránsak. Ne legyünk mérgesek a kedvesünkre, ha az egy kis dobozkában még őrzi régi karikagyűrűjét.
- Published in Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Tanácsok
Mire vágynak a nők Valentin-napon?
Az egyik legnehezebb feladata a férfiaknak, hogy a kedvesüket egy olyan ajándékkal lepjék meg, amire az igazán vágyik. Ahhoz, hogy a pillanat, mikor a szerelmünk elé tárul a meglepetés, tökéletes legyen, bele kell látnunk annak fejébe. Lássuk hát, hogyan gondolkodik a gyengébbik nem a Valentin-napi ajándék kérdésben.
A legtöbb hölgynek titkos álmai vannak arról, hogy a szerelemük milyen ajándékkal lepi majd meg. Az efféle fantáziálásnak elsősorban a romantikus filmek, könyvek, és a barátnők beszámolói, dicsekvő történetei adnak alapot. A szíve mélyén minden nő egy igazi királylánynak érzi magát, aki arra vágyik, hogy a fél világ kincsét a lába elé rakják. Elmondani azonban soha nem fogják, mert hát milyen meglepetés is az, amit előre megrendelnek.
A férfiaknak persze nincsenek gondolatolvasói képességekkel, a sablonos dolgoktól és az elvárásoktól pedig égnek áll a szőr a hátukon. Ha ez a lustasággal is keveredik, akkor szokott megtörténni az igazi Valentin-napi katasztrófa, amikor is a szeretett hölgy nem kap semmit. Ennek pedig soha nincs jó vége. Ettől egy fokkal jobb, mikor a hölgy ugyan kap valamit, de nem azt, amit várt.
Ha a nőt nem azzal leptük meg, amit várt volna, akkor ennek hamarosan jelét fogja mutatni. Legtöbben úgy gondolják, hogy ha azt veszik meg a párjuknak, amire tulajdonképpen ők maguk vágynak, akkor a közeljövőben meg is fogják ezt kapni. A férfiak azonban csak ritkán gondolkodnak így. Ők vagy örülnek az ajándéknak, vagy nem is értik, hogy mit is kezdhetnének vele.
Ne komplikáljuk túl a dolgokat. Továbbra is a legtisztább, ha őszinték vagyunk egymáshoz. Mondjuk el az érzéseinket. Nem kell faggatni a másikat, hogy márpedig most elmondod, hogy minek örülnél, de megkérhetjük, hogy tegyen finom utalásokat a kívánt ajándék mivoltára. A legjobb, ha több opciót is kapunk, ami közül válogatni tudunk majd.
A nők gyakorlatilag bármit kérhetnek a szobanövénytől a kisállaton keresztül a ruhákig. A legtöbb esetben azonban a nők Valentin-napra ékszert szeretnének. Ezt a legkönnyebb felismerni, hisz ilyekor általában azt mondják, hogy olyan valamit szeretnének, ami mindig ránk emlékezteti. Ilyenkor az sem árt, ha rájövünk, hogy a szerelmünk pontosan milyen ékszert is szeretne. Kérhet olyan darabot, amije még nincs, vagy olyat, amit korábban elveszített vagy elszakadt. Ha valami nagyon különleges ékszert szeretne, ami a szerelem jelképe, akkor ez szinte biztosan egy gyűrű. Próbáljuk kideríteni, hogy leginkább egy gyémántgyűrűnek, egy színes köves gyűrűnek örülne, vagy esetleg az az álma, hogy végre karikagyűrű kerüljön az ujjára.
Ha kellőképpen megfejtette szíve hölgyének álmát, már csak annyi a dolga, hogy felvegye a kapcsolatot a Hári Ékszertervező és Készítő Műhellyel, ahol igényes kézi és modern gépi munkával készítjük ékszereinket, így ezek magas minőségűek és pontosságúak. Ha egy új ékszert szeretne vásárolni, a Hári a legjobb választás. Igény esetén egyedi tervezésű gyűrűket, karkötőket, nyakékeket is tervezünk, melyek szintén garantáltan kiváló minőségűek és biztosan illenek majd az ékszert hordó egyén személyiségéhez.
- Published in Drágakövek, Egyedi ékszer, Tanácsok
Így lepjük meg párunkat Valentin-nap alkalmából
A női lélek nagyon összetett. A hölgyek sok mindent szeretnének, más dolgokról viszont hallani sem akarnak. A férfiaknak pedig pontosan ki kell találni, hogy mi az, aminek örülne a párjuk, és mi az, amivel teljesen elrontják a Valentin-nap hangulatát. Cikkünkben nekik adunk most némi segítséget.
A legegyszerűbb megoldás, ha kedvesünket a fárasztó munkanap után egy étterembe visszük vacsorázni. Ez azonban általában nem elég, hisz nem igazán kreatív. Ha azonban titokban kiveszünk egy nap szabadságot, és meglepetésként szervezzük meg az ebédet vagy a vacsorát, már mindjárt más színben jön le a dolog.
Amennyiben a párunk dolgozik, készítsünk egy piknikkosarat. Mikor a kedvesünk az ebédszünetét tölti, vigyük el a legközelebbi parkba, és fogyasszuk el közösen az ebédet. A kosárban legyen szendvics, sütemény és pezsgő. Természetesen annál jobb, minél különlegesebbek.
Ha van lehetőségünk a főzésre, saját készítésű vacsorával is várhatjuk a párunkat. Ha profik vagyunk, egy komoly menüvel is előállhatunk, ha viszont nem vagyunk járatosak a konyhában, akkor sem kell megijedni. Az interneten lehet kifejezetten könnyen elkészíthető Valentin-napi menüket találni. Ilyenkor be lehet vetni az afrodiziákumokat is (szezámmag, szarvasgomba, spárga, csokoládé).
A főzés mellett vagy helyett természetesen vannak más lehetőségeink is. Készíthetünk kis cetliket szerelmes üzenetekkel, melyeket párunk zsebében, táskájában, pénztárcájában rejtsünk el. Ez lehet egy kincskeresős játék is, melynek a végén a hölgy majd megleli az ajándékot.
Ha a párunk romantikus alkat, kifejezetten örülni fog, ha feldíszítjük a lakást. Használjunk minél több gyertyát, mécsest, virágot, rózsaszirmot, léggömböt. Ne feledkezzünk meg a lágy zenéről, és az illóolajokról sem. A fürdőkádban elkészített forró habfürdő sohasem lehet túl sablonos – egy fárasztó nap után ez garantáltan jól fog esni a kedvesünknek.
Gyakran a férfiak Valentin-napkor kérik meg a párjuk kezét. Ilyenkor az urak különösen igyekeznek csodaszéppé tenni a szívük választottjának napját – gyakran az összes fent említett dolgot véghezviszik, és a nap utolsó állomásaként egy gyönyörű eljegyzési gyűrűvel kérik meg a párjuk kezét. Nincs is ettől szebb pillanat egy nő életében.
Ha Ön is szeretné február 14-én megkérni kedvese kezét, de még nem találta meg a tökéletes eljegyzési gyűrűt, mihamarabb forduljon a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely munkatársaihoz. Ékszereink a legmagasabb igényeknek megfelelően készülnek. Akkor is forduljon hozzánk bizalommal, ha már házasok a párjával, de szeretné őt meglepni egy különleges ékszerrel a Szerelmesek-napja alkalmából.
- Published in Arany, Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Tanácsok
Tizenöt érdekes tény a Valentin-napról
Február 14. a szerelmesek napja. Mint minden jeles dátumhoz, ehhez is fűződik legalább egy tucat hagyomány, babona vagy mendemonda. Nézzük, melyek azok a dolgok, amiket mindenképp tudnunk kell még Valentin-nap előtt.
1. A néphagyományok szerint a verebek ezen a napon választanak maguknak párt.
2. Japánban ezen a napon a nők csokit adnak a férfiaknak. Az édességgel nem a csak a szerelmüket lepik meg, hanem a férfi családtagjaikat és a munkatársaikat is.
3. Ha a lányok Bálint-napot megelőző éjjel a temetőbe mennek, megláthatják a jövendőbelijüket.
4. A mindenkori legdrágább Valentin-napi ajándék egy gyémántokkal kirakott elefántcsont készlet, ami 520 ezer dollárjába került egy indiai uralkodónak. 1891. február 14-én lepte meg a vele a kedvesét.
5. Az angol férfiak 75 százaléka Valentin-napon egy virágcsokorral lepi meg a kedvesét.
6. Az 1800-as években az angol-szász területeken a gyerekek felnőttnek öltöztek ezen a napon.
7. Olyan babona is létezik, mely szerint ha, az eladó sorban lévő lány ezen a napon vörösbegyet lát, akkor tengerészhez fog hozzámenni. Ha azonban a lány verebet lát, akkor bizonyos, hogy egy szegény ember mellett fogja leélni az életét.
8. Egy walesi népszokás szerint a szerelmesek napján a férfiak faragott fakanalat adnak a kedveskünek, melyre szíves, kulcsos, lakatos motívumok vannak festve. Gyakran díszíti a kanalat egy felirat is, mely a következő: „Nyisd fel a szívem.”
9. Karácsony után Valentin-napkor küldik szét a világon a legtöbb képeslapot. Ez számokban nagyjából 1 milliárd lapot jelent.
10. Az emberek 3 százaléka ezen a napon a kedvenc kisállatát is megajándékozza egy finom eledellel, játékkal vagy valamilyen ruhadarabbal.
11. Csak Amerikában Valentin-napon körülbelül 110 millió szál rózsát adnak el, aminek 90 százaléka vörös. Igaz, ebbe azok a rózsák is beleszámítanak, amit a magányos nők vesznek, majd küldenek el saját maguknak.
12. Ez a szám azonban még mindig csak arra elég, hogy a nők 36 százaléka kapjon ajándékot, a maradék 64 százalék, pedig üres kézzel marad.
13. Viktória királynő idejében balszerencsét hozott, ha valaki aláírt Valentin-napi üdvözlőkártyát kapott.
14. A 2000-es évben az „I love you!” névre keresztelt számítógépes vírus 4 nap alatt több mint 3 millió számítógépet fertőzött meg.
15. Felmérések szerint a legtöbb nő nem a csokoládénak és a virágnak örül legjobban, hanem az olyan tárgyaknak, melyek örök emlékek maradnak, például egy szép, egyedi ékszernek.
Válasszon Ön is kedvesének egy páratlanul szép ékszert a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely kínálatából, vagy rendeljen egyedi remekművet. Ez a darab mindig szép érzéseket idéz majd elő párjában, akárhányszor csak ránéz.
- Published in Arany, Drágakövek, Egyedi ékszer, Érdekesség
Valentin-nap – Ahány nép, annyi szokás
Mint a többi ünnep, úgy a Valentin-nap is szinte minden országban más és más. E különböző szokások teszik még egyedibbé ezt a jeles napot. Lássuk, melyik nemzet miként ünnepli – vagy nem ünnepli meg február 14-ét.
Az ősi történet szerint Valentin atya római katolikus pap volt, aki a III. században, Claudius császár uralkodása idején élt. Az atya többször is tiltakozását fejezte ki a császár ellen, és ezért tömlöcbe vetették. Itt csodát tett – visszaadta a börtönőr lányának látását. Később neki írta az ominózus levelet, amit úgy írt alá, hogy „A Te Valentinod.”
Ezzel szemben áll egy másik legenda, ami azon alapszik, hogy a császár megtiltotta a házasságkötéseket. Ekkor Valentin atya titokban február 14-én adta össze a házasulandó párokat.
Arra, hogy melyik a helytálló történet már soha nem fogunk bizonyságot kapni, viszont az biztos, hogy 496-ban Celacius pápa elrendelte e nap – Valentin atya napjának megünneplését. Azóta pedig, mint tudjuk, a nemzetközi szerelmesek napjává nőtte ki magát február 14. Mint azonban minden ünnep, úgy ez is tájegységenként változó, és nem csak a közismert Valentin-napi szokások léteznek.
Finnországban és Észtországban ez a nap nem csak szerelmesek, de a barátok napja is. A hivatalos elnevezése ezeken a területeken Ystävänpäivä.
Brazíliában nem február 14-én ünneplik meg a szerelemesek napját, ugyanis ez náluk a karneválok ideje, ami inkább a buja testi vágy, mintsem a szerelem, a házasság jelképe. E jeles esemény náluk júniusban, a házasság védőszentjének napján van.
A zsidó kultúrában szintén nem ezen a dátumon van a szerelmesek napja. Ők augusztus 15-én ünneplik meg a világ egyik legcsodálatosabb érzését. Legtöbben ekkor adják a fejüket a lánykérésre, eljegyzésre is.
Az iszlám vallás tiltja a nyugati Valentin-nap ünneplését. Iránban azonban egy nagyon közeli dátumon, február 17-én van a szerelmesek napja.
Dél-Koreában a nők csokoládéval lepik meg szerelmüket. A férfiak viszonzásképpen szintén valamilyen édességet adnak a párjuknak, ami viszont nem lehet csokoládé.
Japánban szintén csokoládét adnak a nők a szeretett félnek, viszont ők ezen a napon nem kapnak semmit. A férfiak egy hónappal később, azaz március 14-én, a Fehér Napon ajándékozzák a meg a nőket alsóneművel vagy ékszerrel.
Az ékszereknek azonban nem csak a japán nők örülnek. Ha még nem találta ki, hogy mivel lepje meg a kedvesét Valentin-napon, a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely a legjobb választás. Kínálatunkban megtalál számos szebbnél szebb egyedi ékszert – gyűrűt, karkötőt, nyakláncot, brosst, órát. Keressen fel minket még ma, és válassza ki azt az ajándékot, mellyel garantáltan leveszi lábáról a kedvesét.
- Published in Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Ezüst, Fehérarany, Gyémánt, Jegygyűrű, Karikagyűrű
A sztárok ékszerviselési szokásai
A női magazinok lapozgatása közben, vagy éppen egy díjátadót figyelve a televízióban, észrevehetjük, hogy csak úgy ragyognak a hírességek a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb ékszerekben. Láthatunk extrém darabokat, vagy visszafogott, klasszikus csecsebecséket is, amiket általában öltözékük stílusához választanak tanácsadójuk segítségével.
Megan Fox például a fülbevalókra esküszik. Sokszor a sportosan elegáns stílust képviseli, nagy, karika fülbevalói nélkül azonban egy lépést sem tesz. Az egyébként is sugárzó arcát tökéletesen kiemeli, az ékszer feltűnése pedig érzéki külsőt biztosít neki. Bevallása szerint több készletet is tart ezen ékszerekből: ékszertárában megtalálhatók a csillogós változatok, a visszafogott, egyszerű ezüst darabok, és az egészen pici, helyesebbek úgyszintén.
Victoria Beckham, a focistafeleség a feltűnésre esküszik, gyakorlatilag mindenféle ékszert nagyon szívesen visel, nyaklánctól, gyűrűtől elkezdve a szettekig, mindent. A legkisebb daraboktól az egészen nagyokig, már-már túlzás kategóriáig mindent láthattunk rajta. Victoria Beckham nagyon kedveli a divatot, elmondása szerint szívesen vásárol, és sokat járja a szebbnél-szebb ékszerüzleteket. Teljesen odavan az egyedi, méregdrága darabokért, tart is belőle ékszerdobozaiban jó néhányat, a legtöbbet pedig férjétől kapta ajándékba.
Julia Roberts, a népszerű színésznő egyértelműen a természetesség híve, és leginkább a fülbevalókat kedveli, viszont néha egy-egy nyaklánccal kiegészítve is láthatjuk. A túlzásokat nem szereti az ékszerek terén sem, igyekszik minden körülmények közt megőrizni harmonikusságát és természetességét. A fülbevalók közül általában azt választja, ami szépen kiemeli az arca vonalait, mely lehet akár egy nagyobb darab is. Arra azonban egyértelműen ügyel, hogyha fülbevalóból valami kevésbé visszafogottat választ, akkor ahhoz ne párosítson más ékszert, vagy ha valamiért mégis, akkor az szinte észrevehetetlen maradjon.
Ha egy izgalmas ruhához keres egy tökéletes kiegészítőt, de a saját ékszerei között nem találja meg a legmegfelelőbb darabokat, látogasson el a Hári Ékszertervező és Készítő Műhelybe, ahol páratlanul szép és magas minőségű gyűrűk, nyakékek, nyakláncok, karkötők és egyéb kiegészítők közül választhat. Kérésre egyedi ékszerek tervezését is vállaljuk. Amennyiben egy régi ékszere sérült meg, vagy egy-egy darabra ráférne egy kiadós tisztítás, akkor is látogasson el hozzánk.
- Published in Design, Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Hírességek ékszerei, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Nyakék, Nyaklánc, Tanácsok
Miként vásároljunk antik ékszert?
Nem tudjuk, hogy mivel egészítsük ki a kis fekete ruhánkat? Egy-egy alkalomra jó hasznát vehetjük a nagymama gyöngysorának.
Ha a családi hagyatékban nem találunk kedvünkre való antik ékszert, a világ más pontján is kiválaszthatjuk a nekünk tetszőt, és megvásárolhatjuk azt. Amikor egy régi ékszert vásárolunk, akkor a történelem egy részét vesszük meg. Akik szeretnek nosztalgiázni és rajonganak a történelmi vagy őskori dolgokért, azok számára egy antik ékszer tökéletes választás. Cikkünkben néhány jó tanácsot adunk Önöknek a vásárláshoz.
Ellenőrizzük le, amit vásárolunk. Kérjünk garanciát, hogy a megvásárolt ékszer hibátlan, nem veszített a fényéből. Kérdezzünk rá, hogy dedikált-e.
Kutassunk az ékszerek után. A legtöbb tervező pályája során jelentősen fejlődött, a korai ékszerek nem képviselik mindig ugyanazt a minőséget, designt, mint kiforrott társaik, és ez természetesen az árban is jelentkezik.
Az, aki nem a gyöngy nyakékeket kedveli, hanem szívesebben visel arany ékszert, az se szomorkodjon, ilyen stílusú ékszerekből is nagy választék van az ékszerpiacon. Míg a gyöngysor önmagában is megállja a helyét, az arany ékszer nagyon szeret társaságban lenni, javasoljuk a komplett szettek összeállítását.
Ha a pénztárcánk nem engedi, hogy külföldről beszerzett régiséget vásároljunk, bátran nézzünk körül a magyar oldalakon, itt is meseszép antik ékszerekre bukkanhatunk. Manapság már annyira fejlett az ékszeripar, hogy kérésre kifejezetten antik kinézetű, ámde új darabok készíttetésére is lehetőség van.
A Hári Ékszertervező és Készítő Műhely kínálatában megtalálhatóak a jegygyűrűk, nyakékek, karkötők, fülbevalók, medálok, brossok és egyéb kiegészítők. Ha egy szép és elegáns, netán antik irányzatú új darabra vágyik, üzletünkben biztosan rátalál arra az ékszerre, amit majd büszkén viselhet. Ha egyedi darabot szeretne, mi megtervezzük és kivitelezzük azt. Régi ékszerek tisztítására, javítására is lehetősége nyílik. Ne habozzon, keressen meg minket még ma.
- Published in Design, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Tanácsok
Antik típusú eljegyzési gyűrűk
Ha meguntuk, hogy mindenkinek ugyanolyan vagy legalábbis nagyon hasonló a jegygyűrűje és valami eredetire, egyénire vágyunk, akkor egy régi ékszer a tökéletes választás a számunkra.
Az antik ékszereket kétféleképen lehet meghatározni. Alapjában véve minden darab antiknak számít, melyet már korábban hordott valaki. Ez lehet egyéves, de akár több száz esztendős ékszer is. Korszakokra is lehet osztani őket, mint Art Deco, Birodalmi vagy Edward korból származóak. Ne keverjük össze őket, a régi antik darabok és a családi örökségben lévő esküvői ékszerek között nagyon nagy különbség van.
Egyes vélemények szerint az antik ékszerek legalább száz évesek vagy annál is idősebbek. Minden más, ennél fiatalabb darab, ami már valaki más tulajdonát képezte, csak régi ékszereknek tekinthető.
Miért válasszunk antik darabot?
Vajon miért jobb egy valaki által már viselt esküvői gyűrű, mint egy új? Azért mert mikor egy régi ékszert vásárolunk, akkor a történelem egy részét tesszük magunkévá. Akik szeretnek nosztalgiázni, és rajonganak a történelmi vagy őskori dolgokért, azok számára egy gyémánt eljegyzési gyűrű tökéletes választást képez. A régi ékszerek hírnevesek és egyéniek, művészi kidolgozásaik miatt. Néha ezek a régi darabok értékesebbek, mint az újak.
Az ékszer története
Mint minden antik ékszer esetében, így a gyűrűnél is fontos, milyen régi. Ismerjük meg az ékszer történetét. Akkor mondhatjuk, hogy tisztában vagyunk egy csecsebecsénk múltjával, ha válaszolni tudunk az alábbi kérdésekre: Meg lett változtatva, vagy fel lett újítva a modellje? A kő valódi? Milyen időből és honnan származik? Valamilyen híresség tulajdonában volt esetleg?
Tudnivalók egy antik ékszer kövéről
Ken Gold, a New York-i Stardust Antiques tulajdonosa úgy tartja, hogy ha a gyűrű modellje meg lett változtatva, ellenőrizzük le minden részét, hiszen a mindennapi viseléstől esetlegesen megkophat a kő. Ne feledjük, ha egy jegygyűrűt korábban már viselt valaki, lehet, hogy kopottnak tűnik, de ez gyakran a hittelességét jelzi. Gold szerint a valódi köveket egyenesen vágták, tehát ellenőrzés képen nézzük meg, hogy a kő nem hegyes-e. Amennyiben megállapítottuk, hogy a kő hegyes, valószínűleg a gyűrű egy modern utánzat. Ez alól a briliánsok képeznek csak kivételt.
Az ékszer valódiságánál csak egy fontosabb dolog van: a gyűrű nyerje el a tetszésünket. Ne vegyünk meg egy darabot csak azért, mert értékes, vagy, mert talán egy nap jó pénzt tudunk majd csinálni az eljegyzési vagy a karikagyűrű eladásából. Ahogy Winick mondja „Ne feledd, ez egy lelki befektetés kell, legyen, nem csupán pénzügyi.” Különböző licitek alkalmával találhatunk ugyan régi ékszerkereskedőket, de tanácsosabb szaküzletekből, régiségkereskedésekből megvásárolni őket, ahol profi ékszerszakértőktől tanácsokkal is eltudnak látni minket.
Ha egy különleges ékszerrel szeretné meglepni magát, vagy ajándékba adná azt valakinek, forduljon a Hári Ékszertervező és Készítő Műhely munkatársaihoz. Magas minőségű gyűrűk, nyakékek, fülbevalók, karkötők, órák és egyéb kiegészítők közül válogathat. Egyedi tervezésű ékszerek készítésére is van lehetőség.
- Published in Arany, Design, Drágakövek, Egyedi ékszer, Ékszer, Eljegyzési gyűrű, Esküvő, Ezüst, Fehérarany, Gyémánt, Jegygyűrű, Karikagyűrű, Platina
Milyen menyasszonyi ékszert válasszunk?
Mindannyian szeretnénk kiválasztani a lehető legmegfelelőbb menyasszonyi ékszert. Arra vágyunk, hogy a nyakék és fülbevaló, amelyre a választásunk esik, a legtökéletesebb esküvői kiegészítő legyen. Nézzük is meg, mire kell odafigyelnünk.
A menyasszonyi öltözékhez illő különböző kinézetű ékszerek bő választéka kapható, a klasszikustól egészen a modernig. Az új ékszerkészítési technikák megjelenésével a divatékszerek viselése már nem feltétlenül azt jelenti, hogy giccses darabokat viselünk, melyekről azonnal meg lehet állapítani, hogy hamisak. A modern menyasszonyi divatékszer nagyszerű, elegáns és igazi. Hogy ez teljesüljön, fontos, hogy a darabok kiválasztásakor vegyünk figyelembe néhány alapszabályt.
A menyasszonyi ékszereknél mindig keressük a minőséget. Olyan darabokat válasszunk, melyek vagy nemesfémből készültek vagy legalább valamilyen százalékban tartalmaznak nemesfémet. Az utóbbinál keressük a sárgarezet vagy a törvényes finomságú ezüstötvözetet. Az arany kinézetű daraboknál fontos, hogy legalább a külső réteg valódi arany bevonat legyen. Minden esetben kerüljük a festett nikkelt, mivel ez hamisnak és ízléstelennek tűnhet.
Próbáljunk időtlen ékszereket választani, hogy mi és a koszorúslányaink jóval az esküvő után is viselhessük majd a megvásárolt darabokat. Nincs értelme olyanokat venni, melyeket csak egyszer használunk majd, utána pedig véglegesen az ékszeres dobozban fognak lapulni.
Minden esetben olyan esküvői ékszert válasszunk, amely kihangsúlyozza a menyasszonyi ruhánkat. Ha az öltözetünk színe tiszta fehér, ajánlott platinát, ezüstöt vagy fehéraranyt választani. Az elefántcsontszínű esküvői ruhák krémes árnyalatát nagyszerűen kiemelik a gyöngyök és a sárgaarany is.
A menyasszonyi nyaklánc kiválasztásakor vegyük figyelembe a dekoltázs formáját. A csillár- vagy csepp alakú fülbevalók szépen kiemelik a V-alakú dekoltázst, míg a több szálból álló nyakláncok nagyszerűen kihangsúlyozzák a mélyebb dekoltázst. A gyöngyök klasszikus bájt kölcsönöznek az egyenes kivágású ujjatlan ruhának.
A csillár alakú menyasszonyi fülbevalókat ajánlott fejtetőre fésült hajnál alkalmazni. Ha a frizuránkat szabadon leeresztve hagyjuk, bármilyen stílusú fülbevalót viselhetünk, de ilyen módon a fülbevaló nem lesz nagyon szembeötlő.
Használhatunk esküvői hajdíszt, melyek nagyszerűen kiemelik a leomló hajfürtöket és a fejtetőre fésült hajat is.
Bárki nagy napja tökéletes lehet, ha egy egyedi tervezésű ékszert visel az esküvőjén, legyen az gyűrű, nyakék, karkötő vagy bross. A Hári Ékszertervező és Készítő Műhelyben segítünk megvalósítani az ékszert, melyről mindig is álmodott. Erről igény szerint látványtervet készítünk, majd kézzel fogható formában is prezentáljuk azt. Ne késlekedjen, keressen fel minket még ma.